Te mit tettél idén nyáron?

Azt mondja ma reggel a kisfiam: ne foglalkozzunk a holnappal, foglalkozzunk a mai nappal!

És milyen igaza van!

Élvezni kell a jelent és kipréselni belőle minél többet.

(erről jut eszembe egy korábbi cikkem, aminek a témája a citrom és a gyereknevelés volt: ITT )

Felesleges előre izgulni a jövő miatt, és nagyon nem jó a múlton kattogni, főleg esetleg úgy gondolkodni: nem úgy kellett volna…

 

Ugyanakkor szerintem érdemes olykor az elmúlt dolgokat, a jó élményeket, szép emlékeket feleleveníteni, mert erőt adnak, mosolyt csalnak az arcunkra, feltöltekezhetünk belőlük.

A nyár véget ért, hiszen szeptembert írunk. Nem sírok, mert vége, jó érzéssel várom az őszt, hiszen imádom a színeivel, az ízeivel együtt. (Poszt az őszről, plusz programajánló: ITT)

Szerettem a nyarat és nem csak azért, amiért mindig, hanem mert idén sok olyat tettem, amit most először, ezek pedig igazán fel tudnak lelkesíteni és motiválni az előttem álló napokra.

Te mikor tettél valamit olyat, ami új volt számodra?

Még mindig azt mondom, ne a nagy dolgokra gondoljunk, apróságokból áll össze az élet és annak a szépsége.


Én kipipálhatom az augusztusra összeírt bakancslistám pontjait, valamint még ezeket, amelyeket most nyáron tettem meg először:

  • mátrai borzaska készítése (ráadásul együtt a férjemmel, este 10 körül)

  • szederszedés a közeli erdőben

  • bobozás a Mátrában, közösen a kisfiammal

  • nutellát rakni a kávémba

  • vakrandi a férjemmel ( igen, ehhez kellett egy kis szerepjáték, de élveztük mindketten :))

  • steak-et enni kerti partin, barátoknál

  • óvodai ballagáson anyukaként részt venni
  • első mozis élményt megadni a kisfiamnak ( ráadásul 3D-ben néztük a Verdákat)

  • először otthagyni mamánál a gyermeket 5 napra

  • blues koncerten részt venni

  • venni egy hosszú szoknyát magamnak
  • világítós lufit felengedni éjszaka

  • fagyitortát enni

  • lúdlábtortát sütni

  • szülinapi tortát sütni óvodai ünneplésre
  • esőben futni

  • focizni a kisfiammal
  • a saját kertünkben, a saját füvünkön napozni

  • függőágyban olvasgatni, hintázni, énekelgetni
  • a 13. emeletről megnézni a Balatont

Van még pár…, amit viszont nem kötök az orrotokra. 🙂 😛

Helyette megosztok még két idézetet, ami ideillik:

 

Mondj igent. (…) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.  

(Gabriel Garcia Marquez)

 

Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

(Paulo Coelho) 

 

 

 

Gyűjtsétek Ti is az élményeket, hogy aztán töltekezhessetek belőlük. Ahogy a gyönyörű dal is mondja: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak….

 

További idézetek Coelho-tól: 

6 gondolat Coelho-tól, amit megfogadok

 

A fenti képek saját, pontosabban Férj fotói!

 

 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.