Húsvéti dühöngő – avagy húsvét vs. vírus, mert a számok, nemcsak számok!

Elővettem a metszőollót és vágtam pár aranyeső ágat a barka mellé a vázába. Húsvéti papírtojások lógnak rajta, és készült még számtalan nyuszi meg bárányka dísznek. Jelenleg ennyi a készülődés húsvétra. Fejben tervezem a menüt. Közben pedig bosszankodom, mert ez a húsvét megint nem egy szokásos ünnep.

Velünk van ez a fránya vírus, olyan szinten, hogy nem javult a helyzet, hanem sokkal rosszabb. Jól emlékszem, amikor tavaly még kétkedve beszélgettünk róla, hiszen az ismerősünk ismerőse sem látott-hallott róla testközelből, most viszont már közeli ismerősök is betegek. A jobbik eset az, amikor már több, mint 10 napja tart a fullasztó köhögéssel, gyengeséggel járó betegség és semmit nem javul, beszélni alig tud, de örül, hogy nem fordult rosszabbra a helyzet, nem került kórházba, és hálás, mert a gyermekén nincsenek tünetetek. Nehéz lehet, és ijesztő még igy is, hogy csak telefonon beszéltem vele.

Elkapták már a vírust a közvetlen környezetben kollégák, barátok, – szerencsére a rokonaim nem. Borzasztó híreket, bejegyzéseket látunk nap mint nap. A számok magasra ugrottak, de valahogy még mindig sokak fejében azt hiszem nem áll össze, hogy ezek emberi életek! Családok sírnak most otthon, mert elveszítettek valakit.

Miközben mi apróságok miatt bosszankodunk. És ugyanúgy mászkálunk, mintha mi sem történt volna. Ja, de rajtunk van a maszk. Meg már esetleg megkaptunk 1 oltást.

Ugye, tudod hogy ez nem sokat ér? Kell a maszk és kell az oltás, de ugye emellett nem csak legyintesz, hanem tényleg vigyázol magadra és másokra?

Hogy ez mit jelent? Hogy hogyan tudnál még jobban vigyázni?

Ha betegnek érzed magad, NE menj dolgozni!

Ha tegnap (vagy tegnapelőtt) voltál a boltban, ma NE menj újra!

Ha sétálni indulsz a gyerekkel, a ház környékén tedd, NE a játszótérre vezessen az utatok

Ha kirándulnátok, NE egy népszerű helyet válassz, illetve kelj fel időben, induljatok korábban, ne késő délelőtt.

Nagyon felbosszant, dühít, amikor azt hallom, hogy a játszótéren puszilgatják egymást a gyerekek…

Hogy tele a rakpart, hogy egymás közvetlen közelében ülnek a Margitszigeten az emberek…

Hogy találkoznak a telefonálás helyett, mászkálnak, pedig semmi sürgős elintéznivalójuk nincs, hogy boltba járnak, sőt gyógyszertárba ruccanak ki az emberek, mintha mindez klassz program lenne!

Most. Most????!

Most nem jó ötlet, mert a gyerekek lehet, hogy nem lesznek betegek, de elkaphatják, továbbadhatják a vírust! Most inkább példát kellene mutatni és rengeteget beszélgetni a gyerekekkel!

Sokkal elfogadóbbak tudnak lenni, mint a szülők. Okosak és megértőek.

A szülők pedig nem elővigyázatosak.

Fáradtak vagyunk, nyűgösek vagyunk, de azért nem olyan nagy dolog az, amit meg kellene tennünk:

Előre kellene gondolkodni!

Csak egy apróság(nak tűnő dolog): 1 héten egyszer menj boltba! Írj listát, légy előrelátó, nem csinálhatod meg most a vírushelyzetben, hogy jaaa, tegnap volt a férjem, de ma meg elmegyek én is vásárolni! Minek??!

Maradj otthon és találj ki magadnak otthon klassz elfoglaltságot, ne csavarogj!

Tudom, sejtem, hogy feleslegesen magyarázok amúgy, mindenki megy és nem gondolkozik, pedig nem olyan irtó bonyolult: elég egy embertől elkapnod…

Élni kell! – mondod. Persze, de ésszel!

Igen, mi is kirándultunk a napokban, de olyan helyet választottunk, ahol kevesen voltak. A kicsit népszerűbb Kéz-kilátónál pedig olykor kicsit direkt lemaradtunk, hogy a túraösvényen előttünk haladótól tudjuk tartani a távolságot.

Vigyázzunk magunkra és másokra is!

Mert bár imádom ezt a mondást, de most nem érvényes, nagyon nem:

Inkább azt bánd meg, amit megtettél, mint azt, amit nem.

Húsvét van, de vírus is van. Ne mászkálj, ha nem muszáj! Válassz olyan úticélt, ha kirándulnál, ahol nincsenek sokan, eldugott, rejtett helyeket, erdőt, réteket. Túrázz! Piknikezz egy kis tónál.

Ha magad miatt nem, hát mások miatt:

figyelj oda és tartsd a távolságot, ne adj puszit, moss gyakran kezet. Ezt talán még mindig fontos leírni, mondani, ahogy azt is fontosnak tartom, újra és újra hangsúlyozni:

NE bántsd a másikat. Segíts vagy maradj csendben. Nem kell a mérgelődő, gúnyolodó komment, tartsd meg magadnak. (Vagy írj blogposztot. 🙂 ) VEDD ÉSZRE a szépet és a jót magad körül, mert van!!! Töltődj! Adj mosolyt, és több mosolyt kapsz majd.

Kitartást!

Húsvétkor élvezzétek a finomságokat, a szűk családi kört. Mosolygós ünnepet kívánok!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Néhány tipp a készülődéshez:

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.