Tízmilliószor is elmondom anyaként

Ha már tízmilliószoros nap van ma, (a tibeti buddhista hagyományokból erednek ezek a napok, minden évben négy ilyen nap van) érdemes megfogalmazni vagy újrafogalmazni, mi is az, amit igazán szeretnénk. A kívánságaink tízmilliószor nagyobb eséllyel teljesülhetnek. A pozitív gondolatokkal pedig szorosan összefügg a hála is.

Olykor előrelátó és céltudatos vagyok mindazzal kapcsolatban is, hogy mit és hogyan mondok el a kisfiamnak, akiért végtelenül hálás vagyok, hogy van nekem.

Vannak dolgok, amiket másképp teszek mint a szüleim.

Már csak azért is, mert nekem kisfiam van, ők pedig két kislányt neveltek.

Hasonlít rám Domi nagyon-nagyon sok mindenben, látom benne magamat, amikor 6 éves voltam…

Szeretném őt megerősíteni. Szeretném neki a legjobbat most és a jövőre nézve is.

Ezeket mondom el gyermekemnek akár tízmilliószor is ebben az életben:

Nyisd ki a szád!

Minden nap hangsúlyozom a kisfiamnak, (akit folyton megdicsértek az óvodában, hogy milyen jó gyerek, mert csendben van és aki most az iskolában is a legcsendesebb, legvisszafogottabb, a “jó gyerek” ) hogy nyissa ki a száját, mondja el, mit szeretne, kérjen, köszönje meg és bármit elmesélhet nekem/nekünk.

Annyira szeretném, ha bátran kiállna magáért, ha úgy alakul. Legyen kedves, de jelentse ki határozottan, hangosan, hogy mit szeretne, mert tudjuk, hogy aki kér, az kap illetve hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát…

Ezeket is elmondom ezeket a közhelyeket, talán most még nem érti, de később ott fog visszhangozni a fejében, az biztos.

Én is hallom a fejemben a mai napig, hogy “reggel Óf, aki nem gróf”, ez volt ugyanis anyukám egyik kedvenc mondata. Esténként így zavart minket ágyba, mert reggel kelni kellett időben, hiszen nem vagyunk mi grófok, ahogy Óf sem az. Vagy valami ilyesmi..,, mindig megmosolyogtat ez a bugyuta mondás.

Legyél erős, bátor és vidám!

A kisfiam horoszkópja is oroszlán, de nem ezért, inkább az üzenete miatt készítettem ezt a festményt a szobájába. Így adtam át: legyél erős és bátor meg vidám, mint ez a színes oroszlán! Bátorságot kérek tőle azért, amit fent írtam és azért is hogy merje kimutatni az érzelmeit.

Tudom, hogy ezt nem igazán mondani, inkább mutatni kell. De ez is megtörténik részemről nap mint nap.

Ez másképp zajlik mint az én gyermekkoromban. Én azt láttam olykor, hogy anya elbújt a zárt ajtó mögé majd kisírt szemmel jött vissza. Azt láttam, hogy apa mérges, de nem mondja el miért. Azt láttam, hogy kevés a közös nevetés, az ölelés, mert hamarabb fordulnak a tévé, a tűzhely, a zárt szoba ajtó felé, mint hogy együtt játszanánk.

Én nem bújok el, előfordul, hogy könnyes szemmel nézek a kisfiamra, van, hogy egy óra alatt történik az érzelmek hullámvasútja meg és az egyik percben még együtt játszunk, kacagunk, pár perc múlva már vitázunk, kiabálunk majd sírunk mindketten, aztán könnyes szemmel nevetünk vagy egy kis csendszünet, durcázás után újra ölelkezünk és mosolygunk. Ketten olyanok vagyunk mint egy egész olasz család. 🙂 Férjem meg néha úgy jellemzi a kettőnk előadását, hogy olyan mintha egy comedy show-n venne részt.

A kisfiam is érzelmes és érzékeny mint én.

Sokszor megkaptam gyerekként apukámtól, hogy már megint bőgsz! Én úgy érzem nem is róhatom fel ezt Dominak, hiszen pont olyan könnyen elsírja magát mint én. Szerencsére az egyáltalán nem hangzik el a családunkban, a nagyszülőktől sem, hogy a kisfiúk nem sírnak.

Az utóbbi időben rengeteget változott egyébként Domi, például egy jó fél éve már nem borul ki, ha nem ő nyer a társasban vagy a kártyában (bár ez anno rám nem volt jellemző, én mindig örültem, ha játszunk és nem érdekelt, hogy nyerek -e). Egyre ritkábbak a sírások nála, ugyanakkor pont olyan jó humorú mint az apukája. Valamint mindkettőnk kiegyensúlyozottsága is látszik rajta.

Erősíteni szeretném őt. Az oroszlánnal, a sok öleléssel és azzal a hangulattal, amit itthon kap, vagyis, hogy mindent elmondhatunk egymásnak és nem fogjuk kinevetni azért, ha sír, nem leszünk mérgesek, ha elviccel valamit. Csak legyen bátran önmaga. Lássa meg mennyi szép és jó veszi körül, örüljön az apró dolgoknak is, ezt is tanítom, tanítjuk neki minden nap.

Ezt is olvasd el: Tanulj tőlük

Szeretlek!

Nem tudunk sokáig haragudni egymásra, ha vitázunk is. Mindig elhangzik a bocsánatkérés tőlem, ha én kiabáltam, pedig nem kellett volna, és tőle is várom és meg is kapom, ha például úgy üt egy játék során, hogy azzal fájdalmat okoz és már egyáltalán nem mókás.

Rengeteget játszunk és beszélgetünk és összebújunk a nap során. Ám ami még többször elhangzik, és nem telik el nap nélküle (és amit én gyerekként sosem hallottam a szüleimtől kimondva): Szeretlek.

Nem is tudnám nem kimondani. Tudja, hogy ez a szó mit jelent és milyen fontos. Egy olyan mély szó, ami azt is jelenti úgy vagy jó, ahogy vagy.

Amikor az ő kis karja a nyakam köré zárul, ahogy magához szorít és közben ezt a szót mondja, akkor ugyanezt érzem, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Az ő szájából az hogy szeretlek, az mindennél többet jelent.

Tízmilliószor is meghallgatnám.

Érzelmes gyerek a kis hatévesem, és nagyon bízom benne, hogy ez mindig így is marad. Persze még sokáig én leszek nála az első helyen, de azért olykor a jövőjére is gondolok.., egyszer majd szerintem egy lány is nagyon hálás lesz azért, amiért olyan ez a fiú amilyen.

A gyermek tőlünk, szüleitől hallja a legtöbb szót és azt másolja leginkább amit a legnagyobb érzelemtöltettel mondunk ki.

Ám ez részemről nagyon tudatos is volt, mikor még meg sem született már rengeteget mondtam neki, hogy szeretem és azóta is figyelek is rá, hogy elhangozzon.

Szeretném, hogy a fenti mondataim egyike sem legyen sablonos. Amikor elmondom neki, hogy csodálatos vagy és büszkék vagyunk rád, azt úgy is gondolom és nem csak megerősítésként hangoztatom. Bár mindkettő fontos.

De ami a legeslegfontosabb és amit szülőként nem szabadna elkövetnünk, hogy kihagyjuk, amit egyszerűen ki kell mondani, hogy tudja és hallja és érezze egy nap akár tízmilliószor is: Szeretlek.