Nyisd az ajtót, küldöm a receptet a 2018-as tervekhez

Mielőtt megtenném, hogy üzenek a jövőbeli énemnek, muszáj összeszednem a gondolataimat. Jó érzés elképzelni egy jövőt, egy olyan képet, amit szeretnék elérni. Kisebb-nagyobb célokat bakancslistára helyezni tervezni a következő évet. Ajtót nyitom, jöhet az új év!

A január mindig a tervezgetésé. Fogok írni egy levelet önmagamnak. Van erre egy oldal, Future me a neve, jópofa, mert elküldheted a magadnak szánt sorokat egy későbbi időpontra. Próbáltuk már, tényleg működik. Jó kis meglepetés volt Páromnak is épp szilveszter napján, amikor megérkezett az üzenet, és még inkább, hogy szinte minden igaz volt, amit 6 évvel ezelőtt elképzelt magának, nekünk.

(Egy magamnak írt korábbi levélről már beszámoltam egyszer a blogon: ITT )

Kellenek a célkitűzések, ez megint csak jó kis megerősítés volt mindkettőnknek.

A jövővel minimálisan, de foglalkozom. A múlttal kevésbé.

A jelen az, amikor tehetek bármit is. A jövőm érdekében.

“A jövő csak a jelenen keresztül függ a múlttól.” (Karl Sigmund)

Mi az, ami segít, hogy a tervezgetésből cselekvés legyen?

Íme a recept:

1. Végy egy nagy adag önismeretet

2. Add hozzá az írásos elképzelésedet, arról, amit igazán szeretnél

3. Ízesítsd sok-sok kitartással, akarattal, hittel, hogy sikerülni fog

4. Amikor csak lehet, csináld! Haladj a célod felé. Ne legyél lusta, ne keresd a kifogásokat, ne törődj azokkal, akik lehúznak, ne mondd, hogy majd….

Az első ponttal azt gondolom, készen vagyok, jól ismerem önmagamat:

Kitalálok valamit és annak úgy kell lennie. Amit akarok, azt elérem.

Van egy nagy adag makacsság bennem. Ugyanakkor azt gondolom, ez is visz előre.

Kellenek célkitűzések. Kell terv, egy irány, ami előre visz. Ezt régóta tudom, ezen vagyok, hogy megfogalmazzam önmagamnak a következő lépéseket, elképzeléseket.

Telhetetlen is vagyok. Nem elégedetlen, de szeretem kihozni a maximumot egy adott helyzetből. És többre vágyom. Jó az, ami van, és élvezem a pillanatot, de egy következőben már azon agyalok, hogyan lehetne még jobb, még több.

Csak én ismerem magamat. Néha másoktól várom a megoldást, de ha van valami, akkor ez az, ami lehetetlen. Én vagyok, aki ismerem a magam határait. Nem várhatok mástól sem megértést, sem segítséget. Magamat kell megfejtenem, értenem és leginkább nem túlbonyolítani az életem.

Ugyanakkor kellenek a kihívások. Nem szeretek unatkozni. Lehet, hogy senki sem. De van akinek elég, ha ágyban fekvéssel tölti az ideje nagy részét. Én meghülyülök, ha nem csinálok semmit. Apróság is lehet, de kell valami minden napra, amit egy pici csodaként lehet megélni. Ami egy pipa a képzeletbeli vagy a nagyon is valóságos bakancslistán. (egyik ilyen listám 2017-ből, -minden pont megvalósult-: ITT )

2017-ben sok minden történt:

Imádtam megélni a pillanatokat, élvezni a jelent:

Kedvencek voltak:

A nyári esőben az utcán pörögni, táncolni
A hóesést bámulni, hóban feküdni, szánkózni
Az őszi tájat fotózni (vendégposzt is született róla, ITT )
Amikor megnyertem a hónap közösségi blogger díjat
Annyira gyönyörű vagy/ olyan szép vagy! – ezeket a mondatokat kapni
A 6mp-en túli ölelések
A sírva nevetések
Végigénekelni a számokat a koncerten
Ajándékot kapni, ajándékot adni
Mindenféle kreatívkodás a kisfiammal
Domi ilyen édes mondatai: “Olyan jó lenne, ha te lennék!”
“Jó, hogy ilyen Anyát választottam, ilyen nevetőset!”
“Kéne belőled 20, Anya! -És mit csinálna az a 20 anya? -Hát ugyanazt, mint ez az egy!”
Sikítani bobozás közben
Az a bizonyos este a balatoni szállodában…