Megmondom, mihez kezdj a dicsérettel!

A dicséret a gyerekeknek még megy. Egyik este a következő párbeszéd zajlott az 5 éves kisfiam és köztem:

Én: –Véget ért a mai nap! 

Ő: –Igen, a mai nap véget ért, de jön egy új nap és egy újabb és újabb…, amíg meg nem halunk. 

Én: –Igen, ez így van. 

Ő: –Remélem, leszek majd valamilyen formában utána is.  

(egyszer 1-2 szóban említettem neki, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy újjászületünk, és ez úgy tűnik nagyon megragadt benne..)

majd hozzátette: 

Csak legyen ugyanilyen szép kék szemem. 

 

Itt nagyot nevettem.

Majd megerősítettem a fenti szösszenet után még elhangzó megjegyzését, miszerint mert nagyon szép kék szemem van, hogy: igen, valóban, az van. 

Csak később esett le, másnap, hogy ő bizony, nem a tükörben nézegeti magát, meg nem a szelfiken és a sok-sok fotón, ami azért készül róla. Ő azért mondta ezt, mert mi a szülei, a két számára legfontosabb ember sokat mondogatja neki. 

(meg is kérdeztem őt, hogy teljességgel biztosan állíthassam, és igen, ő azt válaszolta, hogy azért mondta, mert mi mondjuk neki. ) 

 

Szeretem őt dicsérni. Szeretem őt megerősíteni. Szeretek mosolyt csalni az arcára. 

Ezért, na és persze mert tényleg őszintén úgy is gondolom, sokat elhangzik a számból, hogy gyönyörű kék a szeme, édes a gödröcske a pofiján, mikor mosolyog, nagyon okosakat mond, szépen beszél, nagyon ügyes, nagyon köszönöm, hogy ennyit segített és így tovább. 

 

A dicséret, amire mindenkinek!!! szüksége van. 

A dicséret, amit néha nehezen mondunk ki. 

A dicséret, amit aztán mi felnőttek gyakran egy kézlegyintéssel elintézünk, “ugyan már” tesszük még hozzá. Esetleg elpirulva megköszönjük, de igazából nem hisszük el. 

 

De annak legalább, aki igazán számít nekünk, aki fontos számunkra, annak higgyük el!

 

 

Ha elhisszük, azzal változást érünk el az életünkben. 

Ha elhisszük azt a néhány kedves szót, akkor úgy is kezdünk majd el viselkedni, alakítjuk a pozitív(abb) énképet.

Ha azt mondják csinos vagy, akkor majd csinosnak is érzed magad, ez felemel, feltölt, akár egész napra. Mosolygósabb leszel, és akkor majd még azok is észreveszik a változást, észrevesznek téged, akik eddig nem tették. 

Ha mégsem érzed reálisnak azt, amit hallottál, akkor majd teszel érte, hogy igaz legyen, amit az illető állít. (Nem miatta, saját magad miatt.)

Ha odafigyelsz és elülteted magadban a bókot, nem csak elhessegeted, nem csak csak felteszed mondjuk a füled mögé a kis polcra, hanem igenis, elfogadod, akkor azzal növekszik az önbizalmad, az önértékelésed. Tudatosítsd magadban a mások által látott, dicsért tulajdonságaidat, állítsd rá az agyadat, hogy ezeket te is önmagadtól észrevedd, értékeld.  

 

Még egyszer: nem mindenkitől mindent, de akinek adsz a szavára, aki fontos neked és számít a véleménye, attól igenis fogadd el a bókot!

Úgy, ahogy azt kell, nagy mosollyal és megfelelő mennyiségű önbizalommal. Raktározd el magadban, hogy aztán, ha máskor nem, a rosszabb napokon építkezz belőle!

És Te se fukarkodj a dicsérettel! Ha úgy érzed, mondd ki, többet érhet, mint gondolnád!

 

“Amíg csak magadnak bizonyítasz, az sem rossz. Mégis, az igazi csoda akkor történik, amikor másoknak mutatod meg. És ők elhiszik neked. És ők követnek. És ők is elhiszik magukról. És ők is sikert érnek el. Ez óriási erő! Másokat lelkesíteni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon!”

 

 

Olvasd el ezeket is:

Ezért szeretem megdicsérni a gyermekemet

Bókoljatok, Férfiak!

 

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Egy hozzászólás

  • net953

    Kedves Ági!
    Nem vagyok egyik közösségi gyülekezetben sem.- De ez az írása tetszett!
    Az Ön képe van a végén?
    Csinos!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük