Nekünk könnyebb a bezártság!

Nagy felfedezést tettem önmagammal kapcsolatban az elmúlt napokban, nagyrészt a bezártság köszönhetően. Talán téged is megleplek majd vele.

Számomra elsősorban azért érdekes, mert mindeddig az ellenkezőjét hittem. Most viszont sok mindent megértettem magammal kapcsolatban. Már nem is értem, hogy nem tudtam mindezt korábban.

Pedig minden jel erre utalt.

Korábban azt gondoltam, hogy csak így alakult és megszoktam, hogy néha egyedül vagyok, ám mostanában is az éjszakás műszakokat szerettem legjobban, mert akkor senki nem szólt hozzám.

Most a karantén időszak sem visel meg igazán, nincs is nagyon kedvem menni sehova. Elgondolkodtam azon, vajon miért?

Igazából eddig nem nagyon merültem bele az introvertált – extrovertált személyiségek témába.

Te tudod alapvetően mi a két típus között a különbség?

Az egyik akkor tud töltekezni, ha nincsenek emberek körülötte, egyedül lehet, a másikat pedig az emberek energiája tölti fel, azt szereti, ha társaságban lehet.

Na, mivel én blogot írok, kirakok fotókat saját magamról, mesélek magamról, sokat beszélek és alapvetően szeretek emberekkel beszélgetni, optimista és nyitott, lelkes ember vagyok talán joggal hittem én is sokáig magamról, hogy extrovertált vagyok.

Ezek ugyanis igazak erre a személyiségre.

Nem igaz viszont a többi jellemző rám. Én nem szeretek a figyelem középpontjában lenni és nem szeretek döntéseket hozni, sőt nem tudok gyors döntéseket hozni. A csapatban, másokkal együtt dolgozással is akadnak gondjaim, mert szeretem a magam tempójában végezni a feladataimat, többször megszakítva akár egy-egy tennivalót és leginkább idegesít, ha más lassabban vagy gyorsabban halad, illetve nagyon le tudnak húzni azok akik épp bal lábbal keltek fel, vagy alapból negatív emberek. 

Igaz, hogy megosztom a gondolataimat másokkal, de ezt leginkább írásban teszem. Telefonálni sem igazán szeretek, szívesen írok e-mailt vagy küldök üzenetet. Könnyebb kifejezni magamat, ha van időm átgondolni, mit is szeretnék. A bulikat vagy összejöveteleket szeretem, de inkább azokkal beszélgetek, akiket már ismerek, sőt leginkább csak azokkal, akikkel valamennyire hasonló hullámhosszon vagyunk. Nagyon le tud fárasztani, ha idegenekkel beszélgetek, csak rövid ideig bírom jól, aztán kell szünet, nyugi, csend. Még ha közeli ismerősről is van szó, de hosszú időt töltünk el együtt, akkor is szoktam azt érezni, hogy elég, most egy kicsit egyedül akarok lenni. 

Az utóbbiak már mind azt igazolják, hogy introvertált típus vagyok.

Ahogy a többi jellemző tulajdonság esetén is csakis bólogatni tudok.

Én alapvetően csendes ember voltam egészen huszonéves koromig. Azóta már nem félek, nem szorongok, kimondom a gondolataimat, amit néha sokáig fogalmazgatok magamban, néha csak olyan, ami a szívemen a számon módon. Ez úgy vettem észre inkább emberfüggő, kivel , hogyan reagálok, valakivel azonnal tudom mostani önmagamat adni, valakivel maradok a visszahúzódó, csendes kislány. Idegenek között kell idő a feloldódáshoz, nem leszek sosem a társaság megmondóembere vagy mókamestere és nem is akarok. Szívesen meghallgatok másokat, nem akarom megoldani helyettük a problémáikat, de könnyen bele tudom magam képzelni a helyzetükbe magam és elmondom én mit tennék. Aztán sokszor, nagyon-nagyon sokszor végigpörgetem otthon a fejemben a mondatokat újra és újra, hogy elemezzem, miként hangozhatott amit mondtam, nem is azt akartam és de jó lett volna inkább másképp vagy mást mondani..

Nagyon sok időt tudok a gondolataimba mélyülve tölteni. Eljátszom egy gondolattal, majd a végén van olyan, hogy visszavezetem, hogyan is jutottam oda, ahova jutottam. Simán elszórakoztatom magam. Jól tudom érezni magam egyedül.

Ez a fő ismérve az introvertáltaknak: ők nem csak elvannak egyedül, ők kifejezetten jól érzik magukat, sőt mi több szükségük is van egyedüllétre, a csak saját magukra fordított időre.

Szeretek a családom körében lenni, szeretek beszélgetni azzal a nem túl sok engem körülvevő emberrel, és értékelem, ha odafigyelnek rám, ha meghallgatnak, viszont kell, szükségem van rá, hogy néha kicsit hagyjon mindenki.

Így hát igyekszem minden napba belecsempészni legalább minimális énidőt.

Lehet ez olvasás, amikor teljesen beleélem magam a szereplő életébe, lehet írás, amikor kijönnek belőlem a gondolataim, és megkönnyebbülten állok fel a gép elől vagy festés, alkotás, amikkel órák tűnnek el úgy, hogy észre sem veszem.

Vannak, akik csak a mosolygós képeimet látják, voltak -remélem csak múlt idő már – akik beképzeltnek, flegmának tartottak. Nem tudják, értik a szándékomat és hogy sosem célom a magamutogatás… Vannak, akik talán magamnak valónak, zárkózottnak vélnek, amikor én valahol egészen messze járok a gondolataimban és tök jól vagyok , akkor ők azt hihetik, hogy valami baj van, rosszkedvem van. Vannak, akik szerint a saját mesevilágomban élek és hát ők nem is nagyon tévednek, tényleg álmodozó vagyok , és szerintem ezzel nincs is semmi baj.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy valaki szégyenlős kell legyen, vagy túl félénk, szorongó, zárkózott, ha introvertált. Rengeteg jó tulajdonsággal rendelkeznek az ilyen személyiségjegyű emberek.

Amióta rádöbbentem (most a bezártság hozzásegített), hogy én is az introvertáltak táborát erősítem, megértőbb, elnézőbb lettem magammal szemben. Korábban valahogy nem mindig éreztem jól magam, ha énidőről beszéltem. Most már tudom, megerősítve érzem magam, nekem szükségem van én-időre.

A karantén időszakot érdemes kihasználni és odafigyelni magunkra, a reakciónkra, a hozzáállásunkra. Nagy adag önismeretre tehetünk szert. Erről írtam már. ITT

Most kitöltöttem 1-2 tesztet is és egyértelműen introvertált vagyok.

Sőt az ezen belüli 4 típus közül egyedül a megfontolt introvertáltság nem igazán, a többi (szociális, gondolkodó és aggódó) mind magasan megtalálható bennem.

Ha érdekel részletesen a 4 introvertált típus, kattints IDE 

Mindenki életében lehetnek, vannak olyan emberek, akik feltöltenek, és vannak olyanok, akik energiavámpírok.

Az introvertáltak számára óriási, nagyszerű dolog, hogy ők abból építkeznek, töltődnek, ha kizárólag önmagukkal tölthetnek időt.

Olvasás közben nincs bezártság, hiszen gondolatban bárhol lehetünk…

A karantén illetve bezártság idején hatalmas segítség, ha valaki introvertált. Hiszen az introvertáltak:

  • kreatívak, leleményesek, nagy képzeleterővel bírnak, jól érzik magukat otthon
  • kevés emberrel tartanak szoros kapcsolatot, így kevesebb inger éri őket, kevesebb a csalódás, a vita esélye
  • szeretnek írásban kommunikálni, jobban ki tudják magukat fejezni, most többet neteznek
  • könnyebben ki tudják zárni a külvilágot, így megvédik magukat a felesleges stressztől, idegeskedéstől, elsők között fejezték be a hírek olvasását, a fontos dolgokat úgyis megtudják, próbálják inkább élvezni, kihasználni az új lehetőségeket, amiket kaptak
  • kevésbé érzik magukat rosszul, hogy elmaradnak a nagy bulik
  • szívesen tartanak önelemzést, fejlesztik magukat, foglalkoznak magukkal

Távol lenni a szeretteinktől nem könnyebb introvertáltan sem. Az állandó otthonlétből, bezártságól is kimozdulnánk. A bizonytalanság és a nehézségek is közös nevezők. Nem lehet egy válaszvonalat húzni extrovertált és introvertált között!

Vannak alapjegyeink és vannak tanulhatóak. Én azt mondom, érdemes odafigyelni magunkra, megbarátkoznunk saját magunkkal, mert a legtöbb időt mindenképp magunkkal töltjük. Talán beépíthetjük introvertált ismerőseink erősségeit a mindennapjainkba.

Minden ember más – ez nagy igazság. Ugyanakkor tanulhatunk egymástól. A legtöbbet pedig önmagunktól, önmagunkról, az önmagunkkal töltött idő alatt tudhatjuk meg.

Tedd te is ezt. Törődj magaddal, töltődj, ha érzed, hogy szükséged van rá. A bezártság ideje tökéletes arra, hogy elemezd magad, mert ki tudja, mikor jön majd jól. A legfontosabb pedig, hogy fogadd el magad és koncentrálj az erősségeidre! 

Engedd meg néha magadnak: tedd fel egy kicsit a lábad és élvezd, hogy nem csinálsz semmit!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük