“A csoda csakis azé, aki hisz benne!” Egy kívánság és egy nagyszerű ajándék – neki vagy magadnak

Nem kell egy konkrét dátum, ahhoz, hogy meglepjük azt, akit szeretünk, sőt akár saját magunkat. Adni és kapni is jó, amit most mutatok, az pedig egy csodás, nagyszerű ajándék. Ha van kívánság is hozzá, akkor lesz az igazi!

A következő sorokban bemutatok egy szerintem szuper ajándékot meg egy lányt, aki “zsineget adogat”. Ezt ő mondta magáról, pedig szerintem ennél sokkal többet ad ő és ez mindenképpen igenis nagy dolog. Kitalálta, megvalósította és csak csinálja, de szívvel-lélekkel! A mini-stúdiójában készíti a kreatív, ötletes, inspirációs szöveggel ellátott kívánság karkötőit, melyekkel egy kis csodát ad, annak aki, hisz benne….

 

De meséljen inkább ő, a Saltysurfsoul márka vagyis a Kívánság zsinegek kitalálója, Csermák Tímea. 

 

Hogyan kezdődött nálad, hogyan jutottál el erre az útra, mikor fogalmazódott meg benned, hogy valami saját kézzel készített terméket szeretnél adni másoknak?

Nagyjából 15 évvel ezelőtt kezdtem festeni képeket, a magam kedvéért. Nagyon jó érzés volt a belső érzéseimet kifesteni magamból. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez maga a művészetterápia. Budapesten sok helyen kiállították a képeimet és érdekes volt látnom, hogy az emberekben gondolatokat ébresztenek ahogy nézik a képeimet. Később az életem alakult (házasság, gyerekek), a festés háttérbe szorult, de kisebb kézműves termékeket készítettem, amiket különböző vásárokon mutattam meg a közönségnek, külföldön, mivel ekkor nem Magyarországon éltünk. Sajnos a vásárokon azt érzékeltem, hogy tetszik-tetszik az embereknek amit kínálok, de nem sokan vették meg. A vásári hangulatot azonban nagyon szerettem, ezért mindig jelentkeztem újabbra, mindig valamit finomítva a termékeimen. Írországban elkezdtem tanulni a művészetterápiát, aztán 2,5 éve, amikor hazaköltöztünk itthon is jelentkeztem művészetterápiás képzésekre és vásárokra is. Mostanra (kb 1 éve) letisztultak a termékeim, megtaláltam az utam.

 

 

„A csoda csakis azé, aki hisz benne!” -ezt vallod te, aki saját magad szerint csak egy -kicsit föld felett lebegő, más dimenziókból figyelgető, elvarázsolt, és szivárvány lelkű- lány vagy, aki zsinegeket adogat. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többről van szó! Szóval mit kell tudni a kívánságzsinegekről?

Az ötlet nekem onnan jött, hogy a szlovéniai családi nyaralásunk végén (2018-ban) szerettem volna valami búcsúajándékot a barátainknak és magunknak is. Vettem sima fonalat, mindenkire kötöttem és gyorsan kívánhatott mindenki valamit. A hazaúton azon ötleteltem, hogy tudnám ezt egyedivé tenni. Innentől nincs megállás, az ötletek csak jönnek-jönnek.

Büszke vagyok rá, hogy minden egyes kívánság zsineg kézzel készül az én kis stúdiómban. Minden pici medál 30 cm viaszolt zsinegre van csomózva, ezzel létrehozva egy egyszerű, kedves karkötőt.

 

 

A csoda csakis azé, aki hisz benne!

-Ez a mottó van minden zsineg hátoldalán rajta. Mindig is nagyon szerettem a mottókat, inspirációs mondatokat, és ezért próbáltam összekötni a zsinegeimmel ezeket. Igyekszem mindig olyat választani, ami engem is megfog, nekem is tetszik. Miután felkötjük a csuklónkra vagy bokánkra a zsineget, használhatjuk könyvjelzőként a hátlapot.

 

Zsinegeimmel hiszem, hogy ez a ‘varázslat’ átmegy az embereknek, és megtalálják benne akár csak icipicit is a hitet, hogy jó dolgok várnak rájuk.

Gyakran kérdezik, mennyi ideig marad fent a karkötő? Ez mind a varázslat és a móka része!

SaltySurfSoul nevem pedig arra utal, hogy mennyire fontos nekem a tenger, a szörf.

Ha épp nincs szülinapod és hullócsillagot sem lehet látni, viszont kívánságod van, akkor szeretettel ajánlom a kívánság zsinegemet!

 

Nehéz volt rátalálni, illetve eljutni eddig a szerelem-projektig? Hogy tekintesz vissza és hol tartasz most?

A vásárokban sok negatív visszajelzést kaptam, például hogy ‘ilyet én is csinálok otthon’.. stb, de valahogy sosem adtam fel, és lendületet adott, hogy keressem a terméket, ami 100%-ban én vagyok. Elindulni nem egyszerű sok esetben, nekem sem volt könnyű, de most nagyon örülök, hogy a zsinegeimmel megtaláltam a célközönségem. Aki vásárol tőlem, nagyon kedveli, akár többször jelentkezik újabb karkötőért, hogy ajándékozhasson belőle. Sokan szeretik, hogy készítek egyedi előlapokat is, akár cégesített előlap, lánybúcsú, esküvő, szülinapi buli, … Nekem a lépésről-lépésre haladás vált be. Folyamatosan fejlődni könnyebb számomra, mint elsőre kitalálni a ‘frankòt’.

Én magam hiszek a csodákban, hiszem, hogy szükségünk van rá, hiszem, hogy csak akarni kell, kívánni kell és minden valóra válik. Nem vesztem el a hitem, nem keseredem el, ha nem válnak valóra azonnal a vágyaim. Újrapróbálkozom.

 

 

Köszönöm az interjút!

 

Elérhetőség:

Saltysurfsoul

https://www.facebook.com/saltysurfsoul/

https://www.instagram.com/zsinegrefel/

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük