Miért nincs nyáron hó…?

Magamban dúdolgattam a nagy melegben, hogy M’ért nincs nyáron hó, az volna a jó,
ha volna hó, de nem van!
Egy porcikám sem kívánja még a havat, de ez egy vidám dal.. Plusz arról szól, -szerintem-, hogy valahogy mindig az van, hogy semmi sem jó nekünk.

Tényleg tombolt a hőség az elmúlt napokban még fent a Mátrában is, ahol nyaranta általában nem jellemző, hogy 30 fok felé menjen a hőmérséklet. Most viszont nemsokára vége, és ilyenkor kicsit elszontyolodik az ember. Jön a suli, amit várok is, meg nem is. Jó volt együtt, de persze néha sok. És rettentően hamar elrepült a nyár, annyi, de annyi változással, hogy tényleg alig győzöm kapkodni a fejem…

Miért nem jó az, ami van? És miért változik olyan hirtelen minden?

Nem mindig rajtam múlnak a dolgok. Persze magamba kell néznem, keresem az okokat, a miérteket. Alapvetően, én alakítom az életemet. De néha igenis esett a hó nyáron, vagy legalábbis jött egy-egy olyan hidegvizes arculcsapás, hogy hú…

Kevesebb változással is beérném, beértem volna annyi biztos. Bár én kezdtem azzal, hogy májusban felmondtam a biztos munkahelyemen. Egy cseppet sem voltam megijedve, mert már dolgoztam több helyen, akkor éppen összesen 5 helyen vállaltam alkalmi feladatokat, munkákat egyszerre. Plusz beindítottuk a vállalkozásunkat. Hiszünk benne, és csináljuk, voltak, vannak megrendeléseink, ugyanakkor tudjuk, hogy türelmesnek kell lennünk, hogy igazán beinduljon. Szóval ezerrel írtam a Mátra Mánia cikkeket, majd a FB-posztok átírását teljesen átvette a férjem, mert nekem már nem maradt rá időm. Sok volt egyszerre, de mindig azt mondogattam: én szeretem a pörgést!

Azért annyira nem volt nehéz elengednem az egyik projektet, amikor is hirtelen azt mondták, kösz, ennyi. Megdöbbentett az egyik pillanatról a másikra, de arra jutottam magamban, hogy jól van az így, én biztosan nem mondtam volna, hogy legyen vége, de talán így kellett lennie. Bár a közlés hogyanja miatt a mai napig nem térek magamhoz, iszonyúan bánt, hogy azt hittem, jóval többek vagyunk, mint kollégák, de úgy tűnik, hogy a barátság és a munkaviszony nem fér meg egymás mellett.

Csináltam, élveztem a többi feladatomat, majd most éppen itthon ülök és olyan … haszontalannak érzem magam. Még jobban lecsökkent a fenti szám, az említett feladatok és kicsit nem találom a helyem.

Elmentem sétálni ma – közben az arcomba esett a szitáló eső- és próbáltam nem gondolkodni. Nem vagyok már 20 éves, közel a 40-hez már

igenis tudom, hogy mit akarok, tudom, hogy mit csinálok

és azt is tudom, hogy hogyan beszélhetnek velem és mi az, amit nem fogok hagyni. Változtam, változtattam abban, hogy már nem agyalok -annyit- azon, hogy mit kellett volna és hogyan, milyen szavakkal és hangsúllyal és így tovább. Még mindig könnyes szemmel, de megvédem magam, kiállok magamért, aztán egyszerűen elsétálok. Idén nyáron ez a harmadik alkalom, hogy továbblépek. Nem egyszerű. Lelkileg sok. Jelenleg nagyon nagy adag düh és csalódottság van bennem.

Volt egy beszélgetés is, amin mérhetetlül kiakadtam. A biztonsági öv használata volt a téma. 30 éves koromban tanultam meg, hogy az első helyre kell tennünk magunkat. Hogy a tudatosság még sokkal többet számít, mint a pozitív gondolkodás…. Az a véleményem, meg kell tennünk mindent, ilyen kis apróságot meg főleg, azért, hogy biztonságban legyünk, hogy biztosítsuk az életben maradásunkat, ha esetleg, baj történne.

Magunk miatt és mások miatt is.

Miután gyerekei lesznek az embernek, fel nem foghatom, hogyan lehet másképp gondolni ezt és nem kötni be magunkat pusztán kényelmi okokból vagy makacsságból. Nem vitatkoztam, egyszerűen kivontam magamat a beszélgetésből. Mert néha megtehetjük. Néha ezt kell tennünk.

Séta közben, a fákat néztem, annyira nem szabálykövetőek, csavarodnak jobbra, balra, majd végül mind felfelé törekszenek. Azt hiszem, nekem is így kell tennem. Nem baj az, hogy most mindenféle út elindul, meg lezárul. Talán mások a prioritások nálam, részemről, és összeegyeztethetetlen azokéval, akikkel együtt dolgoztam.

Végül majd csak kialakul, ami a legjobb lesz nekem. Addig is igyekszem felfelé nézni, a jót észrevenni, magamban és másokban is.

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.