A futás legális drog, amit receptre íratnék fel -Interjú Tündével

Tündi egy nagyon kedves, szerethető tanárnő. Én legalábbis a német társalgást gyakoroltam nála korábban. Nem olyan régen felfigyeltem a sok-sok futással kapcsolatos fotóra, amit megosztott a közösségi oldalon. Megkérdeztem hát, honnan jött a szenvedély. Úgy érzem, nagyon jól jönnek a szavai bárkinek, aki dilemmázik az elindulás, az újrakezdés miatt. A futás, az amit bármikor elkezdhetsz, akár 4 év szünet után is. Itt az élő példa, aki arról mesélt nekem, mennyi mindent nyert máris, illetve milyen tervei vannak a jövőre nézve: 

Czerlau Elvira Tünde 

 

Miért éppen futás és mikor kezdődött a szerelem? Mit jelent a számodra ez a sportág? Hogyan hat rád, mi a legnagyobb változás, amit elértél azóta?

Tavaly áprilisban kezdtem el futni. Azt tudni kell rólam, hogy anno 8 évig párbajtőröztem, amely sportágban nagyon jó eredményeket értem el. Többszörös országos bajnok voltam. Mindig is imádtam mozogni.

A vívást sajnos abba kellett hagynom ( továbbtanulás miatt). Abban a városban, amelyben a német tanítónőképzőt végeztem, nem volt vívóklub. Választanom kellett, sajnos. A későbbiekben úsztam, karatéztam, tollasoztam, bicikliztem és tornáztam. Aztán jött egy hosszú szünet ( az okáról nem szeretnék beszélni). 4 év szünet után, egyik reggel felkeltem és arra gondoltam, hogy itt az ideje, ismét mozognom kell, meghíztam, rossz a közérzetem, türelmetlen vagyok stb. stb.

A barátnőm, Rajki Edit már 10 éve fut és ő gyakran próbált engem arra rávenni, hogy fussak vele. Természetesen ,,nemet” mondtam, hiszen ő profi, én pedig nem szeretnék utána kullogni. De azon az árprilisi napon, valami megváltozott. Lementem a szigetre és elkezdtem futni. Csodálatos élmény volt a természetben futni. Illatoztak az orgona bokrok, virágoztak a fák és csiripeltek a madarak. Szabadnak és nagyon boldognak éreztem magam. Attól a naptól kezdve , hetente 3-4szer futottam. A futás olyan , mint egy drog! Várod a napot, amikor ismét a szigeten lehetsz. Amióta futok sokkal de sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb, türelmesebb, egészségesebb vagyok. Receptre íratnám fel ezt a sportágat! 🙂

 

 

Hogyan alakítod a hétköznapjaidat? Mikor és hol futsz? Ha elutazol, akkor is beépíted a napodba a mozgást?

Reggelente szoktam futni, olyan ez , mint a fogmosás. A reggeli kávé és müzliszelet után, irány a sziget. Ha elutazom, akkor is ott van a sportfelszerelés a kofferban.

Mi motivál?

A barátnőm, aki mindig biztat és a levegő, a természet. Télen – nyáron, hóban, kánikulában a szigeten futok.

Megjutalmazod magad egy-egy kitűzött cél elérése után?

Igen, világgá kürtölöm, hogy sikerült! 🙂 Büszke vagyok magamra és a barátaim is rám. Ez hatalmas örömmel tölt el. Áprilisban kezdtem el futni, májusban már 7 km-es versenyfutáson vettem részt, júliusban ismét, aztán szeptemberben félmaratont futottam és októberben ismét. Az utóbbin a barátnőmet “kísértem” ki Szentendrére. Csodálatos élmény volt addig kifutni.

Van konkrét vágyad, egy kipipálandó pont a listádon, ami a futással kapcsolatos?

Van. 🙂 Szeretnék jövőre maratont futni. Nem elérhetetlen , hiszen nemrég már sikerült 32 km-es távot megtenni. (esőben 🙂 ) Edit mindig azt mondta nekem: ,,Tünde, minden fejben dől el“. És ez így is van. Saját magunkat kell leküzdjük és nem a kilométereket .Merem bátran állítani, hogy bárki lehet félmaratonista. 90 kilósan, fájós háttal, 5 hónap futás után ( edző nélkül), sikerült az első versenyen ezt a távot megtenni. Ha akarunk valamit, és valóban igazán szeretnénk, akkor nincs akadálya. Kifogások persze pedig mindig adódhatnak.

 

Kötöttél új ismeretségeket a futásnak köszönhetően?

Igen, új embereket ismertem meg. Van olyan is köztük, akivel szinte napi kapcsolatban állok.

Mi az, ami a legnagyobb nehézséget okozza, hogyan küzdöd le magadban?

Az idő. Nagyon elfoglalt vagyok, ezért meg kell terveznem a futást ( minden nap). Sajnos nem mehetek le spontán a szigetre bármikor. De úgy alakítottam a reggeleket, hogy ott lehetek. Ezt a köreimben már mindenki tudja-reggelente nem nagyon vagyok elérhető, kb. 2-4-szer hetente. Magammal nem küzdök, csak a kilókkal. Fogynom kellene, hogy jobban teljesítsek. 180 cm magas vagyok és 90 kg, de voltam több is. A futás ebben is segít. Sokkal egészségesebb vagyok, jót tesz a szívnek, tüdőnek, vérnyomásnak, minden izmot megmozgat és nem utolsó sorban felpörget. Úgy érzem, a világ legjobb embere vagyok, minden edzés után!🙂 Jó a kedvem, önbizalmat és szabadságot adMindenkinek ajánlom! Legális drog! 🙂

Olvasd el a további 10 kérdésre adott választ is:  (katt a képre és nagyobb lesz)

 

Köszönöm az őszinteséget, Tünde! Igazán motiválóak a soraid. További sok sikert kívánok!

Nektek mi a szenvedélyetek? Mi az, amit receptre íratnátok mások számára? 

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.