3 könyv, amit nem fogsz tudni letenni – Kedvenc könyveim 2020-ból – 2.rész

2020-ban az egyik legjobb elfoglaltság az embernek az olvasás lehetett. Emellett megismerhettük kicsit önmagunkat. Nem kell önsegítő könyv, egy regény is nagyszerű a célra, hogy elgondolkodjunk az életünkön. Kedvenc könyveim képzeletbeli dobogójára került az a decemberben olvasott regény, amit most fogok bemutatni. Szórakoztató és lehetetlen volt, el kell olvasnod neked is!

Nemrég fejeztem be a könyvet, amiről eddig csak jókat olvastam. Már az írónő neve is garancia lehet a nagyszerű műre, bár Elisabeth Gilbert nagy sikerű Ízek, imák, szerelmek című regénye nekem nem volt a kedvencem. Ez a könyv viszont annál inkább!

Csak megerősíteni tudom, ezt a könyvet el kell olvasni, mert fantasztikus!

(Nálam) Top 2:

Elisabeth Gilbert: New York lányai

Igazából a könyv egy nagyon hosszan megírt levél. Bizony, 447 oldalon keresztül egy levelet olvashatunk, már ez önmagában mennyire hihetetlen és csúcs, nem?

A 89 éves Vivian Morris mesél. A könyv első oldalán elárulja nekünk olvasóknak Vivian, hogy levelet kapott Angelától, aki a következő kérdés tette fel: Elárulnád, kije voltál te apámnak?

Ezt egyáltalán nem tudja megválaszolni, csak azt, neki mit jelentett a férfi. A történetet nagyon messziről kezdi, de minden lépésre, minden leírt szóra szükség volt, így érthetjük meg igazán. Vagy még így sem…

Szóval onnan kezdi, amikor 19 éves korában New Yorkba kerül, a színésztársulatot vezető nagynénjéhez költözik. Részletes és nagyon őszinte visszaemlékezést olvashatunk, melyek helyszíne nagyrészt a 40-es évekbeli New York, azonbelül is a színház és az éjszakai élet. Az érkezékor még szűz lány élete teljesen felfordul és igencsak élvezi a bulikat a revütáncos barátnőjével, valamint a szexet és a szabadságot.

Vivian azt mondja magáról, hogy két dologhoz értett: A varrás és a szex.

Ez azért elég szókimondó, nem? Ezért izgalmas nagyon a regény. Én olyannyira belemerültem, hogy néha nagyon meglepődtem, amikor felbukkant Angela neve, és rá kellett döbbennem, hogy ja, ez még mindig a levél!?!

Nagyszerűen bemutatja a nagyváros nyüzsgését, és a New York lányai című sikerdarabot a Liliom Teátrumban, a kicsit lepukkant színházban, amit Vivian nagynénje vezet és ahol a lány jelmeztervező lesz. Ennél a résznél, ahol kulisszatitkokat tudhatunk meg a darab születéséről, tündökléséről és szinte magunk előtt láthatjuk a boldog arcokat, alig lehet letenni a könyvet.

Aztán van egy nagy csavar és minden megváltozik. Picit szinte dühösek vagyunk, amiért a szerző kiszakít minket, olvasókat ebből a csodás, szépséges környezetből.

Elizabeth Gilbert regényének első kétharmada nagyon sűrű, pörgős, izgalmas és lenyűgöző.

Aztán a történet sodor tovább, a második világháború is zajlik, de csak Vivian szemszögéből ismerhetünk meg részleteket. Az 50-60-as évekről aztán kevés szó esik és itt Vivian már egy teljesen másik nő.

„Nem kell jókislánynak lennünk ahhoz, hogy jó emberré váljunk.”

Minden szereplőt részletesen bemutat Vivian, főként a női karaktereket, New York lányait – mindig nagy hangsúlyt fordítva a ruhákra. A nagymamája tanította meg őt varrni és iszonyatosan élveztem ezt a szálat is a történetben. Ahogy elmeséli, mennyire közel állt hozzá a nagymamája, aztán ahogy elcipeli a Singer varrógépet New Yorkba, ahogy járja a boltokat olcsó anyag után kutatva, ahogy alakítja a ruhákat, ahogy szinte átszellemül, amikor varrásról van szó.

A könyv egy fejlődésregény. Vivian karaktere átváltozik a naiv kislányból egy független, erős öntudattal rendelkező nővé. Saját vállalkozást egy esküvői ruhaszalont nyitnak a barátnőjével. Tehát továbbra is varr, különleges, egyedi menyasszonyi ruhákat, – miközben sem ő, sem barátnője nem házas és egyáltalán nem készül esküvőre.

Vivian elfogadja önmagát, őszintén és nyíltan vállalja, hogy vannak férfiak az életében, viszont csak az érzelemmentes szexről szólnak ezek a kalandok.

“(…) egy nő az élete során előbb-utóbb belefárad abba, hogy folyamatosan szégyellje magát. Ezután pedig végre igazán önmaga lehet.”

S miközben olvassuk a bátor kinyilatkozásokat, azért várjuk, hogy mégis mikor fog már feltűnni, ki lesz az a férfi, akiről tulajdonképpen szólnia kellene ennek a levélnek.

A könyv végén áll össze, miért ilyen elnyújtott a történet szerelmi szála, szükséges a rendkívül hosszú felvezetés, és később minden értelmet nyer, így válik igazán ütőssé és meghatóvá a kapcsolat leírása.

A férfi, akivel többek mint barátok. A férfi az életében, akihez egészen más kapcsolat fűzi mint az eddigi partnereihez. Elfogadja őt úgy, ahogy van és az egész kapcsolatukat úgy nézi, hogy megelégszik azzal, amit kap.

Soha senkivel nem láttam annyi napfelkeltét, mint vele.

A New York lányai egy nagyon izgalmas olvasmány és nem mindennapi a téma, hiszen egy olyan női életutat mutat be, amelyet nem a társadalmi elvárásoknak való megfelelés irányít.

Különleges élmény végigolvasni a könyvet.

És mi a tanulság?

Folyamatosan változunk, fejlődünk.


Olykor hibázunk, letérünk az elképzelt vagy vágyott útról, de mindig van esélyünk javítani a dolgainkon.

Minden okkal történik az életünkben.


Vivian élete jó példa arra, hogy az az igazán fontos, hogy

elfogadjuk magunkat és úgy éljünk, ahogy nekünk jó.

Csak csináld – magadért!

Csoda, hogy ennyie megfogott ez a könyv? Nem. Vedd a kezedbe te is, és te sem bírod majd letenni!

Rád, melyik könyv volt hasolóan nagy hatással?
Térj vissza holnap is a blogra, mert elárulom, melyik könyv volt a leg-leg-leg számomra 2020-ban!

Olvasd el ezeket is:

Minden úgy jó, ahogy van

Kedvenc könyveim 2020-ból -1.rész

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.