Minden úgy jó, ahogy van

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kőfejtő. Minden nap felment a hegyekbe, hogy követ vágjon. Miközben dolgozott, énekelt, mert bár szegény volt, de nem is vágyott többre, mint amije volt, így aztán gondtalanul élt.

Egyszer egy nemes palotájához hívták dolgozni. Amikor meglátta a csodálatos palotát, életében először vágyódás sebezte meg a szívét, és így sóhajtott fel:
– Ó, bárcsak gazdag lehetnék! Nem kellene fáradságos munkával izzadva keresnem a kenyeremet, mint most.
El lehet képzelni, mennyire meglepődött, amikor meghallotta, hogy egy hang ezt mondja:
– Kívánságod teljesült. Mostantól fogva bármit kívánsz, megkapod.Nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel a szavakkal, mígnem este a munkájából hazatérve a kunyhója helyén egy pontosan olyan csodálatos palotát talált, mint amin dolgozott.

Így aztán a kőfejtő abbahagyta a bányász munkát, és élvezte a gazdagok életét.

Egyszer, amikor a délután meleg volt és párás, kitekintett az ablakon, és megpillantotta a királyt, valamint nemesekből és rabszolgákból álló óriási kíséretét. Azt gondolta magában:
– Bárcsak király lehetnék, és a királyi hintó hűsében ülhetnék!
Kívánsága azon nyomban teljesült: kényelmes királyi hintóban találta magát. A hintó azonban hamarosan melegebb lett, mint ahogy ő azt elképzelte. Kitekintett az ablakon, és elámult a nap erején, mivel hősugarai még a hintó vastag falán is áthatoltak.
– Bárcsak én lehetnék a nap! – morfondírozott. Kívánsága azonnal teljesült, és ő sugározta a meleget a világba.

Minden jól is ment egy darabig. Hanem egy esős napon képtelen volt áthatolni sugaraival a vastag felhőkön. Ezért aztán felhővé változtatta magát, és örült erejének, hogy távol tudja tartani a napot. De csak addig, amíg eső nem lett belőle. Akkor egy szikla, nagy bosszúságára, útját állta, és ezért ki kellett kerülnie.
– Micsoda? – kiáltotta. – Egy közönséges szikla még nálam is erősebb? Hát akkor azt kívánom, hogy szikla legyek!

S már ott is magaslott egy hegy csúcsán. De még arra sem volt nagyon ideje, hogy csodálatos alakjának örüljön, mert valami furcsa, kalapáló hangot hallott a lába felől. Lenézett hát, és a legnagyobb bosszúságára egy apró emberi lényt pillantott meg, amint kődarabokat hasít ki belőle, a sziklából.
– Micsoda? – kiáltotta ismét. – Egy ilyen kicsi teremtmény még nálam, az impozáns sziklánál is erősebb? Ember szeretnék lenni!