„Fogyasszanak több gyümölcsöt és zöldséget a gyerekek” Interjú a GagaBu létrehozójával, Hujbert Vikivel

Igyekszünk tudatos szülőkké válni, fontos számunkra a gyermekünk és a családunk egészsége. Hasznos ötleteket gyűjt össze a GagaBu weboldal illetve a Gyümölcs és zöldség a törpék földjén nevet viselő Facebook csoport. Mindkettőt Hujbert Viki kezeli, akinek a célja, hogy a gyerekek, a családok minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszanak.

Gyermekünk születése előtt vannak határozott elképzeléseink, mi majd hogyan fogjuk csinálni, például mennyire figyelünk majd az egészséges étkezésre. Elhatározásainkat megvalósítani már nem mindig egyszerű.

Milyen nagyszerű lett volna, ha akkor találkozom a GabaBu oldallal, akkor jönnek velem szembe Viki írásai, amikor az én gyermekem volt picibaba! Amikor férjem és én anno úgy döntöttünk, nem adunk cukrot gyermekünknek 3 éves koráig, nagyon nehéz dolgunk volt. Egyrészt, mert bár szívesen készítettem neki otthon püréket, néha bébiételt is vásároltam. Az üveges pürék hátoldalán pedig mindig végigböngésztem az összetevőket és nagyon sokszor előfordult a cukor, például egy olyan alapvetően édes íz mellé is mint az őszibarack. Értetlenül álltam az üzletben, aztán a pékségben is, hiszen kérdésemre azt válaszolták, minden áru tartalmaz cukrot. A nagyszülőkkel is harcoltunk kicsit a témát illetően.

Amióta óvodába és iskolába jár a gyerekünk, nem tudjuk már a napközbeni étkezését befolyásolni. Otthon próbálunk tenni azért, hogy egészségesen táplálkozunk. Nincs otthon például cukros üdítő vagy bolti sütemény, de nem mindig járunk jó példával a gyerek előtt, figyelhetnénk jobban, hogy több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszon. Véleményem szerint a gyerekek étrendje a családon múlik.

El sem tudom képzelni viszont, mennyire nem könnyű azoknak a mai szülőknek, akik tudatosan a növényi étkezés választják. Főként az elfogadásra, elfogadtatásra gondolok.

Hujbert Viki és családja a teljes értékű növényi étrend mellett döntöttek.

Hujber Viki a GagaBu weboldal és a Gyümölcs és zöldség törpék földjén csoport létrehozója

A teljes értékű növényi étrend, a TÉNÉ lényege, hogy a lehető legtöbb, természetes formában fellelhető ételt fogyasszuk el. Ez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag friss gyümölcsöt és zöldséget ehetünk. Előnye, hogy könnyen tartható, nincsenek benne szigorú mértékek, szabályok, csak ajánlások vannak. Az étrend szigorú követői semmilyen hozzáadott zsiradékot illetve sót sem használnak.

Viki csupanövény ételreceptek gyűjt össze, azaz garantálja, hogy az ő receptjei nem fognak tartalmazni cukrot, margarint, tejterméket, olajat, tojást, húst, továbbá bolti lisztkeverékeket és térfogatnövelőszereket, egyebeket, csupán csak sok gyümölcsöt és zöldséget, melyek fogyasztása bizonyítottan egészséges.

A GagaBu oldalon gyorsan elkészíthető ételek receptjei szerepelnek, nemcsak szülők és gyerekek számára, hiszen mindenki örül annak, ha sütés-főzés mellett jut idő egy kis sétára vagy olvasásra.

Többek között Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvossal is készült interjú a GagaBu oldalon, a doktornő szerint a legtöbb gyerek az odafigyelés és az idő hiánya miatt sajnos általában silány, vitaminokban és tápértékben szegény ételeket fogyaszt az iskolai időszak alatt.

„Vizsgája lesz az eddigi gondolkodásmódnak, az eddigi életmódnak, a mentális állapotnak, a hitrendszernek, a fegyelmezettségnek, az ösztönöknek, a szorongásnak, a mentális állapotnak, a tudatosságnak.
Van élet a tejszeleten, a hamburgeren, a fagyasztott és gyorsan kisütött, utcán, menet közben megevett péksüteményeken túl. Egy energikusabb, okosabb és tudatosabb élet. Ez most a vizsgahelyzet: hol tart a tudatosság.” – mondja Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvos

Tehát adott egy weboldal, ahol egy helyen megtalálhatóak a tippek, trükkök, csupanövény receptek, ráadásul szakértők és szülők gondolatai arról, hogyan szerettessük meg gyermekeinkkel a zöldségeket és a gyümölcsöket.

Jól hangzik, ugye?

Ha szeretnél tudatosabb szülő lenni, szeretnéd, ha gyermeked több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztana, keresd fel Viki weboldalát, a GagaBu oldalt és csatlakozz a Facebook csoporthoz!

Hujbert Viki írásaiban többször hangsúlyozza, hogy ne menjünk bele vitába arról, hogy kell-e, jó-e vagy sem húst enni. Azt szeretné elérni, hogy mi szülők tartsunk össze, helyezzük előtérbe a gyümölcs – és zöldségfogyasztás fontosságát, ezenkívül pedig fogadjuk el egymás nézeteit, értékrendjét.

Büszke arra, hogy Facebook csoportjában több mint 800 elfogadó, kedves, tudatos szülő gyűlt össze, akiket közös cél vezérel: minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszon gyermeke.

„Nem mindegy, hogy mennyire tudatosak a szülők, milyen közegben nőnek fel a gyerekek és mit látnak, mint mintát. Mert a gyerek nem a mondatokat és a felszólításokat követi, hanem a mintát, amelyet a környezetében lévő emberek adnak neki.” – állítja Hujbert Viki

Készítettem egy interjút a GagaBu oldal létrehozójával, Hujbert Vikivel.

Két részletben olvashatjátok. Íme az első rész:

Gyümölcs és zöldség a törpék földjén csoportodban hangsúlyozod, hogy fontos az elfogadás és közös a cél. Mi konkrétan a te hosszútávú célod a weboldallal, és mi az, amit szerinted te tudsz adni más szülőknek?

Őszinte leszek, imádok édesanya lenni, körülbelül 10 évet vártam, vágytam erre, és minden egyes pillanatát megéltem, és élveztem eddig is. Viszont nagyon szerettem dolgozni is, és bár a picik szemének csillogása tényleg elvarázsolja az embert egy teljesen más világba, nekem nagyon hiányzott, hogy valamit megmozgassak. Sosem voltam az a napi 8 órát leülő típus, mindig újítottam valamit, laboratóriumvezetőként is mindig kitaláltam valamit, amin dolgozhattam, kísérletezhettem.

Amikor vártuk a fiatalabb kisfiamat, akkor belémhasított, hogy én még 3 évig leszek a négy fal közt, és elkezdett elfogyni belőlem a szikra. Amióta van ez a csoport, mindig van egy kis izgalom. Jöttek visszajelzések, hogy sokan szeretik a csoportot, jók az ötletek, engem ez rettenetesen feltöltött.

Elkezdtek csatlakozni mások ajánlására, sőt védőnő, óvónő, orvos ajánlására jönnek szülők, és szakemberek is ötletekért, jellemzően dietetikusok, kisgyermekekkel foglalkozó pedagógusok. Ez már felelősség, és jól kell csinálnom, ha ez sokaknak segítség.

Rengeteg ötletem és tervem van, sok lehetőséget és újdonságot összegyűjtöttem és megterveztem a lopott 5 perceimben, mert a két kisfiammal vagyok egész nap. Nem könnyű, mert már 3 éve nem aludtam egyhuzamban 4 órát, de sokkal több energiám van, amióta újra van egy kis énidőm. Mert nekem ez most az.

Létrehoztam egy márkát, a GagaBu-t, amivel a követőknek napi szinten mutatok tippeket, trükköket, tudományos kutatásokat, érdekességeket, csupanövény recepteket Facebookon és Instagramon egyelőre, a blogcikkeket, interjúkat pedig a www.gagabu.hu oldal tartalmazza. Ezzel a márkával tervezem összefogni a tapasztalatokat, összegyűjteni, létrehozni a témával kapcsolatos online és offline programokat és termékeket.

A Facebook csoportot lassan átadom a szülői beszélgetéseknek, én pedig megpróbálom életben tartani a lelkesedést, és összekovácsolni a különböző étrenddel és mentalitással rendelkező szülőket, hogy gyermekeinknek könnyebb dolguk legyen, ha találkoznak a közösségben, és annak ellenére, hogy ismerik a csoki ízét, sokkal többször válasszák helyette az almát.

Mi számodra a legfontosabb küldetés?

A küldetésem az, hogy a gyerekek tányérjára minél több gyümölcs és zöldség kerüljön, én bízom abban, hogy ők ebben partnerek, csak mi vesztünk el egy kicsit ebben a gyors és feldolgozott világban. Én maximalista vagyok, mérnök, tehát alapos, nagyon figyelek a hiteles források használatára, de arra is, hogy megtartsam a saját korlátaimat, és más szakmákhoz kellő tisztelettel álljak.

Emellett egy elfogadó, alkalmazkodó típus vagyok, szerető anya, ezzel azt hiszem, azt tudom adni, hogy összetartok egy közösséget megtartva az otthonos hangulatot, és folyamatos fejlődést, érdekességeket és segítséget viszek bele.

Sok olyan ötlet van, amihez csak mi kellünk és az együtt töltött idő, a kreativitásunk, de találtam, illetve kitaláltam olyan termékeket, amelyek szintén segíthetnek a szülőknek, hogy megkedveltessék és „menő”-vé tegyék a zöldség- és gyümölcs fogyasztást, játékosan megkönnyítsék a mindennapokat.

Az oldaladat követve azt látom, hogy nagyon jól jelen van együtt, egymás mellett az anyukák – nagyrészt te, de más kommentelő szülők javaslatai is szerepelnek – és a szakértőkkel készített interjúk, vélemények. A továbbiakban is ez a cél, a közös ötletelés, esetleg tervezel kérdezz-feleket online formában vagy amikor majd lehet, szervezel találkozókat, ahol szakértők is jelen lesznek?

Én csupán megosztom a tapasztalataimat ugyanúgy, mint más édesanyák, hiszen laboratóriumvezető vagyok környezetmérnöki és vegyészmérnöki végzettséggel. Mivel nincs táplálkozással kapcsolatban szakirányú végzettségem, kiemelten figyelek arra, hogy semmiképp se tanácsoljak, vagy tűnjön úgy, hogy én szakértő vagyok ebben a témában. Úgy gondolom, hogy gyermekbarát ötleteket adok, és csak arra bíztatok mindenkit, hogy minél több minőségi időt töltsön gyermekével.

A közös bevásárlás, sütés-főzés, étkezés és játék az, amit javasolok, ezekhez adok ötleteket. Emellett recepteket osztok meg, amelyek beilleszthetőek a teljes értékű növényi étrendbe, így talán a legtöbb étrendbe is. Ezek mindenképp gyermekbarát ételek, hiszen csak természetes alapanyagokat, zöldségeket, gyümölcsöket, magokat, magvakat, hüvelyeseket tartalmaznak. Arra sem bíztatok senkit, hogy ugyanezt az étrendet válassza, ezt úgy gondolom felelős szülőként, felnőttként mindenkinek saját magának kell ezt eldöntenie.

A kép illusztráció

A csoportban pedig kiemelten figyelek arra, hogy ne egy étrendet követő tagokat gyűjtsek, hanem egy vegyes, de elfogadó közösség legyen, ahol csak egy közös cél tart össze mindenkit, hogy gyermekeink minél több zöldséghez és gyümölcshöz jussanak, és szívesen fogyasszák őket.

A csoportban és az oldalamon is szoktam játékokat indítani, volt már Brokkoli Bajnokság, Rajzverseny Dr Lengyel Boglárka budapesti gyermekorvossal karöltve, karácsonykor néhányan adományoztunk zöldségeket és gyümölcsöket egy családnak, nyereményjátékot is szerveztem, ahol könyvcsomagot lehetett nyerni, illetve ajándék jóga órát is adtam már. Rengeteg tervem és ötletem van, online és offline is. Programok, beszélgetések, meglepetések, amelyek mind ugyanazt a célt szolgálják.

„Nagyon erős motiváló erővel bírnak az ilyen közösségek, ugyanis együtt mindig könnyebb. Rengeteg inspirációt és hasznos tanácsot gyűjthetünk a posztokból, illetve hozzászólásokból, amik magunktól lehet, hogy eszünkbe sem jutnának. Ezt egy szuper kezdeményezésnek tartom, és bízom benne, hogy minél több anyukához eljut a híre.” – mondja Kovács Mirjana növényi táplálkozási szakértő

Teljesen máshogy alakult ez az egész, mint ahogy terveztem, mert folyamatosan figyelem, hogy a közösségnek milyen igényei vannak. Ehhez keresek mindig különböző lehetőségeket, játékokat, trükköket, amelyeket megmutatok, és olyanok is vannak, amelyeket még titok övez, de én már alig várom, hogy megmutathassam azokat is!

Az interjú hamarosan folytatódik Hujbert Vikivel!

Te segítesz eljuttatni a GabaBu hírét a családokhoz, a tudatos szülőkhez?

Nagyon köszönjük!

Rajtad múlik, hogy megszereti-e a gyermeked a gyümölcsöt és zöldséget! Legyél tudatos!

Csak csináld!

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.