Interjú egy ékszerbirodalom tulajdonosával

image2.JPG
Amióta csak ismerem, szervez, tesz-vesz, megy, nem bírja, ha nem történik valami. Az a valami persze úgy kell legyen, ahogy ő elképzelte. Az első helyek egyikén szerepel nála a külső, a szépség. Már kiskora óta kedvence a díszítés, régebben például a torták tetejét mindig ő akarta kidekorálni. 🙂 Nemrégiben elképzelt valamit magának, belekezdett és azóta is ügyesen csinálja. Sőt, egyre jobban és ma már a facebook-os oldal helyett igazi webshop várja látogatókat. A díszítés, a csillogás maradt, ugyanis ékszerekkel szeretné szebbé tenni a kedves vásárlók hétköznapjait. 

Imádja, amit csinál. Mi kell ennél több? 

Nem is kezdődhetne mással a blog sikersztori-interjúsorozata mint a tesómmal.

(az interjú kérdéseket mindig követi majd 10 kérdés, amit minden alannyal kitöltetek és egy összegzéssel, ami szintén a segítségedre lehet, ha épp buzdításra van szükséged vagy megerősítésre vágysz. )

Nagyon büszke vagyok rá és kívánok neki sok -sok sikert és további kitartást! 

Az interjú alanya: Ember Csilla, a Chill-earrings kitalálója, alapítója

 http://chillearrings.com/

– Miért pont ékszerekkel kezdtél foglalkozni?

Már kiskoromban is imádtam az apró gyöngyöket, a csillogó köveket, mindig is magával ragadott. Kézműves táborban, mindig ehhez az asztalhoz ültem le először. Hogy miért pont ezzel? Mert úgy gondoltam, az ékszer örök. Minden nő szeretni fogja!

– Nem féltél a névválasztástól? Mit takar a név: Chill-earrings?

De igen! Rengeteget agyaltunk barátommal, mi is legyen a neve.
A kedvenc becenevem, a Csill. Nagyon sok barátom így szólít. És ha angolul kiejtik a chill-t ugyanaz mintha engem szólítanának:)
A chilling szó is insprirált, hiszen azt jelenti lazítani. Chillelgetni. Hogy ha valaki viseli az ékszereket, akkor érezze az érzést, hogy könnyen, gondtalanul viselheti őket bárhol es bármikor, bármilyen formát megtalál nálunk.
Earrings pedig úgy jött, hogy eleinte csak fülbevalókat árultam. Imádták, szerették. De mindenki azt kérdezte, lesz nyaklánc is vagy éppen gyűrű? 
A név pedig már így maradt, nem akartam megváltoztatni. Olyan hangzatos, szépen cseng.
Az szó eleje összekapcsolódik a végével. CHILLearrINGs.
Azért is így készült a logó. A pont pont pont motívum egy kis színes gyöngysor, ami azt jelképezi hogy a szivárvány összes színében megtalálhatóak nálunk az ékszerek. A két szót összeköti ez a kis lánc.
image1.JPG

– Hogy kezdődött, hol tartasz most?

Kipattant a fejemből, hogy akarok valamit csinálni, amit szeretek, amiben kreatívkodhatok, hiszen ez a lételemem. És belevágtam. Ahogy említettem az előbb, eleinte fülbevalókkal kezdtem, es most ott tartok, hogy végre, pár napja megnyitottam a saját webshopom. Már nagyon régóta terveztem, elkészült, remélem szeretni fogják. Facebookon, Instagramon is elérhetnek továbbra is, de most már végre egy magasabb szintre lephetek.
Rengeteg felkérést kapok divatbemutatóra, versenyekre, és Debrecenben a tv-nél a műsorvezetők is Chillearringsben “chillognak” Több blogger is megkeresett közös munkára, és ez nagyon jól eső érzés, hogy rám gondolnak.

– Mindig csak magadra, saját ízlésedre, érzéseidre hagyatkozol a beszerzéskor vagy végeztél/végzel piackutatást, felméred az igényeket?

Általában a saját ízlésem szerint hozom őket. Inspirálódok rengeteget külföldi oldalakról, hogy mi lesz a divat, ezáltal tudom, hogy miket hozzak.
De van, hogy fel is töltök egy két képet, hogy ez pl. Hogy tetszik nektek? Így visszajelzésükkel, tudom, mennyire lesz ütős az adott termek vagy sem. Általában jók a megérzéseim.

– Milyen érzés, hogy a “magad ura” vagy, te osztod be az idődet, nincs főnököd? Hogy telik egy napod?

Ez nagyon jó érzés. Tudatosan meg tudom szervezni egy napom. Napi szinten több post, kép születik, tudom, hogy varjak, és kell is, hogy mutassak valamit. Imádok fotózni, nem vagyok profi, de próbálkozom.
Otthon kisebb nagyobb beállításokkal, vagy csak gondolunk egyet és elmegyünk barátnőkkel fotózni. Amiket láttok képeket, azok közül többet én lőttem 🙂
Tudom, hogy a kép a legfontosabb, hiszen az mindent elmond. Az ad el!
A legjobb, hogy van idom találkozni Bloggerekkel is, sok közös együttműködésre, vagy ha felkeres van egy-egy fotózásra, vagy egy divatbemutatóra, hogy szponzor legyek, nem csak elküldöm az ékszereket, hanem el is tudok menni, hiszen szabad vagyok. Imádom csinálni.

– Van üzleti terved? Mit szeretnél elérni?

Mindenképp szeretnem, hogy a webshop nagyon jól működjön. Sok megrendelés legyen és sok újabb kihívás elé nézzek. Idővel szeretnem, hogy több nyelven is működjön az oldal. Külföldre most is szállítunk, de lehetne meg jobban terjeszkedni. Sokan kérdezik, van-e üzlet? Eleinte kizárólag webshopban gondolkodtam, de mára mar nem vagyok elzárkózva egy cuki üzlettől sem!
Persze, ez a jövő zenéje.

image3.jpg

– Milyen összetevők kellenek szerinted ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az online értékesítésben?

A marketing része nagyon fontos. Áldozni kell rá. A Brand építés is nagyon fontos szerintem. A külsőségek, hogy hogyan kapja meg a termeket a vásárló. Nyitottnak lenni másokkal, együttműködésektől nem szabad elzárkózni. Kreatívnak lenni, mindig adni valami pluszt.

 

+10 kérdés, amit minden interjúalany kitölt majd: 

blogra_1.jpg

 

Csak csináld -magadért összegzés:   

Szeresd amit csinálsz! Csináld jól! Minden nap tegyél érte, legyél jelen. Egyedi ötletekre szükség van. Légy kreatív. Figyelj az emberek visszajelzéseire, sőt kérd, kutasd azokat. A vásárlók igényeit mérd fel, szerezz nekik apró meglepetéseket, érezzék, hogy törődsz velük. Az akciók mellett fontos a kedvesség, a gyorsaság és a csodás fotók sem utolsók! 

 

Az interjút készítette: Deák-Ember Ágnes

 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.