Egy levél magamnak

writing-1055085_1920
Levelet írtam a 17 éves kori önmagamnak, sok-sok évvel ezelőtt. 

Akkoriban sok levelet írtunk, az iskolában egymásnak, de postán is küldtünk még egy-egy távoli barátnak. A mai Z generáció már biztos nem tesz ilyet. Naplót is írtam. Szép időszak volt. (Azóta is szeretek kézzel írni.) 

A születésnapom előtt fogalmaztam meg ezt a bizonyos levelet, amit aztán csak a jeles napon vehettem elő és most újra a kezembe került. Megdöbbentem. Jó értelemben. 

Éppen nagyon szerelmes voltam (mint a 17 évesek általában) és miután leírtam az aktuális érzéseimet, megfogalmaztam jó néhány kérdést. 

Összeszedett levél volt és már akkor a mostani hozzáállásom mutatkozott. Ilyen, azt gondolom, örökérvényű üzenetekre találtam:

1level

Azt hiszem, minden csak rajtam múlik!

Féltem tőle, azaz magamtól és így magunktól, s az egésztől. De ha nem próbáltam volna meg, sosem tudhattam volna meg milyen lenne vele.

Megígértük: semmi hazudozás, bizalmatlanság és mindent megbeszélünk majd!

A jelen a fontos nekem.

Figyelünk egymás apró dolgaira, kis szavaira és elfogadjuk olyannak egymást, amilyen és nem akarjuk a másikat megváltoztatni.

A szeretet, a megértés, a biztonság a fontos.

 

Aztán jöttek a kérdések és a felszólítás, hogy válaszolgassak szépen mindre! 

Jó érzés volt olvasni, hogy már akkor ilyen tudatos voltam. Bár az illető akiről írtam, már fogalmam sincs merre jár, de én magam nem állok távol a 17 éves önmagamtól. Nem változtam sokat. Ez megnyugtató.

Arra biztatlak, -legyél akármennyi idős- írj levelet magadnak! Írd le az érzéseidet, az aktuális helyzetedet, és tegyél fel kérdéseket a jövőbeli énednek. Ezt a levelet csak pár hónappal a születésnapom előtt írtam magamnak. De írhatunk egy évvel vagy akár több évvel idősebb énünknek is. Mosolyogva olvastam végig a 30. szülinapomon is a 4 évvel korábban megfogalmazott levelet. (amit ITT írtam és küldtem el magamnak. Ismeritek ezt az oldalt?). 

Szerintem érdemes néha a múltba visszatekinteni, emlékezni. Ugyanakkor kellemes szórakozás lehet a jövőbeli énünkre gondolni. 

Te írtál már magadnak levelet? Megteszed most? 

 

writing-828911_1920

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.