Én vagyok őrült, vagy mindenki más?

Annyi mindent szeretnék… kipróbálni, megtenni, felfedezni, átélni, csinálni. Új dolgokat. Merészeket, vicceseket, mikor milyet. Néha meg csak úgy jó minden, ahogy van. Néha sok vagyok magamnak is. Mert sokat agyalok azon vajon én vagyok az őrült?

“A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?” (Albert Einstein)

Például ezen, és néha úgy látom, igen, őrült vagyok -és örülök neki!, néha azt gondolom, tuti, hogy mindenki más az, mert az én lépésem vagy az én gondolatmenetem a normális. De tényleg, ti szoktatok ezen gondolkodni? Például, hogy ki és mi a normális? Ha mindenki másképp gondolkodik körülettem, én vagyok az őrült, én vagyok a furcsa? Nekem kellene jobb belátásra térnem, nekem kellene hagynom magam? Legyek csendben, nyeljek egyet, vagy ne foglalkozzak senkivel, hiszen attól még, hogy ők másképp gondolják, lehet hogy nekem van igazam? A más az egyáltalán nem biztos, hogy nem normális vagy őrült. Csak szimplán más. A más pedig lehet jó. Hiszen miért ne lehetne..? Sőt:

“Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk.” (Paulo Coelho)

“A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.” (Marilyn Monroe)

“Az élet csak úgy szép, ha őrült is egy kissé.” (Rejtő Jenő)

“A szeretetben mindig van valamennyi őrület. De az őrületben is mindig van valamennyi ész.” (Friedrich Nietzsche)

“Ha valaki más, mint én, és ez zavar vagy megijeszt, akkor könnyen rámondhatom, hogy őrült, rossz vagy beteg. Ezzel a három kategóriával választjuk el magunkat azoktól, akik mások. Észre sem vesszük, hogy mi is mások vagyunk.” (Feldmár András)

Különben is minden attól függ, honnan nézzük..,nem?:

“A tenger partján járó ember, aki dühödten lóbál kinyújtott kezében egy lámpát, őrült is lehet. De éjjel, amikor egy csónak hullámokon tévelyeg, ugyanaz az ember megmentő. A föld, amelyen élünk, határterület az ég és a pokol közt. Önmagában egyetlen magatartás sem jó vagy rossz. Csak a világ rendjében elfoglalt helye teszi jóvá, vagy rosszá.” (Milan Kundera)

“Az őrülteket tessék tiszteletben tartani. (…) És hogyan tudjuk az őrültnek megadni a tiszteletet? Hát ha elhitetjük vele, hogy nem látjuk őrültnek. És hogyan győzzük meg az őrültet arról, hogy mégsem őrült? Mi sem egyszerűbb. Legyünk őrültebbek nála.” (Gerlóczy Márton)

Ezenkívül bátornak tartom magam, ha megmondom, ha kimondom, ha megteszem azt, amit sokan mások nem. Lehet simán csak egy nagy adag makacsság van bennem olykor. De szerintem ezzel sincs gond. Azzal inkább, ha beállunk a sorba, miközben van egy határozott, a többiekével nem megegyező álláspontunk.

“Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?” (Feldmár András)

Na és Te, kedves Olvasó? El tudod már dönteni, hogy őrült vagy-e? Ha még nem, talán majd ezek után:

“Nem az az őrült, aki valamely indíttatásból különös dolgokat cselekszik. Az az igazi őrültség, ha az ember mindig ugyanazt csinálja, mégis hinni akarja, hogy más lesz az eredmény.” ( Jorge Bucay)

“A zseni és az őrült rokon.” (Anton Pavlovics Csehov)

“Szerintem a normális ember – aki a közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült – állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben, az az őrült.” ( Feldmár András)

“Mindenki őrült, csak a legtöbb ember megpróbálja leplezni. Nagyon jól csinálják! Nem akarják, hogy őrültnek tartsák őket, ezért alkalmazkodnak, beleolvadnak a tömegbe, olyanok lesznek, amilyennek a társadalom megköveteli, elvárja.” (Nikodém Vanda)