Audrey Hepburn szerint az élet

Hitt a csodákban, hitt a nevetés gyógyító erejében a bájos és gyönyörű színésznő. Audrey Hepburn sokak számára példakép.

Egy erős nő, aki sok nehézségen ment keresztül, de sosem adta fel. Kiállt amellett, amiben hitt. Tett másokért, segített másoknak, közben mindvégig szerény maradt. Örök kislány, aki élvezte az életet, a szép ruhákat, csinosnak lenni, nevetni. Ugyanakkor nem szeretett központban lenni, kellemetlennek érezte a feltűnést, a csillogást. Elfogadta magát olyannak, amilyen. Imádott enni és olykor egyedül lenni, és így feltöltődni. Imádta az anyaságot. A szeretetet tartotta a legfontosabbnak az életben.
 
Ezekkel mind-mind egyet tudok érteni és még szerethetőbbé teszik számomra őt.
 

Audrey Hepburn a mai napon született (bika, akárcsak én 🙂 ), ezért most tőle osztok meg néhány idézetet.

 

 

Az alábbi néhány sor talán a legismertebb tőle:

“Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.”

  
 
Nagyon szeretem a gondolatait, az élethez való hozzáállását, a mosolyát.
 
 
 
Olvasd el -és tedd magadévá- a többi élettel kapcsolatos gondolatát is:
 

“Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.”

 

“Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod.”

 

“Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk – elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.”

 

“Borzasztó lenne életünk végén visszatekinteni, és legnagyobb sajnálatunkra csak rossz dolgokat, elszalasztott alkalmakat és elmulasztott lehetőségeket látni.”
 

“Életem legnagyobb eredményének azt tartom, hogy összhangban tudok élni önmagammal, hogy képes vagyok elfogadni magam és a mások hiányosságait. Távolról sem vagyok az az ember, aki szeretnék lenni, de beláttam, hogy nem is vagyok olyan nagyon “hibás”. “

 
“Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.”

 

“Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra – ők jelképezik az életet, az élet továbbadását… Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.” 

“Amikor senki sincs, akinek adhatnál egy csésze teát, vagy akinek szüksége lenne rád, azt hiszem, akkor ért véget az élet.”

 

 

“Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni. Talán az a legegészségesebb, ha a fülemen engedem ki azt, aminek ki kell jönnie.”

 
“A vonzó ajkak érdekében mondj kedves szavakat. A kedves szemekért keresd a jót az emberekben. A karcsú alakért oszd meg ételed az éhezőkkel. A szép hajért hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta. A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy sohasem vagy egyedül.”
 

“Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.”

 
 
 
 
 
Melyik a kedvenc idézeted?
 
 
A felső két kép innen: https://en.wikipedia.org/wiki/Audrey_Hepburn
 
 
Hasonló posztok:
 
 
 

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.