Vekerdy: Ne küldd vissza a gyereket az oviba!

“Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. […] Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. […] Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk egy kicsit felelőtlen szülők is lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek!” Az egyik talán legnépszerűbb tanácsa Dr. Vekerdy Tamásnak.

Azt gondolom, valahol minden anya, minden szülő egyet tud érteni Vekerdy Tamással, és nagyon hálásak vagyunk a jóindulatú, segítőkész mondataiért.

Valószínűleg nem minden pillanatban, de az idő nagy részében igen. Mert minden nap megfogalmazódik bennünk a kérdés: jó anya vagyok? Jól csinálom?

Pedig, ha tényleg, ahogy Vekerdy Tanárúr állítja, ez a legfontosabb, hogy élvezzük a gyermekünkkel töltött időt, akkor ennek nem is olyan nehéz megfelelni. Igaz?

Mégis olyan sokszor úgy érezzük, hogy elrontjuk.

Például ott van a nálunk épp aktuális jelenet:

Alig várom, hogy megérkezzen a kisbusz, leszálljon róla a kis drágám és már faggatom is:
-Milyen volt az oviban? Jó napod volt?
-Jó. -Kapom meg a tömör választ.

Próbálom trükkösebben:
-Mi finomat ettél ebédre?
-Nem emlékszem.

Semmi, de semmit nem tudok meg a napjáról, pedig úgy örülnék bármilyen apró részletnek is. Már gondolkodom is: nem csinálom jól, nem akar velem beszélgetni, nem akarja velem megosztani a dolgait, a vele történteket…
Pedig nem erről van szó!!

„A gyerekkel mindenről lehet és kell is beszélni…” –mondja Vekerdy.

Oké, ezzel is egyetértek. Ám úgy tűnik, nagyon nem mindegy, mikor.

Mert bár nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, az azonnali kérdezgetés helyett, van egy sokkal jobb megoldás arra, hogy valódi beszélgetés legyen a végeredmény.

A kivárás.

A türelem nem igazán az erősségem, mégis visszafogom magam és nem teszem a következőket:

Nem követelőzöm.

Ne követelem, kérlelem, hogy meséljen. Nem kérem számon, nem faggatom.

Nem nyaggatom.

Csak hagyd békén! -mondogatom magamban és inkább a saját napomról kezdek mesélni.

Ahogy Vekerdy is mondja, a gyermek napjának egyik legjobb része, hogy végre újra együtt van anyával, apával. Ne küldjük őt rögtön vissza az oviba, épphogy csak eljött onnan. Hiszen ha fel kell idéznie az óvodában történteket, az olyan számára, mintha újra ott lenne. Pedig ő azt várta, hogy itthon lehessen és újra együtt játszhasson velünk.

Elmondja majd a fontos történéseket.

Csak ki kell várnunk. Türelem!!

Sokkal nagyobb sikert érünk el, több mindent megtudunk a napjáról, ha meghagyjuk neki azt a kis időt, amíg megtörténik az átállás. Ha békén hagyjuk, a kérdéseinket megtartjuk magunknak és megvárjuk, amíg magától elmondja.

Akkor figyelmesen hallgassuk végig, akármilyen hosszan is mesél.