Telefonfüggő vagyok, de a gyerekem nem lesz az

Szinte mindig a szülők kezében van a telefonjuk, és bizony ezt látja a gyermek is. Telefonfüggő vagyok, kevés az alkalom, amikor nincs nálam a telefonom. Valahogy változtatnom kell ezen, ha nem szeretném, hogy gyerekem is telefonfüggő legyen.

Nem kell tanítani a használatára, egyszerűen figyel, utánoz és máris ott tartunk, hogy jobban használja egy 5-6 éves gyerek a telefont, mint sok felnőtt.

Már ha a kezükbe adjuk. Ez már rajtunk múlik.

 

Ma már rengeteg okos kütyü és gép vesz körül minket, de én lemaradtam valahol és csak egy okostelefonom van, aminek tuti biztos, hogy nem használom ki az összes funkcióját.

Elmondom, én mire használom:

facebook, instagram, google, cikkek olvasása, messenger, fotózás, képszerkesztés, youtube-n zenehallgatás, blogposzt szerkesztése – bár ezt sokkal jobban szeretem inkább laptopon. Kedvenceim még a képernyőről pillanatkép készítése, a jegyzettömb, illetve a google dokumentumok, a naptár, az egyetlen applikáció, amit letöltöttem: egy menstruációs naptár. Ritkán rövid videókat is szoktam készíteni, illetve előfordul, hogy egy-egy sorozatot megnézek rajta. Még kevesebbszer videóhívást indítok és már csak elvétve telefonálok vagy sms-ezek vele.

És itt vége. Ez sok vagy kevés, nem tudom. Nekem bőven elég.

Sőt inkább sok. Néha kell. Bloggerként úgy érzem, jelen kell lennem, képben kell lennem. Nem csak írok vagy képet osztok meg, hanem olvasom is a bloggertársaimat. Kommentelek is, mert én is örülök, ha kapok hozzászólást, és szeretem azt is, ha beszélgetés alakul ki. Nagyon klassz, amikor ihletet kapok, ezért is olvasom őket, meg mert kíváncsi vagyok a véleményükre vagy az adott témára, jó a cím, vagy csak figyelemfelkeltő egy kép. A kommenteket is elolvasom, mert azok között is vannak érdekesek/viccesek.

Nem sok csoportban vagyok tag, a babás-mamásokba beléptem, majd kiléptem, mert azon kaptam magam, hogy nem csak sok időt vesz el, de fáraszt és idegesít.. Ha van véleményem, megosztom. A legtöbb időt a facebook-görgetésen belül a humoros oldalakon töltöm, egy fárasztó nap után pont megfelelő elfoglaltság idióta mémeken, zsibbasztó poénokon nevetni.

Persze nem fogom csak a bloggerlétre, és bevallom, hogy picit telefonfüggő vagyok. Nincs olyan óra, hogy nincs a telefon a kezemben, kivéve mikor alszom, mert akkor kinyomom a wifit, és nyaralás alkalmával is maximum fotózás illetve képek megosztása miatt telefonozok. Valamint családi étkezések alkalmával sincs sosem telefon mellettem vagy előttem.
Mert továbbra is azt mondom: a szabályokat mi alakítjuk. A szülő példát mutat.

 

Kisfiam (most 6 éves) sokszor rám szól, hogy tegyem le a telefont. Nem szeretem, hogy rám szól, mert mégis csak én vagyok a felnőtt és azt csinálok, amit akarok és persze még jobban nem szeretem azért, mert igaza van. Túl sokat van a kezemben. Bár azért nem mindig gondolom, hogy telefonfüggő vagyok. A telefonom azért van nálam, mert ezer dolgot csinálok és ezek nagy része nem szimpla szórakozás. Mert az írás olykor munka, vagy például amikor a főzéshez/sütéshez keresek receptet, akkor sem láblógatás fog következni.

Néha úgy vagyok vele, amíg ő játszik, én telefonon elintézek egy-két dolgot, válaszolok, írok, elolvasok egy cikket, mert érdekel vagy csak képeket nézegetek kicsit kikapcsolódásként, de ő persze látja.

Mit lát a gyerek? Hogy telefonozok. Telefonfüggő vagyok?

Nehéz dió. Jó és rossz egyszerre, hogy van okostelefon a világon. Meg az is, hogy nem tudom lerakni. A legfurább az, hogy bár nem kicsit álszentnek érzem magam, mégis nagyon tud zavarni, ha más nyomogatja a telefont előttem. Úgy értem, például kisfiam kérdez valakit valamiről és az a valaki a telefonja mögül válaszol. Illetve most kisfiamnak odaadtuk egy régebbi telefonunkat olyan céllal, hogy a nemrég kapott Lego-robotját tudja programozni. Persze mindent letöröltünk róla, de régi fotókat és videókat (főleg saját magáról) szívesen nézeget rajta. Olyan ügyesen lapozgat és nagyítgat a képen, hogy arra gondolok, komolyan ezek a mai gyerekek már így születnek, hogy tudják kezelni a telefonokat…

Sosem tanítottam, de látta, hogyan használom. És ennyi elég is a kis szivacs agyának. Fotókat is készít néha, ezt is tőlem látta.. 🙂 Egy rajzolóprogram van még a telefonon, amit most előszeretettel használ. Jópofa program és ügyesen használja, de ha hosszú ideig van a kezében a telefon, akkor rászólok, mert ne üljön annyit egy helyben, ne nézzen annyit egy pontra, ne legyen telefonfüggő.

Egy kirándulásra például -meg sehova- nem viheti magával. Sőt egyenesen borzasztónak és nagyon szomorúnak gondolom, ha valaki az erdőben a telefonját nyomogatja vagy zenét hallgat rajta, legyen szó, akár gyerekről, akár felnőttről. Nemrég fordult elő a közvetlen közelemben és igen csak elkerekedett szemmel néztem a kisiskolásokat…

Nagyon egyszerű lenne csak ráhagynom, hogy nyugodtan telefonozzon. Órák telnének el csendben. Net is lehetne rajta és nézhetne meséket. De biztos, hogy nem. Egyedül nem néz mesét csak együtt nézünk és nem minden nap, csak heti 2 alkalommal. Sem tablet, sem rendes telefon internethasználattal, sem egyéb kütyü még biztos, hogy jó darabig nem kerül majd a kezébe és a játékokat főleg nem mutatjuk meg neki még. 

Telefonfüggő lenne ő is hipp-hopp, legalább húzzuk még az időt. Legyen még csak gyerek, aki bármiből játékot tud csinálni.

Imádom én is a pillanatokat, amikor együtt játszunk, és csak sok-sok perc múltán jut eszembe, hogy hol van a telefonom?

Az erdőben semmi szükség telefonra! 😉

Te hogy vagy az okoseszközökkel és mennyire vagy telefonfüggő? A gyermekednek mennyire engeded a használatát?

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük