-
Énidő házasként? Kell vagy sem?
Naná, hogy kell az énidő!Én is azok közé tartozom, akik a kérdést sem értik igazából. De amint láttam a Bouvet cikkében, (https://bouvet.cafeblog.hu/2018/09/28/elmehet-e-egy-ferj-pasis-hetvegere/ – olvasd el a cikket, és a sorok között linkelt előző bejegyzést is, mert főleg az nagyon fontos!!!) bizony vannak olyanok, akik kiakadnak a témát illetően. És hát, nem is kell olyan messzire menni. Ha kicsit jobban belegondolok, arról lehet szó, hogy azt gondolja az egyik fél: jól érezzük magunkat együtt, tehát miért ne akarnánk együtt lenni, együtt megnézni, együtt átélni azt a valamit? Ez eddig oké. Sokszor volt nekem is olyan érzésem, hogy ó, bárcsak itt lenne ő is, és ő is láthatná.. vagy ó, ezt nem fogom…
-
Te sem vagy bólogatós kutya, ugye?
Megvan a bólogatós kiskutya. igaz? Előtted van, milyen cuki, kedves, és persze nem csinál mást, mint bólogat. Na én ezt nem akarom, és nem tudnám csinálni. Én nem akarok csak cuki lenni. Én nem vagyok az a valaki, aki csendben lesz és inkább csak bólogat, mintsem vitatkozna esetleg, megvédené magát, vagy csak elmondaná a véleményét. Én nem vagyok az, aki bájvigyorra képes, vagy aki hazudik össze-vissza. Ó, nem egyszer volt már gondom belőle, hogy nem bírtam csendben maradni. Legtöbbször azonban nem bánom. Még mindig azt mondom: „Egyszer nyersz, egyszer tanulsz.” Lehet van olyan, aki azt mondaná, nem is tanulok belőle…de valamit biztos… , ami majd valamikor előjön. Ugyanakkor nyerni is…
-
Ne akarj csendet!
Emlékszem nagymamám aranyos és persze felettébb vicces mondataira: „Ne ordináljatok! ” vagy „Ne ricsajkodjatok már annyit!” ” Már megint mit rötyögtök?” Ezek után pedig mi, az unokák még jobban nevettünk, csendet azt nem kapott, mert mi még hangosabbak voltunk, mint azelőtt. Aztán itt van előttem az a csoporttársam már a főiskola kezdetéről, aki mindig nagyon hangosan beszélt, hangosan köszönt, úgy alapvetően úgy beszélt, hogy nem lehetett rá nem figyelni. Szerintem ezzel mindenki így volt. És én ezért nagyon irigyeltem őt. Én sokáig nagyon halk szavú, visszafogott lány voltam. Az óvodában pityergős, az általánosban kifejezetten csendes, a középiskolában nagyon izgulós, és kicsit nyávogósan beszélős, ezért valaki szerint „nyafka”. A főiskola után, már…
