-
Se veled, se nélküled
Nélküle nem tudok elképzelni egy napot sem. Hát így vagyunk én és a telefonom.
-
Az idő csak kifogás!
Ha időm engedi… Idővel elmúlik… Adj egy kis időt… Ezek mind semmitmondó mondatok. Az idő nem létezik. Az időnket mi alakítjuk, rajtunk múlik, mihez kezdünk vele. „A jövő és a múlt ugyanaz. Egyiket sem változtathatjuk meg, de lehetőségünk van mindkettőt jobban megismerni.” Sokat gondolkodom azon, vajon érdemes-e a múlton töprengeni. Megtörtént, elmúlt, már vége, múlt idő. Az arcok elmosódnak, már csak képfoszlányok. Az érzések elhalványulnak. A hiány néha rosszabb, néha elviselhető, néha fel sem tűnik. Az, amit adott, erősít. Az emlék megmarad, nem lehet kitörölni. Okkal történt. Úgy volt jó minden. Elfelejteni nem fogod. Emlékezz a jóra, a szépre, legyen veled a nehezebb napokon. Tanulj a hibákból. Ne rágódj. Megváltoztatni nem…
-
Nem a barátod vagyok, hanem az anyukád!
A mai írásomban azt szeretném kicsit kielemezni, hogy sok szülő manapság túlságosan elkényezteti a gyerekét. Talán arra gondolnak, hogy jófejek szeretnének lenni, kvázi haverja, barátja lenni a gyereknek, és nem a szigorú/szemétláda/unalmas vagy mit tudom én, milyen szülő. Na, de biztos jó gondolat ez? Kedves szülőtársak, mindig azon az állásponton voltam, hogy egy kisbabát nem lehet elkényeztetni, nem kell hagyni egy percig sem sírni, hiszen ő így jelez, hogy valami baj van, meg kell vigasztalni, megölelgetni, rájönni, mi bántja, és megoldani a problémát. Nem mindegy, hogy tenyereden hordod vagy elkényezteted Igen, akkor még meg kell oldani helyette, hiszen egy baba még nem képes rá. Kis idő elteltével viszont már hagyni…
