-
Home office – sminkben vagy smink nélkül?
Alapozó, korrektor és szempillaspirál. A kedvenc eszközeim voltak korábban reggelente. Úgy éreztem segítenek felébredni. Úgy gondoltam, mindenképpen szükségem van rájuk, több, szebb, jobb leszek általuk. Na, de home office-ban? Ugyan minek?! Az első utam a fürdőszobába vezetett reggel 5-kor és még a reggeli kávém előtt, igyekeztem szebbé varázsolni a fejemet. A hideg vizes arcmosás és a fésülködés után eltüntetni a piros foltokat az arcomról és a sötét karikákat a szemem alól, kiemelni a hosszú, de szőke végű szempilláimat. Ez volt a reggeli rutin a munkába indulás előtt. Ma már nem kell munkába indulnom, sőt egyáltalán sehova sem indulnom. Ma már nem is kell 5 órakor kelnem, sőt 7 óra előtt…
-
Teljesült egy régi vágyam a digi-sulival
Azt kérdezed, mi a túrót szeretek benne? És nem vagyok-e fáradt? Dehogynem! Nem pont olyan a digitális oktatás, ahogy képzeltem. Bele kellett jönni az itthonról tanulásba, a digi-suliba, bár igazából rögtön mélyvíz volt, nem volt idő rajta merengeni, mi hogyan lesz. A legjobb az lenne persze, ha nem lenne az egész és az elsős kisfiam az osztálytársai és a többi iskolás gyerek között lehetne ahelyett, hogy mellettem és a gép előtt csücsül minden hétköznap. Ám most ez van. Ebben igyekszem meglátni a jót. Korábban -úgy sejtem, sok anyukatársam volt így vele- elképzeltem azt, hogy milyen jó lenne láthatatlanul ott lenni és meglesni a gyermekemet az óvoda falain belül. Az első…
-
Kavargó karantén-gondolatok
Extrovertált, introvertált, jó, rossz? Miért kell mindig bekorlátozni magunkat, bepréselni valahova a jellemünket? A karantén alatt miért ne lehetnénk egy kavargó kavalkád?! A karantén korlátoz. Elveszi a szabadságunkat. Nem kell viszont, hogy elvegyen belőlünk. Sőt! Nagyon hullámzó a hangulatom mostanában… : Néha csendben figyelő, néha pityergő, néha örömtől repdeső, táncoló, csevegő. Néha túl éles a madárfütty is, néha meg sem hallom a madarakat. Néha bömböl a zene és hátrafelé meg körbe-körbe visz a lábam. -De anya a lábadat te irányítod! – kiált rám a kisfiam. -Ja, tényleg? – viccelődöm. -Ja, tényleg! – mondom magamban. A fejem irányítja a hangulatomat és a hozzáállásomat. Sokadszor döbbenek rá, hogy a hozzáállás az, ami rettenetesen sokat számít.…
