Teljesült egy régi vágyam a digi-sulival

Azt kérdezed, mi a túrót szeretek benne? És nem vagyok-e fáradt? Dehogynem! Nem pont olyan a digitális oktatás, ahogy képzeltem.

Bele kellett jönni az itthonról tanulásba, a digi-suliba, bár igazából rögtön mélyvíz volt, nem volt idő rajta merengeni, mi hogyan lesz. A legjobb az lenne persze, ha nem lenne az egész és az elsős kisfiam az osztálytársai és a többi iskolás gyerek között lehetne ahelyett, hogy mellettem és a gép előtt csücsül minden hétköznap. Ám most ez van. Ebben igyekszem meglátni a jót.

Szerencsére nem ezt kell tanítanom…

Korábban -úgy sejtem, sok anyukatársam volt így vele- elképzeltem azt, hogy milyen jó lenne láthatatlanul ott lenni és meglesni a gyermekemet az óvoda falain belül. Az első napokban nagyon szerettem volna tudni, nem sír-e, odamennek-e hozzá, hogyan viselkedik ő egy számára teljesen új közegben, új emberek között. Aztán később, hogy játszik-e a többiekkel, és hogyan reagál egy-egy helyzetben, milyen válaszokat ad a kérdésekre, milyen ügyes naposként és így tovább.

Jó lett volna látni, klassz lett volna jobban a részese lenni az életének, hiszen rengeteg időt az oviban töltött. Mindig vártam, hogy hazajöjjön és meséljen a napjáról. De hiába, nagycsoportosként is csak annyit mondott: jó volt. Ha türelmes voltam és visszafogtam magam, nem kérdezősködtem rögtön illetve a délután folyamán, akkor estefelé talán mesélt kicsit, egy-egy jelenetet megtudtam a napjából – leginkább arról, másokkal mi történt.

Vekerdy: Ne küldd vissza a gyereket az oviba!

Amióta elsős nagyfiúként érkezett haza a busszal a suliból, hasonlóan alakult a helyzet. Mesélt kicsit, ha jól kérdeztem, sőt rengeteget beszélgettünk vacsora közben is és minden este lefekvés előtt, mégis úgy éreztem, annyi mindenből kimaradok.

Az első osztály kisfiam és sorstársai számára még izgalmasabban alakul, mint mondjuk a tavalyi elsősöknek. Idén márciusban nagy változás történt. Nehéz volt elmagyarázni, mi és miért történik, mikor még számunkra is sok volt a megválaszolatlan kérdés. Szívszorító, szomorú, dühítő és őrjítő volt egyszerre, amikor a hatévesem azt a kérést intézte felém egy esti fürdést követően :

“Anya, beszélgessünk a koronavírusról!”

Sejtettem, ahogy mindenki, hogy be fognak zárni az iskolák. Felkészülni mégsem lehetett rá. Amikor elkezdődött a digitális oktatás, az első pár napban azt sem tudtam, hol áll a fejem.

Elkezdődött és haladni kell! Nem léptünk, hanem ugrottunk egy nagyot és csináljuk tovább…!

6 éves gyerekem nem tudta még kezelni a laptopot, először ezt kellett kicsit tanulni.  Ül a gép előtt vagy a gép mellett egész délelőtt kisebb megszakításokkal. Ott vagyok mellette, amíg tart a Skype-s megbeszélés az osztályfőnökkel, osztálytársakkal, felolvasom neki a Google Classroom-ból mi az aznapi feladat. Pár percre ugyan ott tudom hagyni az asztalnál, amikor matek feladatot old meg a munkafüzetben, vagy írást másol a füzetébe, de közel kell maradnom, mert nem telik el úgy 10 perc sem, hogy ne hangozzon az egyik vagy másik mondat:

-Anya, nem értem.

-Anya, melyiket kell?

-Anya, kész! (aztán legtöbbször kiderül, hogy dehogy van kész, csak mondjuk az 1. kész a 3-ból)

-Anya, éhes vagyok.

Anya, nézd! – 3 tipp, hogyan ne őrülj meg ettől a mondattól! 

Szlovákot is tanulok vele (úgy, hogy egy szót sem tudok). Tesit tartok, éneket, rajzot. Még néptánc óra is van. A matek a kedvence, az írás-olvasáshoz nem mindig van kedve, de azért csinálja azokat is ügyesen.

Nem egyszerű. Nagyon nem. Hiszen ott vagyok folyamatosan. Reggel 8-tól délig vagy néha még tovább. Van, amikor a szünet sem 10 perc, mert engedem, hogy szaladjon még egy kört az udvaron vagy befejezze a játékot a szőnyegen. Nem vagyok szigorú. Nem vagyok türelmes. Valamint főleg nem vagyok tanítónéni. Én valószínűleg nem veszek észre mindent, pipa a feladat, de nem mélyedtünk el a témában, nem biztos , hogy visszakérdezem, mert szeretnék haladni és hát az ebéd sem készül el magától…

Szerencsés vagyok, mert iszonyat aranyos, kedves és segítőkész tanítónénijeink vannak, akik nem adnak sok feladatot illetve játékos és jó feladatokkal is készülnek és segítenek, ahol tudnak.

Szerencsés vagyok, mert ügyes és lelkes meg szorgalmas és okos a gyermekem -ráadásul igen, csak egy gyermekem van, bár ennek előnye és hátránya is van a mindennapokban- , akinek nem kell könyörögni, hogy odaüljön az asztalhoz, aki nem hisztizik, hogy suli van, szereti, élvezi a tanulást.

És még egy dolog van, amiért tényleg igazán hálásnak és szerencsésnek érzem magam!

Talán végig sem gondolod, mert te is csak haladni szeretnél a tananyaggal, legyen vége mai napra minél hamarabb a digi-sulinak csak túlélni az egészet, de közben azért ez annyira szuper, hogy most ott vagyunk, ott mellettük és láthatjuk anyaként, hogy milyen ügyes a gyermekünk és milyen, amikor sikerélménye van!

Látom, ahogy ragyog a kis arca, mert 100% -os a matek tesztje, előtte meg azt is ahogy izgul, mindezt nem látnám, mert a suliban történne. A füzetét a gyöngybetűkkel láttam, amikor hazahozta, de azt nem, hogyan kerekíti a betűket, hogy hányszor radíroz, mert nem szép az a szerintem pedig úgyis teljesen oké e betű vagy D betű vagy a “tényleg ez a legnehezebb ez a nagy H betű” , de aztán büszke, mert úgy sikerül, ahogy szeretné. Aztán ott van a rajzóra -az én kedvencem, egész héten azt várom a legjobban! Rajzolt otthon már kismillió autót meg ratrakot meg lánctalpas akármit a kisfiam, na de például szerintem sosem tudtam volna meg milyen klassz macskákat tud kanyarítani a lapra, ha nincs a digitális tanulás.

Otthon van, velem van, pontosabban én mellette lehetek és láthatom a mindennapos fejlődését, ügyeskedését, ezt én nagyon szeretem. 

A lényeg, hogy igyekezz kicsit ezt is látni ebben a helyzetben a nehézségek mellett.

Együtt tanulni azért valahol szuper jó is, kivételes dolog és egy plusz élmény mindannyiunknak!

Csak csináld!

Ui.:  Nagyszerű vagy és jól csinálod! 😉 

Ezeket is olvasd el:

Vajon nyitott könyv vagy a gyermeked előtt?

Ezért szeretem megdicsérni a gyermekemet

A mindennapos harcok elkerülésére itt a megoldás!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük