Kezdő anyuka vagy? Ezek segítenek!

Kismamák, kezdő anyukák, figyelem! Régóta tervezem, hogy összeszedek néhány olyan dolgot, amelyek ténylegesen segítenek a kezdetekkor. Szándékosan arra teszem most a hangsúlyt, hogy mi az, ami meg tudja könnyíteni a napokat és nem ki, mert természetesen férjünk, párunk, szüleink, családunk, barátaink rengeteget tudnak segíteni. Ez a bejegyzés most másról szól.
Néhány bloggertársaimat is megkérdeztem, számukra mi nyújtott vagy nyújt segítséget, mi az, amivel időt tudnak nyerni, az írásom végén kiderülnek az ő bevált módszereik.

baby-925055_1280

Kismamaként gyűjtögetni kezdjük a babakelengyét, a számtalan, sokszor felesleges tárgyat, amik a listákon szerepelnek. Kezdő anyukaként bújjuk a netet, tanácsok tengerében veszünk el. Én most szeretnék néhány tényleg hasznos tippet adni, összefoglalni szerintem mi az, ami igazán hasznos a kezdeti időszakban:

Textilpelenka: imádni fogod Te is, hiszen büfiztetéshez, kispárna helyett, orvosi vizsgálatkor, nagy melegben takaróként, napellenzőként a babakocsira, előke helyett/mellett vagy csak simán törlőkendőként, később pedig takarításhoz is tudod majd használni.

Hordozókendő – egy anyának plusz egy vagy két kéz mindig jól jön. Segítségedre lesz altatáshoz, nyugtatáshoz, vagy ha el kell szaladnod vásárolni, esetleg tömegközlekedési eszközt kell használnod. 6-7 hetes kortól már hordhatod rugalmas kendőben a picit. A házimunkát is könnyebb így elvégezned.

dscf7664
Szoptatóspárna – én szoptatáshoz ugyan nem igazán használtam, de kismamaként jókat aludtam vele, gyermekem pedig később benne – és nem tud legurulni az ágyról, ha ebben fekszik.

Nem írom a légzésfigyelőt, bár engem nyugtatott a csipogása. Nem írom a cumit, bár segített jó néhány altatáskor. Nem írom a tápszert, bár az is adott egyfajta támaszt számomra, hogy mindig volt egy dobozzal a szekrényben.

Biztosan van még jó néhány csodaeszköz, számomra ezek voltak a leghasznosabbak.. Mindenki másra esküszik.., de ezek talán ott vannak más toplistáján is.. 🙂

Viszont mire lesz még biztosan szükséged, mi az, ami segít majd?

A következő 3 dolog: Nyugodtság, türelem, vidámság

Nyugodtság= higgadtnak maradni és dönteni minél gyorsabban. Ha rosszul döntesz, javíthatod, viszont amíg nem hozod meg a döntést, csak stresszt okoz számodra. Kiegyensúlyozottságnak is nevezhetném. Lazaságnak is. Nem szabad ráparázni, görcsölni és túlaggódni – már csak azért sem, mert a baba megérzi és ő is nyugtalan lesz.
A fontos, hogy bízz magadban. Jót akarsz és a legjobb tudásod szerint fogsz dönteni. Számára Te vagy a legjobb anya!

Legyél türelmes, adj időt magadnak, magatoknak. Ne siettesd őt. Hallgass a megérzéseidre és ne feltétlen mások tanácsaira.

Sokszor csak a viccelődés, a bolondozás, az éneklés, a mókázás segít. Nevess magadon, nevettesd meg őt. A kacagása úgyis feledteti majd minden fáradtságodat, gondodat.

happiness-987394_1920

Nézzük, hogy gondolják blogger-ill. anyukatársaim, nekik mi az, ami segített, segít a mindennapokban: 

Tünde, Tintafolt írója:

Újdonsült anyukaként én is tudom, hogy a gyereknevelés bizony nehéz és sok energiát felvesz. Néha azt sem tudjuk, hogy mit kellene tennünk, hiszen egy baba sok minden miatt sírhat. Kezdetben egy szoptatás akár egy órát is felvett, a baba szopás közben folyton elaludt, és amikor újra sírni kezdett mindig azt hittem, hogy nem evett eleget. Aztán a doktornő tanácsára napirendet állítottunk be. Szabályszerűnek hangzik, de mégis van haszna. Egy darabig fejben, majd egy kifüggesztett táblázatban jegyeztünk minden evést, alvást, fürdetést és pelenkacserét is. Aztán letöltöttünk egy, pontosan erre a célra alkalmas mobil alkalmazást, a Feed Baby Pro-t. Ebben az alkalmazásban mindent fel lehet vezetni, és amikor már fogalmunk sincs, hogy miért sírhat a baba, akkor csak ránézünk, és látjuk, hogy esetleg éhes-e vagy álmos. Amióta ezt az alkalmazást használom, nem etetek minden félórában, nem hiszem azt, hogy a gyerekem csak az éhség miatt sír, és követni tudom az ő fejlődését. Ajánlom minden olyan anyukának, aki zűrzavarban él, aki kicsit rendszerezni szeretné az baba életét, táplálását és nem utolsó sorban minden olyan anyukának, aki elveszítette a fonalat, majdhogynem belekeseredett az anyai létbe. (Tünde, 26 éves, négyhónapos baba anyukája).
Az alkalmazás linkje: https://play.google.com/store/apps/details?id=au.com.penguinapps.android.babyfeeding.client.android.pro

Réka, a Pictures of our life bloggere

Öt hónapos kislányom mellett egyáltalán nem unalmas az élet. Sürgök-forgok, igazából soha nem tudom hol áll a fejem. A szervezettség és tervezettség, ugyan kialakult és nagyjából állandó napi rutinunk van, nem jellemző rám. Hogy mégis legyen egy kis összeszedettség az életemben, havi tervezőt „tapasztok” a hűtőnkre, Via ( urban:eve) oldaláról minden hónap végén letöltöm és kinyomtatom a következő havi naptárat, és ebbe írom (még hónap elején) a teendőket, a befizetnivalókat, a születés-és névnapokat. Minden reggel ránézek, és tudom, hogy aznap van-e valami elintéznivalóm.
Sokat segít nekem a hordozókendő is. Amíg kisebb és könnyebb volt Dalma, rugalmas kendőt használtunk, azonban most már áttértünk a szövött kendőkre és az elöl hordozás helyett a csípőn hordozásé a főszerep. Akkor nyúlok a kendőért, ha nem tudom elaltatni délután a babát vagy esik az eső, és a városban kell ügyet intézni. Egyébként hamar elalszik a kendőben, úgyhogy altatásra nagyon ajánlom ezt a módszert. Hamarosan megérkezik a csatos hordozónk is, amit azért rendeltem, hogy Apa is hordozhassa a babát, illetve, hogy házimunkát is tudjak végezni, miközben rajtam van Dalma.
Ha már a hurcinál tartunk: a lelkemen is segített a hordozás. Méghozzá úgy, hogy egy ideje kangázni járunk! Itt anyukák és babák között vagyunk, nem néznek rám szúrós szemmel, ha nyűgös a lányka, segítenek, ha problémánk van, vagy úgy egyáltalán BESZÉLGETÜNK. Tavaly költöztünk új városba és nincsen még sok ismerősünk, így duplán örülök, hogy vettem a bátorságot és elmentünk az első edzésünkre.

Évi az Anyutervez írója

Számomra hatalmas segítség a kisgyermekes hétköznapok során a Filofax-om, mely a tervezésben, időbeosztásban válik nagy hasznomra. Mivel tudom mikor mit fogok csinálni, könnyebben tudok a lényegre figyelni, több időm marad a gyermekemre. Egy másik praktikus eszköz a DVD lejátszónk, amely pendrive-ról is lejátssza a filmeket. Így kislányom mindig az általam ismert, életkorának megfelelő meséket nézheti meg, nem pedig a TV-ben válogatás nélkül megjelenő tartalmat. A kedvenc meséi pedig lekötik annyira, hogy lophatok magamnak pár percet. 🙂

Viv, a Sub Rosa bloggere: 

 Nekem a spontainitás. Ahogy esik úgy puffan. Az otthoni teendőket pedig mindig a gyerekkel együtt végzem.

 hazimunka-egyutt

Lonci, alias PinkAnyu

Nekem a  szervezőképességem az, amivel időt tudok spórolni. Baromira megy az igazgatás. És általában mindent tervszerűen hajtok végre. Ez a szűz horoszkópjegyem előnye és sokszor a hátránya.
Idő spórolás + játék, mindent a gyerekkel csinálok együtt. pl takarítás, főzés sütés mosogatás. Így együtt vagyunk játszunk fejlesztünk és nem kell aggódnom mit csinál vagy hol van éppen.. 🙂

 

Köszönöm a válaszokat, és bízom benne, kedves Olvasó, hogy tudtunk kicsit segíteni, mivel csíphetsz le egy kis időt saját magadnak. Hiszen tudod, ha Anyuci boldog, mindenki az… 🙂

Ha van még olyan tipped, ami mások számára is hasznos lehet, neked nagyon bevált, írd meg nekem! 😉

 

Pinkanyuval készítettem korábban interjút is, itt olvashatod a válaszait: 

https://csakcsinald.cafeblog.hu/2016/06/29/buszke-vagyok-azokra-akik-megnyilnak-nekem-beszelgetes-pinkanyuval/

 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.