Motiváció és gáztűzhely – mi közük egymáshoz?

Már régóta szeretnék írni a „négy gázrózsa elmélet” -ről (The Four Burner Theory). A lényege, hogy életünket egy gáztűzhelyként képzeljük el, ahol az égőfejek négy fontos terület megtestesítői:

  • család/párkapcsolat,

  • barátok,

  • egészség,

  • munka/karrier

Ezeken a területeken szeretnénk sikereket elérni.

Az elmélet szerint az életünk ugyanúgy működik, akárcsak a gáztűzhely.

Mindent szeretnénk, de!

Mit szeretnénk adott pillanatban a legjobban?

 

Ahogyan a gáztűzhelyen sem működik minden egyszerre, úgy életünk során is, mindig választanunk kell a területek között. Priorizálnunk kell. Ha egy valamiben szeretnénk nagyon sikeresek lenni, mindent beleadni, ha adott területre szeretnénk koncentrálni, arra van szükség, hogy a többi gázrózsát takarékra vegyük. 

Tehát nem mehet minden egyformán jól.

Bizony, még Ördög Nórának sem! Épp a legutolsó bejegyzésében írt arról, hogy nála is háttérbe szorul olykor egyik-másik terület.  Azt is fontosnak találja, hogy legalább takarékon égjen mindegyik láng. Időközönként pedig csavarjuk feljebb a hőfokot, hogy minden rendben legyen!

Fotó: nlcafe.hu,   Nóra blogja: kisfelfedezo.hu

 

Egyensúlyra szeretnék törekedni, ám ez nem egyenlő a langyos vízzel…, mert, ha az elméletet követem, ez csak úgy valósulhat meg, hogy minden csak takarékon működik.

Én inkább szeretném kihasználni a lehetőségeket, nagyobb lángra tekerni, ha lehet. Hogy ez a többi rovására megy? Úgy tűnik..

 

Biztosan Te is észrevetted már magadon a következők közül valamelyiket:

  • Odateszed magad a munkában, felkészülsz, előadsz, túlórázol esetleg, és utána a többi területnek annyi. Nincs már erőd romantikázni, a gyermekedre is kevés idő jut aznap, a barátokra semmi, és az egészség terület is csak tartalékon megy, hiszen csak az alvásra tudsz gondolni. (ha a legjobb pontszám a 4 , akkor munka: 4, család: 1, egészség: 2, barátok: 0-1)

 

Ha a maximumra tekersz adott területen, akkor a többi csak takarékon bír menni.
  • Otthon vagy a gyermekeddel egész nap, az anyaság számodra A munka. Mindent megteszel, hogy minél jobb anyuka legyél, odafigyelsz és egészséges bébiételt készítesz neki, kint vagytok a szabadban, jókat játszotok, babakocsi-tologatás közben esetleg felhívod a barátnődet. A férjed is kap meleg vacsorát, de kb. ennyit, mert az altatásnál te is mély álomba zuhansz…
    (vagyis munka=anyaság: 4, család=férj: 1, egészség: 2-3, barátok: 1)

 

  • Kettesben töltitek az délutánt a férjeddel, elmentek moziba, mert a nagyszülők vállalták, hogy vigyáznak a kicsire. Itt esetleg még az egészségednek jót teszel, mert jó olykor kimozdulni, (lelkiismeret-furdalásod ne legyen!) de a többi terület munka=anyaság, barátok megint csak takarékon égnek. (mert mondjuk a barátokkal is összefutottatok pár szóra és azért a gyermeknek a nagyszülőkkel töltött idő is nagyon fontos és jó, tehát jót teszel vele!) 

 

Legfeljebb két területen tudsz egyszerre nagy lánggal működni.
  • Énidőt tartasz, mert úgy érzed erre van szükséged. Olvasol, meditálsz, jógázol. Olyan programot választasz, ahol jól érzed magad, mondjuk fodrász -kozmetikust iktatsz be, de lehet piacra menni bevásárolni, a lényeg, hogy valamilyen formában törődsz az egészségeddel. Találkozol a barátnőiddel, beszélgettek, vásároltok. Itt szép számokat kap az egészség és a barátok kategória, de a többi a nullához közelít (mert hazatérve azért egy boldog, mosolygós feleség és anyuka várja a csapatot. 🙂 )

 

 

Azt hiszem, nem is ragozom tovább.

Nem kell kiiktatni semmit, mehet takarékon egy-egy terület. A lényeg, hogy folyton legyen meg a változás. Vagyis adott terület ne sokáig legyen takarékon. Figyelni kell, hogy mindig ki tudjunk teljesedni abban, amit épp teszünk. Ekkor ne bánkódjunk, hogy a másik kevesebbet kap belőlünk. Fontos, amit magunkért teszünk, de vegyük észre időben, hova kell kapcsolnunk minél hamarabb és tekerjük át a gázrózsákat! 

 

Te irányítod a saját életed!

 

 

Mit gondolsz az elméletről? Te hogyan működsz a gyakorlatban? 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.