Karácsonykor adni jó, de ne azért adj, mert kötelező

Adni jó, mondogatom a kisfiamnak, mert tényleg így gondolom. Ám jól emlékszem, hogy már felnőtt voltam, amikor ezt tényleg el is hittem. Biztos vagyok benne, hogy még mindig sokan csak mondogatják anélkül, hogy tényleg így éreznék. Adnak, mert kötelező és nem azért, mert adni jó.

Amikor kivételek akadnak, az mindig annyira megmelengeti a szívem és napokig emlegetem. Adni tényleg legalább ezer módon tudunk, és igazán nem kell sokat tenni, hogy a másiknak egy örömteli pillanatot szerezzünk.

Adni jó

A minap vásároltunk az egyik hipermarketben, ahol 7000 Ft-onként adnak egy kupont, 5 kuponnal pedig ingyen hozzájuthatunk egy szakácskönyvhöz. Több éve karácsony környékén ad így az áruház valamit a vásárlóinak. Nekem majdnem minden könyv a konyhámban sorakozik, szeretem őket, Széll Tamás szimpatikus séf és remek tippeket meg recepteket mutat, a fotók csodásak, az idei könyvben pedig még rövid interjúk is vannak. Klassz ez az akció, de most nem ez, meg az áruház a lényeg.

A következő történt: 13500 Ft volt a vásárolt áruink értéke, ami csak azért fontos most, mert így ugye, nem járt volna 2 kupon…. csak majdnem.

Nem én lennék, ha nem kérdeznék rá…

Mert aki kér, az kap!

Kaphatunk kivételesen 2 kupont, mert akkor meg is lenne az 5? Hadartam el gyorsan a kérdést a pénztáros hölgynek. Aki azt mondta, hogy hát ezért még nem járna 2 kupon, én pedig rávágtam mosolyogva: de majdnem!

Majdnem – ismételte ő is mosolyogva. Külön öröm volt, hogy a maszk mögött is láttam a mosolyát, a szemünkön ugyanis nagyon jól látszik, ha mosolygunk. Férjem többször vásárolt már ebben az üzletben és hozzátette kifelé menet, hogy még csak morcosnak látta eddig a hölgyet.

Úgyhogy tényleg nagyon jól esett nekem, hogy megmosolyogtattam.

Még nincs vége!

Aztán pedig a parkolóban: épp keresgélem az autóban a maradék 3 kupont, férjem meg pakol a csomagtartóba, amikor is odajön hozzánk egy srác, hogy hallotta, hogy még szükségünk lenne egy kuponra és odaadja az övét.

Olyan kedves volt. Elfogadtam, különösen, mert nem akart előkerülni az 5.kupon…

Nem volt kötelező odaadnia, odasétálnia hozzánk, mehetett volna simán tovább, de adni akart.

Leginkább a figyelme esett jól.

A mai világban biztosan nektek is feltűnt már, hogy sokszor vagy sokan nem figyelünk a másikra. Beszél, beszél mindenki, szinte a másik mellett, de az nem beszélgetés…

Csak mondja, de nem is vág a témába, és nem is érted mit szeretne, vagy rákérdez olyanra, amit előző nap meséltél el…, számtalan ilyen van. Közbevágás, egymás mellett beszélés és a másikra nem figyelés. Aztán itt van egy idegen és bár persze mondhatod, hogy sorban állva nem volt jobb dolga, de ő nem a telefonját nyomogatta, nem tolakodott, türelmetlenkedett, stb., hanem figyelmes volt. Lehetséges, hogy csak véletlenül látott meg minket a parkolóban és azért megkeresni nem keresett volna meg, de még így sem, egyáltalán nem volt kötelező odaadnia azt a kupont.

Mégis megtette. És lett könyvem. Imádtam beleszagolni és végiglapozni pár perccel később az autóban.

Szóval lehet hogy csak én vagyok ilyen, de én tudok örülni egy ilyen apróságnak.

Értsd: mosoly, kupon, odafigyelés, könyv, illat – így mindez együtt már nem is olyan apróság, nem igaz?

Sokszor nagy dolgokra, nagy ajándékokra gondolunk, pedig tényleg apróságokkal is boldoggá tehetünk valakit. Különleges a napja, ha ajándékot kap pedig nem számít rá.

Én két csomagot küldtem idén. Büszke voltam magamra, mert az egyik lány címét úgy derítettem ki, hogy nem őt faggatom róla, így tényleg meglepetés tudott lenni és a másik lány sem számított rá.

Igazából apróságok voltak a küldeményben: téli teák, csillogós körömlakk, csokik, zokni, és persze egy kézzel írt képeslap. Örültek. Én pedig örülök az örömüknek.

Meg akartam lepni őket, adni akartam nekik, mert adni jó.

Aztán ott van apósom sztorija, aki egy ideje tojások eladásával is foglalkozik.

Elmesélte, hogy a múltkor az egyik törzsvendégét ( egy fiatal lányt, akinek az apukája tart tyúkokat és mégis apósomtól vásárol inkább tojást, mert azok szépek, tiszták, ugyanolyan méretűek…) lepte meg. A tojástartóba rejtett két kis bonbont. Kívülről nem látszott, hogy a doboz rejt a tojásokon kívül bármi mást. A tojástartót kinyitva viszont le volt vágva az a csúcsos papír rész és ott csücsült a becsomagolt bonbon. Nagyon tetszett a lánynak a meglepetés. Nekem meg, hogy ilyenek eszébe jutnak apósomnak.

Pár perces elfoglaltság lehetett számára, és pár forint a bonbon, de sokkal nagyobb az öröm, mert adni jó.

Aztán ott vannak még a vicces szavak, amikor valamit átköltünk, amikor direkt nem jól énekelünk, amikor használunk valami olyan kifejezést, amit csak a másik ért, vagy viccesen táncolunk és megnevettetjük a másikat.

All I want for Cristmas is youuuuuuu!
– Énekelted már valakinek?

Adni jó és olyan kis dolgok kellenek csak ahhoz, hogy boldoggá tehetünk valakit.

Nyugodt karácsonyt szeretnék, semmi mást.

Nem kötelező semmi. Viszont adni és kapni is jó. Várom a karácsonyt, a fényeivel, az ízeivel, a mosolyokat, a csillogó szemeket. Ezeket a legjobban. És picit meglepetéseket is.

Ez nem katasztrófa csak karácsony… cseng a fülemben. És megyek is szuper, vidám, jó hangulatú karácsonyi zenelistát készíteni.

A zene legyen pörgős, viszont nektek is egy kis lelassulást, meg sok olyan pillanatot kívánok, amit csak akkor látsz, ha ott vagy. Nem a konyhában, nem kiborulva a fürdőszobában, nem a gondolataidba mélyülve, nem a jövőben, nem a múltban, hanem ott. A karácsonyfa fényeihez minél közelebb, a szeretteid között, mosolygósan.