Ezekkel a filmekkel készülök a karácsonyra!
Egyelőre még csak nyomokban található meg a karácsonyi hangulat a fejemben és a szívemben. A karácsonyi filmek viszont sokat hozzátesznek ahhoz, hogy kikapcsoljak, megnyugodjak, hangolódjak az ünnepre.
Idén egyelőre fogalmam sincs, hogy lesz az ünnep, várom – és nem várom – a kormány bejelentését, hogy hosszabbítják-e a rendeletet vagy nyithatnak december 12-én a szállodák. Nem mindegy ugyanis, hogy dolgozunk-e vagy sem karácsonykor. Az idegenforgalomban ugyanis, nincs hétvége, nincs ünnepnap. Mi már megszoktuk, megoldjuk, igyekszünk úgy csinálni, hogy jó legyen.
Most viszont bizonytalanság van, és stressz emiatt, így aztán igyekszem kikapcsolni.
A kikapcsolódásra nagyon-nagyon szuper lehetőség a filmezés és főleg a karácsonyi filmek nézése!
Hozzávalók:
-Laptop, kábel, tévé
-kanapé
-nassolnivaló
-pihe-puha takaró
-opcionális: férj/ férj és gyerek 🙂
Újabban biztos, hogy találok valami jó kis karácsonyi filmet a Netflixen, ami mosolyt csal az arcomra, amin jól szórakozhatok és melegség járja át a szívemet, hiszen közeleg az ünnep. Egy szép ünnep, amit bízom benne, hogy együtt tölthet a család.
Idén hamarabb díszítem majd fel a házat kívül-belül. Igyekszem nem agyalni és stresszelni, csak a fontos dolgokra koncentrálni. Leginkább arra, hogy semmi más számít, csak hogy együtt vagyunk.
Ha hozzám hasonlóan egyelőre a kikapcsolódás és az ünnepi hangolódás a cél a következő karácsonyi filmeket ajánlom:
Egyedül:
Imádtam a két tiniről szóló romantikus-karácsonyi minisorozatot a Netflixen!:
Dash és Lily
Egyedi a történet, ugyanakkor persze kiszámítható, bájos, kedves, kicsit szirupos. Túl szép, hogy igaz legyen sztori. Ám pont ez a lényeg: tudod, hogy nem igaz, mégis elhiszed, tudod, hogy nem kell drukkolni, úgyis összejönnek, mégis megteszed. Tudod, hogy nem is találhat egymásra két ennyire különböző ember, aztán arra gondolsz, dehogynem!
Hiszen változunk, és nem a másik miatt, magunk miatt. Viszont ha van valaki, akinek mindent elmondhatunk, sőt leírhatunk – mert azt sokkal könnyebb -, és ez a másik valaki figyel ránk, megért és segíteni, ösztönözni próbál, akkor az ő kedvéért belemegyünk abba, amit kitalált nekünk, hiszen tudjuk, hogy jót akar.
Erről szól ez a nyolrészes kis sorozat: Dashről a helyes, kicsit morcos, cinikus, a karácsonyt utáló tini srácról és az optimista Lilyről, aki egy kicsit furcsa lány, mert magának varrja a ruháit, nem jár bulizni, nincsenek barátai, ám van egy szerető családja egy szigorú nagypapával, egy lázadó, de bölcs nagynénivel, egy támogató báttyal, és imádja a karácsonyt, minden velejárójával.
Idén mindketten magányosan töltik a karácsonyt. Lily -igazából a bátyjával együtt- kitalál egy játékot, kedvenc könyvesboltjában elrejt egy piros jegyzetfüzetet, amin az áll: Van merszed?
A játék, a kihívás és a kalandos szerelem itt indul. A könyvesboltban. És s p o i l e r : itt is lesz vége, egy gyönyörű jelenetben. Két különböző, édes, naiv fiatal irogat és játszik. Folyamatosan állítanak fel egymásnak különböző kihívásokat, majd ráébrednek, hogy anélkül, hogy látták volna egymást, egymásba szerettek. Imádtam, hogy írnak! Kézzel, azaz tollal egy füzetbe. Imádtam a két fura figurát, a kócos tini fiút (Note Book Boy, sokáig így hívja Lily, mert a nevét sem tudja) és a mosolygós lányt, de az összes szereplőt, mert nem volt gonosz, nem volt dráma! Ez csak egy édes film, klassz zenékkel és New Yorkkal, ami a csodálatos, gyönyörű karácsonyi pompában úszott.
Kellett ez a szívmelengető mese, jobban mint a nutella vagy a pillecukor…
Közben azon gondolkodtam, hogy lennék-e újra tini… Rég volt, és talán csak egy napig visszamennék az időben és lennék olyan, mint amilyen Lily lett, hogy Dashnek köszönhetően bátran belevágott számára új dolgokba, végre elfogadta magát úgy, ahogy van, hogy rájött a furcsa, az igazából jó, az annyit tesz, különleges. Végre nem törődött másokkal, felvette a karácsonyi égőkkel díszített zöld pulcsit és élvezte, hogy megdicsérték rajta. Felvette a piros csizmát és nem akármilyen táncot lenyomott egy buliban. Félt, de feloldódott, mert volt egy srác, aki segített neki….
A srác aki Lily-nek hála végre-végre észrevette az élet szépségét, az apró csodákat.
Engem elvarázsolt ez az imádnivaló karácsonyi film, azaz sorozat, nagy kedvencem lett! Egy különleges, szívmelengető alkotás, pont olyan, amire szüksége van az embernek a pandémia közepén és a karácsonyra készülvén.
Ketten:
Ne kívánd, hogy újra végignézze veled a férjed/párod az Igazából szerelmet. Valld be, hogy már te is kívülről fújod. Nézzétek valami újat. Van egy film, ami lehetne az említett film tini változata:
Behavaza (Let It Snow)
Egy nap alatt is megváltozhat minden, e köré épül a történet és a párhuzamosan láthatjuk több középiskolás fiatal életének mozzanatait, majd a szálak a végén összefutnak.
Ellepi a várost a hó, és Szenteste napján barátok láthatunk meg szerelmeket kialakulóban. Szomorúak, szerelmesek, sírnak, nevetnek, mégsem erőltetett a történet, inkább sodor magával. Könnyű film, ami szórakoztató és nem is igazán karácsonyi a történet, a barátságról, a szerelemről szól és az őszinteségről, a másik biztatásáról, az egymásra figyelésről.
Kedvenceim a jelenetek az Instant Family-ből ismerős Isabela Moner színésznővel, aki a vonaton találkozik egy híres énekes sráccal, akivel aztán jól elbeszélgetnek és nevetnek, szánkóznak, gofrit esznek. Szívmelengető a jelenet, amikor a lány hazaviszi a családi vacsorára a fiút (hogy ne egy szállodában töltse egyedül a napot) és együtt táncolnak a karácsonyfa alatt az anyukával és a nagypapával. A lány dilemmája, hogy anyukája beteg, őt viszont felvették a távoli egyetemre és nem tudja, hogy elinduljon-e, nem szeretné otthagyni az anyukáját. Az anya válasza is nagyon megindító:
„Történnek dolgok, rossz dolgok is,… és ilyenkor meghátrál az ember, de ha meghátrálsz, a jó dolgokról is lemaradsz… Élned kell az életed! Ha az élet valami különlegeset kínál neked, élned kell vele!”
Míg a takaró alatt kézenfogva nézzük a filmet, elkap a nosztalgia és az ünnepi hangulat is megérkezik.
Amikor a gyerek is mellettünk ropogtat valamit, nézzünk egy családi filmet vagy egy cuki mesét, a Netflixen vannak szuper újdonságok!
Gyerekkel:
Ez egy rövid (42 perces) mese, de mindannyian szeretni fogjátok!:
Földöntúli karácsony
Arról szól, hogy a legkisebb földönkívülit egy robottal leküldik a Földre, hogy szereljenek össze egy szerkentyűt, amivel majd jól elcsennek mindent tőlünk emberektől, mert nekik ez az életük, ők mindent ellopni szeretnek. Lopni, gyűjtögetni, ezek ismerősek számukra, ám az ajándékozás, a szeretet érzése teljesen idegen nekik. A Mikulás szánját javító apuka ajándékba adja a kislányának a földönkívülit, akiről azt hiszi, hogy egy baba. Szerepel még egy cuki kiskutya, meg hóemberek is és a mese végén színesek lesznek a szürke földönkívüli lények.
Miért? Kiderül, ha megnézitek a mesét!
Tanulságos és szórakoztató, kedves animációs film.
A következő közös program pedig a Karácsonyi Krónikák megnézése lesz, aztán annak a második része,.. csak meg ne unjuk ezt a sok karácsonyi filmet és mesét karácsonyig!
Á, nem lehet! Én legalábbis nem tudom!
Úgy vagyok vele, hogy popcornt, kölesgolyót, burgonyaszirmot vagy pillecukrot, csokis mazsolát, forró csokit bekészíteni és indulhatnak a karácsonyi filmek!
Jó szórakozást, kikapcsolódást nektek is, ha adtam pár jó tippet!
Csak csináld!
Mosolygós napot, kedves Olvasó!
Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!
Kövess Facebookon és Instagramon is!