Bátorság vagy hülyeség?

Bár tudom, nem vagyok 100 éves, de azt gondolom, bátor vagyok, hogy belevágtam a jogosítvány szerzésbe, a tanulásba most, sok évvel az iskolapadban ülés után.

Bátor vagyok, mert anya és dolgozó nőként vágtam bele és teremtettem időt erre is a mindennapi tennivalók mellett (egy gyermekem van, de ne felejtsük el, hogy ha nincs testvér, akkor az az egy gyerek anyával vagy apával szeretne játszani és hát nem igazán szeretek/tudok/szoktam neki nemet mondani. Tisztában vagyok az előnyeivel-hátrányaival az egy gyereknek, ugyanakkor NE kérdezd meg, lesz-e kistestvére, inkább leírom most és nagyon figyelj : NEKÜNK ÍGY JÓ!)

Bátor vagyok, mert mondtam és kiírtam, hogy vizsgázni megyek.

Benne volt a pakliban, hogy nem sikerül.

A próbavizsgák is épphogy voltak meg, és ehhez hozzáadódott aznap az izgulás, a meleg ( vajon miért nincs a vizsgateremben légkondi?!?), a sok ember, a kinti zaj, az érintőképernyő (nekem, akinek izzad a tenyere, ez azért igenis okoz még plusz stresszt..) és hát kiderült, hogy az az egy perc nem is olyan sok, ha az ember nem tudja a választ, ugyanakkor legközelebb inkább nem kattintok a tovább gombra, hanem az egy percen belül válaszolok.

Igen, legközelebb. Mert most sajnos nem sikerült.

Nem gondolom, hogy hülyeség volt kiírni, hogy vizsgázni megyek, köszönöm a drukkokat, ugyanekkor ez CSAK RAJTAM múlt. Nem máson és semmi köze a fenti feltételekhez sem, amiket fent ragoztam. Amit tanultam: az épphogy nem elég.

Legközelebbre többet gyakorlom, ügyesebb leszek. Az újabb vizsga időpontot viszont nem biztos, hogy megosztom veletek. Majd a sikeres végeredményt tutira! Úgyis sikerülni fog előbb vagy utóbb!Nem adom fel! Nemsokára vezetni fogok!

Mosolygós napot, kedves Olvasó!