Te is lehetsz karácsonyimádó!

Van egy lány, aki csupaszív, bájos és kedves. Ránézel és már mosolyog. De ugyanilyen hamar tud pityeregni is. Mert meghatódik, mert annyira örül, hogy kicsordul a könny a szeméből. Nem bánja, ha gyerekesnek tartják, ő szeret gyerek lenni, és úgy igazán az apróságok miatt boldog lenni, jókedvében tapsolni meg ugrálni. Ha megkérdezed valamiről, sőt néha kérdés nélkül is, ő hosszú percekig képes megállás nélkül beszélni, lelkesen mesélni. Főleg arról, amit imád. Mondjuk karácsonyról. Mert ő egy igazi karácsonyimádó!

Ha ismersz, tudod, hogy én is ilyen vagyok. De nem magamról beszélek most.

*Édes, színes, vicces. És úgy fel tud tölteni, akár egy finom csoki… Neked van ilyen valaki a környezetedben?*

Néha irigylem őt, mert ő tényleg igazi karácsonyimádó.

13 x látta például a Karácsony Artúr című mesét. Ja, azt még nem mondtam, hogy velem egyidős ám, nem egy 10 év körüli kislányról beszélek, de húsz is elmúlt bőven. Tényleg aranyos mese amúgy. Talán még egyszer-kétszer én is újra fogom nézni. De én inkább a kisfiam miatt.

Miért irigylem őt?

Azért, mert anyukájával süti a karácsonyi finomságokat. Azért, mert legkésőbb december elején listája van arról, melyik adventi vásárokat fogja megnézni és sorra végig is járja őket. Könnyes szemmel persze. Nem rohanva, átélve, megkóstolva, megállva, amíg beleszippant a levegőbe. Teljesen átszellemülve. Ő szívvel-lélekkel várja ezt az ünnepet. És mindent, ami egy kicsit is kapcsolódik a karácsonyhoz. Fogja magát és éjszaka felöltözik, majd befekszik a hóba, hogy hóangyalkát készítsen. Mást is magával húz, mert nem tudsz nemet mondani a lelkesedésére. Feldíszíti a lakást, de önmagát és a körülötte élőket is, még mosolygósabb ilyenkor és még több mosoly veszi körül. Van egy elképzelése, és bár sokan úgy tartják, hogy álomvilágban él, ő meg is valósítja ezeket az álomképeket.

Sokban hasonlítunk.

És te?

Te tisztában vagy azzal, hogy mennyire rövid az élet?

Hogy totál nem számít, hogy van-e még egy ajándékcsomag a fa alatt? Körbe tudsz tekinteni azon, ami előtted, melletted van úgy, hogy elégedett, büszke, hálás, boldog vagy?

Engeded, hogy legördüljön néhány örömteli könnycsepp az arcodon, mert tudod, érzed, hogy minden így szép, így jó, ahogy van? Nem a másik számít, nem fontos, hogy végiggörgesd újra és újra a telefonon a képeket, idézeteket, okosságokat vagy ökörségeket. Igazából az sem, hogy megoszd. A fejedben készíts el minél több fotót. A szívedben őrizd őket.

Mint ahogy Eszti ezt az emléket:

A legkedvesebb karácsonyi pillanatom nem egyetlen karácsonyi meglepetésről, vagy emlékről szól, nem is igazán lehet körülírni. A fények, az illatok, a zene és a mellkasomat szorító érzés soha nem hagyja, hogy elfelejtsem. Ha megtenném, talán összeomlana az a csodálatos karácsonyi varázsvilág, amit a szüleim építettek körém, és aminek a falai még most is olyan erősek, hogy nem rombolhatja le semmi.

Nekik köszönhetem, hogy a Szenteste még most is az év legszebb napja számomra, még akkor is, ha a régi karácsonyok emléke már csak a szívemben él tovább.

Amikor gyerekek voltunk, beültünk a kádba december 24.-én dél körül az öcsémmel, és anyukám elhalmozott bennünket narancsgerezdekkel, almával, sütivel, és egy hatalmas adag szaloncukorral, hogy minél tovább pancsoljunk. Így ők apukámmal feldíszíthették a karácsonyfát, és alátették az ajándékokat, közben pedig folyamatosan bekiabáltak a fürdőbe, hogy „Még egy picit maradjatok a kádban!”.

Ezután felöltöztünk csinos ruhába, és türelmetlenül vártuk, hogy sötét legyen, és megérkezzenek a nagyszüleim, dédszüleim és a nagynéném, anyukám végre kisüsse halat, és bugyogjon a halászlé. A nappali ajtaja csukva volt egész délután, hogy a Jézuska kényelmesen pakolászhasson, mi pedig az ajtóüvegen keresztül próbáltuk megfigyelni, vajon mikor surran el valamerre a szobában. Türelmetlenül toporogtunk egészen addig, amíg meg nem hallottuk a rézből készült csengő csodálatosan bájos csilingelését, és felsorakoztunk az ajtóban (gyerekek elől), hogy bemenjünk a szobába, ahol a karácsonyfán már égtek a csehszlovák égősor fényei, és csillagszórók pattogtak.

Ez volt mindig is a kedvenc karácsonyi pillanatom. Az a pillanat, amikor a szobának a küszöbét még nem léptem át, de már láttam a fényeket, és hallottam a bakelitlemezről szóló Mennyből az angyalt.

Ez a pillanat annyi csodát ígért. Évről-évre összesűrűsödött benne a várakozás izgalma. Az, hogy kerül-e Lego a fa alá, hogy vajon mit hozott a Jézuska az öcsémnek, kinek a csomagjait fogjuk szétosztani, mint „angyalok”. Az a varázslatos izgatottság és remegés még mindig bennem van, ha a Szentestére gondolok, mert a karácsonyfa látványától azóta is mindig potyognak a könnyeim. Soha semmi nem szerezhet nagyobb örömet annál karácsonykor, mint amikor a fényekre gondolok.

Talán ezért is van az, hogy idén vettem 30 méter égősort, és a tesóm – mióta felnőtt – azóta vadássza a csehszlovák égősor pontos mását.

Ha a szüleink nem varázsoltak volna nekünk karácsonyi csodát annak idején minden alkalommal, most sem bőgnék, miközben ezeket a sorokat írom. Látom magam előtt a plafonig érő fa formáját, és az ajtó üvegét, amit azóta már régen lecseréltek. Hallom a fülemben a csengettyű zenélését, és azt érzem, hogy bár ez a legszebb karácsonyi pillanat, sajnos amint felkapcsoltuk a villanyt a szobában, azonnal „elkezdődik a vége” a karácsonynak.

Ezért is olyan nehéz megragadni azt az egyetlen kis élményt, amíg minden mozdulatlan, és a mellkasomat a sírás szorongatja. Ezért vagyok talán őszintén és mély meggyőződéssel karácsonyimádó.