Úgy vigyázz rá, mint a szemed a világára…
Hogy én mennyit hallottam ezt a mondatot régen…! Aztán mégsem vigyáztam valamire, ami fontos…
Lehet, hogy csak a korral jár…Csak az a helyzet, hogy én a fejemben egyáltalán nem annyi idősnek gondolom magam, mint amennyi ténylegesen vagyok…
Ráadásul a 36 még nem 40!!
Azt mondják ugyanis, hogy 40 éves kor körül elveszíti a szem a rugalmasságát…
Én pedig az utóbbi időben (hát nagyjából 1 éve már, csak nem akartam elfogadni) azt érzem, hogy nehezen megy a fókuszálás, hogy összemosódnak az apró betűk, hogy nehéz eldönteni, hogy amit látok az 6-os, 5 -ös vagy esetleg 8-as…
Nemrégiben feltettem az üzemorvosnak a kérdést, hogy igaz-e, hogy ha szemüveges lesz az ember, akkor lustul a szem…? És nem azt mondta sajnos, amit hallani szerettem volna.. hanem azt, hogy: ez nem így van, sajnos, elveszíti a rugalmasságát a szem, ez a korral jár, és az a helyzet, hogy ez ellen nem lehet tenni és nem is visszafordítható…
Ezt el kell fogadjam. Ma elmentem végre egy látásvizsgálatra. És megdöbbentő és szomorú a helyzet, mert több probléma is van, oka van természetesen az összemosódó betűknek, a fénytöréssel is gondom van, ráadásul a bal szemem rosszabb mint a másik, és nagyon durva, de a kis betűknél 5 -ből 3 -at tévesztettem..
Elhangzott ez a mondat is: Az a gond, ami nálam van, nem jött volna még elő, ha nincs ennyi monitor előtt ülés....
Emiatt mérges vagyok kicsit magamra. Bár szeretem, amivel foglalkozom, ( ami azzal jár, hogy napi sok órát gép előtt ülök) de azért ez rosszul esett. Hogy rajtam múlt.. Persze hogy rajtam.
Igaz, hogy a mai világban mindenki ezt csinálja… hogy a mai modern, digitális eszközökkel körülvett világban, mindenki bele van bújva folyton a kütyüjébe, hogy szinte folyamatosan csak közelre nézünk….
Sajnos, csak most tudtam meg, hogy a távolba nézéssel tud(na) pihenni a szem, amikor közelre nézünk, akkor erőlködik.. és hát végiggondoltam, hogy én igazából alig nézek távolra….:
Telefonozás, gépezés, olvasás, játék/alkotás/meseolvasás a gyerekkel és alvás, szinte folyamatosan a közellátást alkalmazza csak a szemem, és fárad…
Szemvörösödés? Szemviszketés? Fáradt szemek? Fényérzékenység?
-kérdezték és én mindegyikre hevesen bólogatni tudtam csak ..
A fejfájást még megúsztam.. A szervezetem viszont jelzett ezerrel, hogy ez így nem oké. És ha most nem segítek, akkor még rosszabb lenne a helyzet.
Tehermentesíteni kell a szemem, ezért szemüveg kell. Nem csak olvasáshoz, gépezéshez. Mindig hordanom kell, mert a fókuszálás megy nehezen..
Szemüveges leszek. Nem fogok hazudni, kicsit kiborultam.
A keretválogatás megelőzte picit a vizsgálatot, mert várnom kellett kicsit az optikában. De az utolsó pillanatig nem is tudom, valahogy úgy voltam vele, hogy á, nem kell nekem szemüveg, csak … nem is tudom mit gondoltam. Sajnos, ez nem fordítható vissza. Romlott a szemem. De most majd segítek, és bízom benne, hogy megállítom vagy lassítom a folyamatot.
Nagyon kedvesek voltak, nagyon izgultam, nagyon összetett vizsgálat volt. Csak amikor már biztos lett, hogy szemüveg kell nekem, akkor összeszorult a torkom, kicsit könnybe eredt a szemem…
Még szokom a gondolatot, hogy szemüveges leszek. Aztán majd szokom magát a szemüveget.. , amiről majd később mesélek, milyet választottam.
Most megyek pihentetni a szemem….
Ui.: tanács magamnak és neked : 20/20 -as szabály 20 perc közelre nézés után 20 mp szünetet kell tartani,jó messzire kell nézni, el a végtelenbe…..
Én ezt tudtam is…, csak hát nem alkalmaztam!
Te csináld!
Csak csináld! – Magadért!
Mosolygós napot, kedves Olvasó!
Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!
Kövess Facebookon és Instagramon is!