Nem jövök azzal, hogy jajj, de kár, vége a nyárnak. Nem bánkódok, imádtam, tartalmas, szuper nyár volt, de tudtuk, hogy eljön a szeptember. Mindennek megvan a maga ideje, a maga szépsége. Szeretem az őszt is. Sőt, az a leggyönyörűbb évszak. Itt van (újra) és ez most ráadásul egy különleges szeptember. Még sosem volt iskolás gyerekem.    Új dolog neki, de nekünk szüleinek is.  Várod már a sulit? -kérdezték tőle számtalanszor az elmúlt hónapban, de teljesen jogosan válaszolta, hogy nem tudom illetve hogy honnan tudjam? Persze izgatott volt és kíváncsi, és rengeteget beszélgettünk, meg mesekönyveket olvastunk iskola témában. Tényleg nem tudhatta/ tudja viszont, hogy pontosan mi vár rá.  Még élénken él…

Szeretem a nyarat. A nyári szünet felhőtlenségét, kötetlenségét. Kettős érzés, amikor arra gondolok nemsokára vége.., mert néha úgy érzem, hamar elrepült az idő – megint -, néha pedig úgy vagyok vele, várom az ősz izgalmakkal teli, újdonságokat hozó időszakát. Például akkor gondolok erre, amikor egy nap úgy 100-szor hangzik el, hogy “Anya, nézd!”   Mivel ez nem épp csak nyáron történik meg és amint elkezd beszélni a gyerek attól kezdve jó sokáig aktuális, így arra gondoltam, megosztom veled, nekem mi segít ilyenkor.    Hogyan ne őrülj meg ettől a mondattól: Anya, nézd! ?      -Emlékeztesd magad, hogy ezt vártad!!  Élénken él bennem egy kép, amikor egy pesti játszótéren hintáztattam a…