Mit adott nekem a Cafeblog?

Majdnem a kezdetektől a Cafeblogon írok és sokan nem tudják, hogy ez pontosan mit jelentett és főleg mennyit adott nekem. A Cafeblog idén megszűnik, tárhelyszolgáltatóvá alakul, blogot írni már nem lehet rajta a továbbiakban. Döntenie kellett a bloggereknek, hova, merre tovább. Költözünk. Folytatjuk az írást, mert sokat jelent. Előtte viszont még búcsúzkodunk. Szerettünk, Cafeblog.

A blogomat egy másik platformon kezdtem el írni, majd egy kedves ismerősöm azt mondta:

-Gyere át a Cafeblogra!

Két kattintás volt és a pár hónapja működő blogom minden tartalma átkerült a Cafeblogra. Bár korlátozottak voltak a lehetőségek, de élveztem a szerkesztést az oldalon, hogy szebbé, magamébbá formálhattam. Röviddel az érkezésem után kaptam egy levelet, hogy VIP-tag lettem. Akik rendszeresen írnak és jól írnak, kapták meg a VIP tagságot, a címkét, amit az oldalunkra büszkén kitűztünk, és kerülhettünk be egy nagyon klassz közösségbe. Innentől még lelkesebben írtam a posztjaimat és folyamatosan érződött a fejlődésem.

Rengeteget tanultam a Cafeblogtól

Hasznos segítség

Így tudnám két szóban megfogalmazni, hogy mit kaptunk a szerkesztőktől, amikor egy-egy figyelemfelhívó bejegyzést megosztottak a csoportban, amikor workshopokra hívtak minket, ahol ők és vendégelőadók beszéltek arról, hogyan adjunk címet, mi az a SEO, hogyan érjünk el több olvasót, és így tovább.

Míg a Cosmpolitan bloggertalálkozó kulcsmondata az volt: Legyél hiteles!, addig a Cafeblog workshopokon és a sima hétköznapokon is a szerkesztők kézzelfogható tanácsokkal láttak el minket bloggereket! Írj, írj, írj! – hangzott el gyakran. A szerkesztők hangsúlyozták, hogy helyesen írjunk! Többször, de mindig nagyon kedvesen megjegyezték például, hogy a karácsony kis betűvel kezdődik. Elmondták, hogy érdemes nagy felbontású, nagy méretű, fekvő képeket használni az írásainkhoz. Felhívták rá a figyelmünket, hogy mindig legyen kiemelt kép a cikkeinkhez. Megtanultam, hogyan néz ki jól formailag egy cikkem, hogyan lesz olvasóbarát, hogyan tudok jó, figyelemfelkeltő címet adni, és hogyan szólítsam meg az olvasókat. Volt egy nagyon erős iránymutatás a Cafeblog részéről és mi, bloggerek is húztuk egymást előre.

Dicséret

Már első munkhelyemen egy csapatépítő után is megjegyeztem a főnöknőmnek, hogy nagyon fontos (lenne) a dicsérő szó. A köszönöm, és az is hogy elmondja, ha valami jó volt. A Cafeblog szerkesztői nagyon jól csinálták, hogy folyamatosan jelen voltak, kérdéseinkre gyorsan válaszoltak és biztattak minket, megköszönték az írásainkat, megdicsértek minket. Iszonyatosan jól esett, amikor Ilditől az egész Cafeblog-VIP rendszer megalkotójától kaptam egy e-mailt, hogy gratulál a rekord olvasottságú posztomhoz. Nem számítottam rá, és itthon ugráltam örömömben. A nagy számok láttán is bármikor, de akkor még jobban, amikor jött egy ilyen üzenet. Amikor tavaly novemberben minden nap posztoltam, akkor Vera, a szintén a kezdetektől jelen lévő szerkesztő írt nekem, hogy látszik, hogy mennyit fejlődtem és nagyon jól csinálom. Ezek a kedves szavak feltöltöttek, még jobban lelkesítettek. Ahogy az is mindig nagy sikerélmény volt, amikor kihirdették a nap blogját, és ott szerepeltem. Én javasoltam egy idei online kávézás során, hogy írjanak pár szót arról is a szerkesztők, miért azt a cikket választották. Jó volt olvasni a pozitív, kedves szavaikat.

Jutalmazás, lehetőségek

Én tudom jól, hogy az enyém nem nagy olvasottságú blog. Nem kerültem be egyszer sem a TOP 20-ba, de a Cafeblog jutalmazta a szép számokat hozó, sikeres blogokat. Sokan nem láttak bele a Cafeblog rendszerébe, ugyanakkor kiakadtak ezen, pedig nem volt miért. Aki írt rendszeresen, jól és hitelesen, az be tudott kerülni. Emlékszem jól, hogy volt egy lány, egy speciális témájú bloggal, minden nap írt és be is jutott a TOP-20-ba. Igen, pénzjutalmazás volt. Meg is érdemelték. Hiszen rengeteget foglalkoztak a blogjukkal, sokkal többet mint én. Nem volt bennem sértődés. Értékeltem a további lehetőségeket, amiket kaptunk. Minden nap volt nap blogja, őket nem csak kihirdették, hanem aki egy hónapban többször is megkapta ezt a poziciót, ő lehetett a szerkesztők által kiválasztott hónap bloggere. Ami szintén pénzbeli jutalmazással járt. Kaptunk olyan lehetőséget, hogy írjunk promóciós cikket, pl. így született egy Mastercard-ról szóló írásom. Többször jutalmaztak minket csomagokkal, voltak játékok. Motiváltak minket folyamatosan. Aki élt vele, aki lelkes és ügyes volt, az kapott rengeteget a Cafeblogtól.

Szerettem a Cafeblog csapatának tagja lenni

-Mindenki lelkes

A Cafeblogon írók nagyon vegyes csapatának tagja lettem, voltak itt nyugdíjas bloggerek, csodálatos sütiket készítők, anyukák, kreatív, DIY blogot író, sminkes nagyon fiatal, nagyhangú-vicces, csendes-kedves, picit elvont, halálian szórakoztató, különc… Összekötött minket az, hogy mindannyian nagyon lelkesek vagyunk. Írunk, mert szeretünk írni.

-Mindenki támogató

A Cafeblog csapata kb. 99 % -ban nőkből állt. Mindig mondják, hogy a nők nehezen férnek meg, marják egymást. Igaz, hogy nem ültünk egymás mellett napi több órában, de bármikor feltett valaki egy kérdést a közösségi oldal falán, arra jöttek egyből a segítő szándékú üzenetek. Írhattunk egymásnak privát üzenetet és mindig kaptunk pár buzdító sort meg rengeteg mosolyt.

-Találkozók

A workshopok nemcsak tanulásra, hanem személyes találkozásokra is lehetőséget adtak. A teremben nem 5-en ültünk, hanem alig fértünk el. Mindenki arcán mosoly volt, és örültünk, hogy végre találkozunk. Jó érzés volt, hogy itt önmagunk vagyunk. Ismernek, szeretnek azért, amit csinálunk és nem azért esetleg ahogy kinézünk. Hasonló cipőben járunk, mindannyian picit talán őrültek vagyunk – mások szemében. Itt viszont senki sem volt az, mindenki elfogadta a másikat, sőt ismerős volt minden mozzanata. Mi, bloggerek mindent lefotózunk, hosszan beszélünk, a lényeget persze kihagyva, zavarban vagyunk, ha beszélni kell úgy, hogy közben többen néznek, mert leginkább írunk, írásban szeretjük kifejteni a mondanivalónkat. Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk. Nemcsak tanulásra szomjaztunk és fejlődésre vágytunk, hanem őszínte érdeklődéssel fordultunk a másik iránt. Érdekes volt, hogy mindenkinek picit más a célja, de határozottan jó volt egy olyan csapat tagjának lenni, amilyen a Cafeblog volt. Itt mindenkinek volt célja. Mindenki kedves és mosolygós volt. Hamar befogadtak engem is, illetve minden újonnan érkező bloggert. Valamint nem hagyhatom ki, hogy ilyenkor a workshopokon házi készítésű sütik, torták, szendvicsek, pogácsák vártak minket. Imádtuk. Köszönet a gasztrobloggereknek! Köszönet minden bloggernek és szerkesztőnek, akivel valaha váltottam pár mondatot, szóban és/vagy írásban!

Köszönet mindenért!

Nehéz röviden leírni, megválaszolni a kérdést, mit kaptam a Cafeblogtól.

Egy nagy adag önbizalmat kaptam. Erősödtem belülről.

Itt tanultam meg úgy írni, hogy mind a tartalom és a forma, mind a cím és témaválasztás jó legyen, sőt ne csak jó, nagyon jó! A legjobb mégis a csapat volt, szerkesztőstül, mindenestül.

Hiányozni fog.

Először nem akartam beszélni az online goodbye partyn, aztán nem akartam nem beszélni. Hiányozni fogtok- ahogy tegnapelőtt hangosan kimondtam, elcsuklott a hangom és pityeregni kezdtem.

Mert én ilyen vagyok… És utálom a változásokat.

Hiába tudom ésszel, hogy a változás jó, és kell és majd még jobb lesz, hiszen új lehetőséget kapunk, új kihívás, még picit össze kell szednem magam. Mindannyian fejlődtünk annyit a Cafeblog története alatt, hogy megálljuk a helyünket. Nem adjuk fel és ez több mint klassz.