Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Avagy miért nem kedves a gyerek?

Van kérdés, amire nem fogjuk megtudni a választ. A tyúkkal és tojással kapcsolatos mondás a múltkori wellnessezésünk alkalmával jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam el, vajon van-e oka a gyereknek arra, hogy ne legyen kedves.

Konkrétan az étteremben, ahová a kisfiam köszönés nélkül lépett be minden étkezés előtt. Nem tetszett. Rászóltam persze, ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy mindig mi, a férjem és én köszöntünk előre. Talán, ha a felszolgálók megelőznek minket, akkor nem kellett volna figyelmeztetnem a kisfiamat sem? Talán csak simán gyermekkori dac, nem törődömség, vagy éppen sokkal izgalmasabb dolgokkal volt elfoglalva? Azért bennem csak ott bújkált a gondolat, hogy a kedvesség kedvességet szül…

(Bár, egyszer írtam erről pici másképp…,itt: https://csakcsinald.cafeblog.hu/2017/12/01/tisztazzuk-vegre-kedvesnek-kell-lennunk-mindenkivel/ )

Mi mindenesetre udvariasak voltunk, nem csak azért, mert szeretnénk példát mutatni a gyermekünknek, de azért is.

Csak elgondolkodtat az is, hogy mennyi mindent lát a gyerek. Annyira figyelmesek, nem is képzelnéd, de játék közben is mindenre odafigyelnek. Például a szóhasználat. Igazából az sem igaz, hogy nem volt kedves a felszolgáló személyzet, csak olyan kevésbé közvetlen, picit talán gépiesen végezte a munkáját. A gyerekek pedig megérzik, hogy valaki őszintén kedves- e, vagy csak úgy csinál, mintha.

Az is megtörtént, hogy valaki hangosan felnevetett az étteremben, mire a kisfiam kérdésére azt feleltem: jól érzi magát. Rögtön le is reagálta: Anya, te honnan tudsz ennyi mindent az emberekről?

Jól esett, hogy így gondolja.

Viszont vajon azt is jól látom, hogy az emberek nagy része kezd úgy viselkedni, mint a robotok?

Kisfiammal a nagyszerű Mi micsoda kötetek közül a robotok témájút lapozgattuk mostanában, és én is sok érdekességet megtudtam.

Az étteremben körbenézve meg mintha csupa robot lett volna körülöttem… Sőt még az sem. Hiszen a robotok beszélnek…

A körülöttem lévő asztaloknál láttam a középkorú baráti társaságon kívül, akik felől a nevetés elhangzott, idős házaspárt, fiatal párt, babával érkező kis családot.

Nagyrészt csak a halk zongora szó és a kések – villák hangja volt jellemző étkezés közben a környezetemben. Igyekeztem nem foglalkozni másokkal és folytatni a mi beszélgetésünkre. Nálunk még csak nem is arról volt szó, hogy én, aki szeretek beszélni, meséltem, hanem mi, mi hárman beszélgettünk. Ellentétben másokkal, akik csak szótlanul ültek egymással szemben, az ételt lapátolva. Esetleg a kisgyerek elé rakva a telefont rajta egy mesével, hogy még vele se kelljen kommunikálni..

Igen szomorú látni, hogy az emberek nem tudnak beszélgetni……

Az idősebbek talán úgy vannak vele, hogy evés közben nem beszélünk (az én apukám is mindig ezt mondta, és én annyira de annyira nem értek egyet ezzel… Miért ne beszélgethetnénk, hiszen ez az egyik legjobb alkalom rá, egy közös asztalnál ülve.. nem teli szájjal, de két falat között, két étel között..!?! )

Két fiatalt látni viszont, akik nem beszélgetnek, tényleg nem értem, hiszen annyi minden lehetne téma. És egy ilyen wellness hétvége alkalmával még csak sietni sem kell. Úgy vélem, máskor is úgy van értelme bárminek, ha élvezzük: az étkezés közben érezzük az ízeket, beszélgetünk közben, nevetünk, önfeledtek vagyunk és jól érezzük magunkat egymás társaságában.

Nem azért, hogy kívülről jól nézzen ki… Magunk miatt.

Szerinted? Van oka a gyereknek arra, hogy ne legyen kedves? Gondolkodtál már azon vajon miért nem kedves?

Mosolygós napot, kedves Olvasó!