Mi lenne, ha megtanulnánk jól kérdezni?

Megőrülök az olyan kérdésektől, hogy Mizu? Micsi? Mi a helyzi? Hogy micsoda???!! Könyörgöm, egyetlen betűvel hosszabb a helyzet szó! Nem kell becézgetni, nem kell rövidíteni folyton. Legyen már annyi időnk a másikra, hogy ha valóban kíváncsiak vagyunk rá, hogy mi történt vele, hogy van, hogy egy normális, épkézláb kérdést feltegyünk! Tanuljunk meg jól kérdezni!

Emlékezzünk csak vissza arra, hogy hányszor feltették nekünk a kérdést, és mennyire utáltuk: Mi újság a suliban? 

Leginkább azt feleltük rá: Semmi. 

Most mégis mi is használjuk és megkérdezzük -persze rövidítve: Mizu?

Erre a kérdezett belekezdhet egy litániába, mi történt vele éppen, vagy mostanában, könnyen kaphatunk azonban olyan választ is, hogy semmi különös (nem, nem vagyok hajlandó rövidítve és becézve leírni..).

Mennyivel másabb válasz várható viszont egy olyan kérdésre, hogy Hogy telt a napod? Sőt továbbmegyek: Mi volt a legjobb a napodban?

Itt már ki kell fejtenie a megkérdezettnek, megtudhatunk érdemi információt. 

Mert azért feltételezem -remélem-, hogy valahol ez lenne a cél. 

 

 

Írásban még csak-csak elfogadható a mai gyors, rohanó világban, de szóban, légyszi NE! Ne rohanj, kérdezz normálisan, hogy normális választ kaphass. 

Ha pedig konkrétan szeretnél megtudni valamit, akkor kérdezz rá arra! 

Ne köntörfalazz, ne is feltételezd előre a választ, tanulj meg jól kérdezni, hogy választ kaphass az igazi kérdésre!  

 

Szeretnék elmesélni egy rövid kis jelenetet, ami pár napja esett meg velünk:

Nagyon fárasztó napom volt. Hazajöttem a munkából és még be kellett indítanom egy mosást és bepakolnom a mosogatógépbe. Mindeközben alig vártam, hogy végre leülhessek és feltegyem mindkét lábam. Vacsora idő volt, hát megkérdeztem férjemet: 

-Mi legyen vacsorára?

-Omlett?  -kérdezett vissza

–NEM! – kiabáltam rá. 

Csak csúnya szavak jutottak eszembe hirtelen.

 

 

Semmi, de semmi kedvem nem volt még a serpenyő felett állni. Ugyan nem nehéz egy omlettet összedobni, de én azt reméltem, hogy azt a választ kapom majd, hogy : Valami hideg jó lesz. Mármint hideg vacsi. 

De miért nem azt kérdeztem, hogy: Jó lesz hideg vacsorára?  Sőt: Hideget gondoltam, vacsorára, rendben? 

Vagy csak simán az asztalra tehettem volna a vacsorát. 

Több opció is rendelkezésemre állt (mint ahogy az életben mindig több lehetőségünk van!) 

Nem sikerült jól döntenem (mert végeredményben minden a döntéseinken múlik…, az is, hogyan teszünk fel egy kérdést), illetve nem gondoltam végig. Mindketten morcosak lettünk, egyetlen rosszul feltett kérdés miatt. Duzzogás lett a nyugodt este helyett, -amit egész nap vártam. 

 

Igazából több tanulság is van.

Tudom, azt gondolod, ez legyen a legkisebb gondom, legnagyobb vitám az életben… Nem nagy dolog valóban, de mégis fontosnak tartottam elmesélni.

Egyrészt az apróságok is fontosak! Ezek összeadódnak és egy-egy reakció, gesztus, mozdulat, hangsúly igenis számít! Másrészt, mert velem történt, és igen, szeretném, hogy lásd, ami azért nyilvánvaló, hogy én is vagyok olykor türelmetlen, ingerült, kiabálok, nem vagyok kedves és így tovább.

 

A mindennapos harcok elkerülésére itt a megoldás!

 

Nem vagyok mindig mosolygós. Mondjuk el is nevethettük volna magunkat, de most nem ez történt. Mégis pozitívan zárult, ezért is került fel ide a blogra.

Egy végtelenül bölcs mondattal szeretném összegezni a fentieket. 

Minden rosszban van valami jó. 

Ugyanis másnap ezzel várt otthon a férjem, hogy hátha jobb kedvem lesz: 

 

Jól végződött tehát. De elgondolkodtam picit azon, hogy a jó, lehetne jobb is.

Még jobban is alakulhatott volna minden, például megkímélhettük volna magunkat az esti összezördüléstől és csúnyán nézéstől, ha másképp teszek fel egy darab kérdést. 

Biztos vagyok benne, hogy számtalan hasonló eset most eszedbe jutott neked is. 

Pedig nem olyan bonyolult dolog JÓL kérdezni! 

Ugye? 🙂