Ma az vagyok, akinek megálmodtam magam 16 évesen!

Sokaknak nehéz megfogalmazni mi is az, amit igazán szeretnének. Bátorság kell az elhatározáshoz majd még egy nagy lépés az elinduláshoz. Ám van, aki elmondhatja: megálmodtam és sikerült, megvalósítottam! Következő interjúalanyom is nagyszerű példa rá.

Nem csak beszél róla, hanem tesz is azért, hogy bizonyítsa másképp is lehet élni ezt az életet.  Nem hagyta, hogy eltántorítsák a céljaitól, hitt önmagában és megteremtette azt, amit igazán szeretett volna. A jelenről és hogy hogyan jutott el ide mesél most illetve a jól bevált hatékonysági módszereit is megosztja velünk:

Szabados-Szabó Bianka, 

a BeeCorp Stúdió cégvezetője

Mindenki azt kapja meg az életében, amit elég bátor kérni.”  mondta Oprah Winfrey. Egyetértesz? Te már 16 évesen meg tudtad fogalmazni, hogy mit szeretnél? Ekkor kezdtél saját vállalkozásba. Mesélj erről az időszakról, és arról, hogy milyen előnyeit látod most! A fő profilod a kreatív tervezés, tehát nagyon nem kanyarodtál el vagy te hogyan látod?

Viszonylag korán megfogant bennem a gondolat, hogy nem szeretnék heti 40 órát egy unalmas, irodai környezetben tölteni, hanem emberek társaságában, vidám hangulatban szeretnék dolgozni. Innen szinte egyenes irány volt a rendezvény, a média és a reklámszakma.

Az első vállalkozásomat nem nevezném vállalkozásnak, de szárnypróbálgatásnak tökéletes volt. Online rádiót üzemeltettünk, mellette építettem a kapcsolatokat, így viszonylag hamar vissza tudtam térni az eredeti elképzeléshez és tervezőgrafikus vált belőlem.

Az elmúlt időszakban rengeteg próbálkozásom volt, több vállalkozási formát kipróbáltunk, pár év és sorozatvállalkozó lesz belőlem, annyira szeretek az ötletből felépíteni egy működő létformát. Oprah idézetéhez visszakanyarodva, én kértem és kaptam egy színes, kreatív közeget. Megteremtettük magunknak. Hiszem, hogy hozzánk sodorja azokat, akiknek itt a helye gondolva itt a munkatársakra és az ügyfeleinkre is.

 

Ma is arra buzdítanád a 16 éves énedet, illetve a 4 évvel ezelőtti énedet, hogy bátran vágjon bele? Kaptál segítséget, támogatott a családod?

Ma az vagyok, akinek megálmodtam magam 16 évesen. Ennek hihetetlen sok önfejlesztés és sorozatos önbizalommal kapcsolatos viszálykodás volt az előzménye.
Alapvetően egy diszfunkcionális család tagjaként kezdtem el élni egy olyan életet, amit korábban a környezetemben senki. Fizikai dolgozóknak nagyon nehéz elképzelni azt a munkarendet, ahol rugalmas időben, kreatív projekteken dolgozva, sokszor vidám kávézással tudom megteremteni azt az egzisztenciát a családomnak, amit ők kemény fizikai munkával érnek el.

A mérgező családi kapcsolatokban a legnehezebb, hogy felülkerekedjünk azokon az érzelmi gátakon, amik visszafognak minket az álmaink megvalósításában és a nyugodt, saját élet megteremtésében. Nekem szerencsére sikerült és most már minden erőmmel a stabil vállalkozói lét fenntartásán dolgozom. Mások is látják, hogy emögött mennyi munka van és nincsenek hétköznapok vagy hétvégék, ha dolgozunk. 

Gyakran hangsúlyozod, hogy magánszemélyként fő célkitűzésed a gyermekek megfelelő kreatív, korai vizuális fejlesztése és előadásokat is tartasz a helyes digitális nevelésről. Hogyan fogalmaznád meg röviden az álláspontodat? Milyen üzenetet szeretnél közvetíteni? Mit szeretnél átadni a gyermekednek?

A digitális nevelés 2020-ban fontosabb, mint valaha, hiszen hatalmas veszélyeket rejt ez a világ. A korai nevelési technika fontos eleme, hogy a beszélni nem tudó gyermek képes legyen kifejezni magát vizuális technikákkal, babajelnyelvvel vagy rajzolással. A 0-3 éves gyermekek bizalmi kötelékeit már a korai szakaszban meg kell erősítenünk, hogy később hajlandóak legyenek beengedni minket a virtuális világukba is. A kütyük (tablet, telefon) alapvetően hasznos eszközök, ha körültekintően, célhoz kötötten használja a család.

 

Külön tudod választani az anyaszerepet, tudsz otthon csak anya lenni? Fontos szerinted, hogy ezt meg tudjuk tenni és ki tudjunk kapcsolni, vagy szuper, ha látja a gyermek, hogy több mindennel is tudunk foglalkozni, több dolgot is tudunk jól csinálni?  Azt gondolom, te -és biztos sokan vannak még ezzel így- azt élvezed, ha pörögsz…

Komoly dilemmáim voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan férhet meg a vezető, az anya és a feleség egy személyben, hogyan “változzak” át a családi közegben anyává. Ezt teljes mértékben elengedtem, mert az agyam képtelen kikapcsolni 16 órakor a dolgozó üzemmódból. Egyszerűen fogtam és azokat a hasznos tulajdonságokat, tanulságokat, amik a munkám során segítenek, átviszem a nevelésbe. Úgy gondolom, hogy a kisfiam bele született ebbe a világba, amit én képviselek, így lehetetlen lenne más bőrbe bújva főznöm és nevelnem, mint amit lát a munkám során. Babaként sokszor velem tartott egy-egy megbeszélésre, pocakban elvégzett egy komplex marketing képzést, a korai vezetői énje már kezd kibontakozni az óvodában. 🙂

 

Nagyon tetszik a szorgos kis méhecske, mint logó. Mesélj a névválasztásról, az elképzelésről és a legújabb projektekről. Mire vagy a legbüszkébb? Mi a cég sikerének titka szerinted?

Imádjuk a logónkat, az első pillanattól kezdve használjuk és viseljük is, ha kell. Az alapkoncepció Lehoczki Márk keze munkáját dicséri és csapatként együtt formáltuk tovább, hogy igazán a magunkénak érezhessük. 

Fontos volt, hogy legyen egy olyan név, ami a szorgalmunkat, a csapatmunkát és a tenni akarásunkat képviseli, így a Bee (Méh) és a Corporation szavakból alkottunk egy mozaikszót. Kimondva viszont benne van, hogy segítünk a cég menedzselésében, létrehozásában, felépítésében, hiszen a be (lenni) ige sejteti a céljainkat.

Egyedül kezdtem el a céget építeni, a saját kis tudásommal a saját kapcsolatrendszeremmel, a saját időmmel. Idő kellett, míg elkezdtek jönni az ügyfelek, elkezdtek bízni a munkámban. A szolgáltatásainkat az ügyfeleink igénye határozta/határozza meg. Fontos, hogy nekik szolgáltatunk, így az ő igényeik a legfontosabbak. A mai napig rájuk építjük a cégünket, aminek a titka, hogy mindig én vagyok az első és utolsó láncszem a gépezetben, az a bizalmi kapocs, amitől a BeeCorp-ban megbíznak. Nekik mindegy, hogy melyik munkatársunk tervezi a vizuális arculatukat, mindegy, hogy melyik munkatársunk írja szövegüket vagy menedzseli a kampányukat, tudják, hogy én 100%-osan mögötte állok és képviselem a terméküket a reklámpiacon.

 

Van-e olyan feladat, ami abszolút a szívügyed, amivel a leginkább szeretsz foglalkozni? A nehezebb, több időt igénylő műveleteket elsőnek végzed el vagy utoljára hagyod? Hogy állsz az időhatékonysággal? Van jól bevált módszered a hatékony munkavégzésre?

Elérkeztünk a hibáimhoz.. A time management nem az erősségem, ez folyamatos tanulás az életemben. Amióta nem csak a cég ügyeit, hanem a családét is intézem, még inkább.. Hajlamos vagyok a nehéz feladatokat tologatni, vagy a saját határidős dolgaimat az utolsó napra hagyni, így ebben az évben ez a fő tanulandó dolgom.

A hatékony munkavégzés azon alapul nálam, hogy a feladataimat rendszerezem. Van a marketing-hétfő, a lapzárta-csütörtök és az árajánlat-péntek. Ettől válok produktívabbá, hogy nem keverem a projekteket, hanem naptárba rendszerezem típus alapján, ezt már az ügyfelek is tudják. 

 

Szívügyemnek tekintem azokat a kezdeményezéseket, melyek nőket, gyermekeket támogatnak. Minden évben kiállunk az erdélyi magyarok mellett, adakozunk magyar családoknak és olyan alapítványt is segítünk, akik sérülteket integrálnak a társadalmunkba. Ha kell mikrofont ragadok és műsort vezetek, ha kell leírom az álláspontomat, de magamhoz mérten megteszem, amit tudok, hogy ez egy jobb világ legyen a gyerekeinknek. Példát akarok mutatni a kisfiamnak, hogy másképp is lehet élni ezt az életet.

Mit üzennél az olvasónak, aki még a vállalkozása tervét készíti, aki még az út elején áll?

Higgy magadban, inspirálódj! Soha ne engedd, hogy más szabja meg az álmaidat!

Tervezd meg, hagyj időt, hogy kiforrjon az ötlet, legyen a fejedben egy erős cél és indulj el, kezdd el a hozzá vezető utat, tanulj sokat és ne hagyd, hogy eltántorítsanak.

 

 

Köszönöm az őszinte válaszokat Biankának! További sok sikert kívánok!

Szerintem nagyon motiváló minden mondata, neked hogy tetszett az interjú?

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.