Kaptam-továbbadom

dorothydíj

Kaptam egy újabb díjat, illetve kettőt, nagyon szépen köszönöm!
Nem kértem, csak kaptam és jól esett a jelölés. Tetszik ez a játék, mely által jobban megismerjük egymást és egymás blogját. Picit rendhagyó formában, de eleget teszek a feltételeknek. Remélem, örülnek majd az én díjazottaim is!

Tőlük kaptam: 

Bemutatnám Éva Anyu tervez  blogját és Adriana Adriana Design blogját is, a szabályoknak megfelelően 12 pontban illetve nagyon röviden válaszolok a kérdéseikre.

Az Anyu tervez blogról és Éváról:
-Éva, 24 éves, közgazdász, lelkészfeleség, a 16 hónapos Léna anyukája
-Legszívesebben minden nap blogolna
-Heti 3 bejegyzést tűzött ki magának
-Mindent megtervez előre, pl. májusig előre tudja a bejegyzései témáit
-Filofaxot vezet
-Legutóbb a selejtezésről olvashattunk nála
-Liebster díjat is kapott már
-Ő az első követőm Bloglovin-on 🙂
-A debreceni egyetemre járt
-Még nem készített bakancslistát  (-remélem, azóta már igen! 🙂 ) 
-Kedvenc saját bejegyzése az eddigiek közül: Az időrablók
-2016.február 3-án kezdte el írni a blogot

Kérdéseire a válaszaim
anyutervez válasz

Az Adriana Design blogról és írójáról:
– Adriána 18 éves, érettségi előtt áll
-Divattervező szeretne lenni
-Budapestre fog költözni a nyáron
-Talpraesett, céltudatos lánynak ismertem meg
-Találkoztunk a cafeblog-os workshopon
-Ő volt a párom a képeslapos játékban, ami az egyik facebook-os csoportban zajlott
-1 nappal később kezdte el írni a blogját, mint én, 2016. jún.15-én.
-kedvenc színe a rózsaszín
-a szépségápolásról és divatról ír
– további téma tervei a blogon: receptek, lakberendezés
-imádja a pinterestet
-készített a tesómmal egy interjút

Kérdéseire a válaszaim:  

adriana-válaszok

—————————–

Ha még olvasnál rólam, olvasd el a velem készített interjút ITT

—————————-

Az én kérdéseim:

  1. Miért kezdtél bele a blogba, mi az elsődleges célod vele?

  2. Mi az, amitől szerinted jó egy blog?

  3. Mi az, ami felkelti az érdeklődésedet egy posztban?

  4. Hogyan, honnan választasz képet a bejegyzéseidhez?

  5. Melyik bejegyzésedet olvasták a legtöbben? Szerinted miért azt?

  6. Melyik a Te kedvenced?

  7. Mi az, ami motivál Téged?

  8. Átlagosan naponta mennyi időt töltesz el a blogoddal illetve más blogok olvasásával?

  9. Melyik blogra kattintasz a legtöbbet?

  10. Milyen tanácsod lenne számomra a bloggal kapcsolatban? (kinézet, blog népszerűsítése,…)

  11.  Melyik könyv volt Rád a legnagyobb hatással?

  12. Írsz hálanaplót? Mit írnál le egy számodra tökéletes nap végén?

 

Díjazottaim:

https://anapfenyillata.cafeblog.hu/

http://emlekbuborek.pe.hu

http://godotal.blogspot.hu/

https://menthai.cafeblog.hu/

https://masni.cafeblog.hu/

http://diyandlive.blogspot.hu/

https://golyahozza.cafeblog.hu/

http://themomentsoflife.blog.hu/

http://www.niksbox.com/

https://sajatotthonprojekt.cafeblog.hu/

http://peacelovechic.blog.hu/

https://girlpower.cafeblog.hu/

 

Szabályok:

  • Köszönjük meg a díjat, annak akitől kaptuk és rakjuk ki a díj képét!
  • Olvassuk/ismerjük meg a díjazó blogját!
  • Írjunk 12 dolgot az illető blogról!
  • Írjunk 12 dolgot a saját blogunkról!
  • Válaszoljunk a díjazó kérdéseire!
  • Tegyünk fel 12 kérdést!
  • Jelöljünk meg 12 másik blogot, akiknek a díjat szánjuk!

4 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.