Én-idő kontra mi-idő

 
 
Nem kevésszer említettem már, milyen fontos nekem az én-idő. 
 
Néhány hónapos kapcsolatban természetesen még folyamatosan azt kerestem, hogyan tudnánk még többet együtt lenni.
Egy év után összeköltöztünk és persze közösen csináltunk programokat.
Sok év után, amikor már megszületett a gyermekünk, – és persze, már bőven túl az első féléven, amikor a kicsi van az előtérben, a második gondolatom pedig csakis az alvás- kezdtem foglalkozni azzal a bizonyos én-idővel.
Egy év otthon töltött idő után visszamentem dolgozni. Úgy gondolom, nekem, nekünk ez így volt jó. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csak heti 2 napról volt szó. Számomra sokkal több volt ez mint munka (ráadásul egy olyan munka, olyan feladatok, amiket szerettem csinálni, és jól csináltam, egy munkakör, amit több éve szívesen végeztem), ilyenkor munkába menet a metrón olvastam, ebédszünetben egy közeli kis étterem menüjét fogyasztottam, egyedül vagy a kolléganőkkel csacsogva, hazafelé menet beugrottam egy-két helyre venni valami apróságot, vagy csak nézelődni. 
 
Igazából mindig szerettem kicsit egyedül lenni. Tiniként a szobámba bezárkózni, éjszaka zenét hallgatni. Kezdő háziasszonyként, míg férjem épp éjszakás műszakban dolgozott, akár hajnalban elindítani egy mosást, vagy csajos filmet nézni és közben egy egész tál popcornt megenni, hangosan, csámcsogósan. 
Lehet, hogy megszoktam az éjszakás műszakoknak köszönhetően, de azt gondolom, hogy inkább arról van szó, hogy én attól még én maradtam házasság és anyaság ide vagy oda.. 

 

Van abban is valami, hogy ha anya boldog, mindenki boldog.
Igen, már a kisfiam pici korától érzékeltem, hogy ha én stresszesebb, ingerültebb voltam, akkor ő is sírósabb, nehezebben kezelhető volt. Ha én jókedvű voltam, akkor otthon is nyugodtabb volt a légkör. Mennyivel jobb, a férjnek is úgy hazaérkezni, ha mosolygósan várják.
 

Nyissuk ki azt az ajtót! Tegyünk a boldogságunkért!

 
Viszont hamar rájöttem erre, hogy az én hangulatomon csakis én változtathatok.
Olyat kell például tennem, ami elősegíti, vagy fokozza a vidámságomat. Olyan tevékenységeket végeznem, olyan emberekkel körülvennem magam, amik/akik mosolyt csalnak az arcomra.
Az én-idő tehát, amikor valamit saját magad miatt, saját magad végzel. És ez fontos. Fontos, mert jobb kedvre derít, erőt ad a hétköznapokra, épít, töltekezel belőle.
 

Előttünk az út! Lépjünk rá…, egyik lábat a másik után helyezve. Fontos az egyensúly!

 
De nem mindennél fontosabb. Nem írhat felül olyat, amiben szintén részt vehetsz, és szintén megtalálhatod benne a saját kis örömeidet. Nem beszélve arról, hogy ott van az is, hogy más boldogsága is lehet neked jó, okozhat talán még nagyobb örömöt.
Meg kell találnunk az arany középutat, a saját magunkkal és a szeretteinkkel töltött időt tekintve is. Az áhított feltöltődést, kikapcsolódást sokféle módon elérhetjük. 
 
Konkrét példa, ami most történt velem :
Már hónapokkal ezelőtt készültem a blogger találkozóra, amit az idén a Cosmopolitan 2 naposra szervezett. Pénteken és szombaton is ott akartam lenni, az első nap az előadásokat véltem érdekesebbnek, a második nap nagyobb esély volt rá, hogy találkozzak ismerősökkel. Férjem kitalálta, hogy akkor ő és a gyerkőc szerveznek addig szintén maguknak valamit. Nem lenne gondom az apa-fiú programmal, szokott ilyen lenni, de mikor felmerült egy szlovákiai kiruccanás ötlete, egyből rávágtam: én is akarok menni! 
 

Ide mennem KELL! És naná, hogy mentem!

 
Mindent akarok persze… mindent meg nem lehet… de arany középút itt is van, csak meg kellett találni. Nem keveset gondolkoztam, mérlegeltem, és tudatosítottam magamban, hogy nagyon-nagyon nehezen tudunk megszervezni úgy egy hétvégét, hogy mindketten szabadok legyünk. Most itt állt előttem A hétvége, nekem kellett eldöntenem, mihez kezdek vele.
 

Ráadásul szinte repül az idő…!

 
Vacilláltam, de igyekeztem nem hisztizni és a lehető legjobb megoldásra jutni. Végül kitaláltam, hogy lesz a legjobb, ami mindenkinek jó. (És hogy nekem is igazam legyen: lehet mindent (is) 🙂 ) Így döntöttem:
Pénteken ott voltam a bloggernapon. Jó volt, jól éreztem magam és sok ismerőssel is találkoztam.  
Szombaton reggel pedig indultunk Szlovákiába. Gyönyörű helyeken jártunk, szuper volt minden. 
 
 
Nézd végig a fotókat és szerintem te is arra gondolsz, majd, hogy jó lépés volt részemről! 🙂 
 

Itt írtam a Magas-Tátrában tett kirándulásunkról részletesen:

Őszi kirándulás a Magas-Tátrában, a zári lombkorona-tanösvénynél

Mit gondolsz?
Te nehezen hozol meg döntéseket?
 
 
 
Fotók: Saját képek
Helyszín: Szlovákia, Lombkorona tanösvény a Magas-Tátrában illetve Csorba-tó
 
 
 
 

Mosolygós napot, kedves Olvasó! 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem!

Kövess Facebookon és Instagramon is!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük