Dislike? Ne már!

Mindig meglepnek az emberek, még akkor is, ha tudom, hogy sokan kötekedőek, főleg amikor arcot sem kell társítani mellé. Sokszor a kommenttel sem törődnek, pedig még egy negatív visszajelzés is lehet építő hatású kritika. Na, de egy dislike? Annak nem sok értelme van.

Az emberek nagy része újabban két kategóriába sorolható: vagy piszkálódnak, az élő fába is belekötnek, mert mindenről is megvan a véleményük vagy felveszik a nemtörődöm hozzáállást, legalább is igyekeznek nem foglalkozni semmivel, csak magukkal, és többnyire céltalanul görgetnek és néha nyomnak egy like-t, szívet vagy éppen lefelé mutató ujjat.

A bloggerek – legnagyobb része – nem kötekedik, viszont (főként a kezdő bloggerek) extrán érzékenyek. Ami egyrészt jogos. Hiszen csak egy fél percig gondolj bele, ő órákat dolgozott, míg megfogalmazta fejben, majd leírta a gondolatait, képet keresett hozzá, kitalálta a címet, megszerkesztette az írást, közzétette, megosztotta. Még leírni is hosszú a folyamatot.

Ráadásul azért írt, mert adni szeretne. Mi, bloggerek talán úgy kezdtük mindannyian, hogy csak magunknak írtunk, de hamar eljön a pont, amikor ez változik. Lehet, hogy még mindig elsőkörben magunknak – és a szűk családnak, esetleg egy jövőbeli énünknek- fogalmazzuk meg a gondolatainkat, jegyzeteljük a napi történéseket, osztunk meg fotókat- de már ott motoszkál a fejünkben, hogy ha ebből a sok mondatból akár egy is ad valami pluszt a másiknak, elindít benne valamit, akár csak elgondolkodtatja, még inkább ha segít neki, mert lelki támogatást nyújt vagy gyakorlati tippeket ad, akkor az nekünk jó érzés.

Aztán megint csak fordul a kocka, amikor már sok éve írunk blogot, akkor tényleg igyekszünk úgy fogalmazni, hogy az olvasmányos, átlátható legyen, már-már profi munka. Profi nem biztos, hogy lesz, nem vagyunk újságírók – bár sokszor ők is vétenek hibákat-, nem tanultuk az írást, csak egyedi hangvételű, hiteles írásokat osztunk meg. Pontosítok : „csak” mert ez a mai világban talán még inkább fontosabb mint valaha.

A lényeg, hogy mi magunk az írásunkat jónak érezzük, -ezért tesszük közzé- és akkor már szeretnénk, hogy sokakhoz eljusson, és elkezdjük nézegetni az olvasottsági adatokat. Örömet okoz, ha minél nagyobb számot látunk és nagyon szuper, amikor kommentelnek, mert abból is tudjuk, hogy olvastak.

Sok olvasó, facebook-ot vagy más oldalt görgető nem lát az írás mögé, nem érti mitől is lenne munka, hogy valaki ír, nem érzi át, hogy egy negatív visszajelzéssel mit okozhat.

Nyom egy dislike-t.

mert sz@r napja van (legyen a másiknak is sz@r)
mert béna és nem is azt akarta megnyomni, hanem a felfelé mutató ujjat, de már ott sincs rég továbbgörgetett..
mert el sem olvassa az írást, lehet nem tetszik neki a cím (mert kattintásvadász, de miért is ne lenne az, hiszen mi a blogger -egyik- célja? Az olvasottság!) vagy a kiemelt kép
mert jó bulinak tartja, hogy minden írás mellett végigkattintgatja a dislike jelet. (egyet sem olvas el)
mert nem kell vállalnia önmagát, név és arc nélkül megteheti, és még a miért -et sem kell kifejtenie (lehet nincs is véleménye, csak ez most nem, de megmagyarázni nem tudná..)
mert elolvassa a cikket, és egy!!! mondat nem tetszik neki benne.
mert végigolvassa az írást, és nem ért egyet vele, ő másképp gondolja

Na, most, melyik lehetőség miatt érdemes megsértődni és kiakadni?

Egyik sem ér meg egy percnyi bánkódást sem. Nem esik jól persze a negatív jel, a dislike. Nem szabad megsértődni és eszedbe se jusson, hogy nem is írok inkább. És ha pont ezzel éri el a célját a troll? Ne add meg neki ezt az örömöt!

Téged boldoggá tesz az írás.

A sok pozitív kommentelőt, reagálót is boldoggá teszi.

Ez a lényeg, ez számít!

Egy évek óta blogoló esetében az ilyen semmitmondó negatív visszajelzés már – többnyire – lepereg. Hidd el, az hogy blogot írsz, hogy felvállalod a gondolataidat, a véleményedet, az hosszútávon megerősít majd téged! Erős és magabiztos leszel és tudni fogod, mivel érdemes foglalkozni és mivel nem szabad!