6 gondolat Coelho-tól, amit megfogadok

Van, aki szereti és valaki nem. Akadnak, akik egyáltalán nem ismerik a könyveit. Én szeretem Paulo Coelho gondolatait, a rengeteg jobbnál-jobb közül úgy érzem, ezek most igazán aktuálisak az életemre vonatkozóan.

Talán Neked is jól jönnek, segítenek:

 

“Már nem az vagyok, aki arról álmodozik, hogy ez vagy az lesz belőle: egyszerűen csak vagyok.”

“Az vagy, akinek hiszed magad. Ne ismételgesd folyton, amit a “pozitív gondolko­dás” hívei sulykolnak, hogy “igen, szeretnek, igen, erős vagyok, igen, meg tudom csinálni”. Nem kell mondogatnod, hiszen ezt már tudod. (…) Ahelyett, hogy megpróbálnád bebizonyítani, hogy jobb vagy, mint gondolod, egyszerűen nevess. Nevess az aggodalmaidon, a bizonytalanságodon. Nézd humorral a gyötrelmeidet. Kezdetben nehéz lesz, de lassanként hozzászoksz.”

“Ami kívül van, azt nehezebb megváltoztatni, mint ami belül van.”

“Az igazi szabadság (…) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.”

 

“Ha dönteni kell, jobb, ha megtesszük, vállalva a véle járó következményeket. Hisz magukat a következményeket előzetesen úgy sem ismerhetjük meg.” 

 

“Abban a pillanatban, hogy kiválasztunk egy utat, a többi eltűnik.”

 

Kép forrása: Life on Quotes http://static.lifeonquotes.com/wp-content/uploads/2017/01/Paulo-Coelho.jpg

 

 

6 gondolat Coelho-tól, amit megfogadok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva