Óvodai fent és lent - Tippek a hiszti kezelésére

Boldogság! Végre mosolyogva indult az oviba!

Régóta tervezem, és ígértem (ITT) hogy írok az óvodai beszoktatásról, de őszintén eddig fogalmam sem volt, hogy mit is tudnék megosztani, mert magam sem tudtam most, hogyan is állunk.

Leírom a történteket röviden, azokkal a bizonyos kulcsmondatokkal amelyek a mi, azaz anya vagy apa szájából elhangzottak:

„Biztos, hogy már most itt akarsz aludni? Tuti? ” (1. nap, csütörtök)
„Akkor ma is bent alszol, rendben? Uzsonna után várunk.” (2.nap, péntek)
„Juhú, busszal megyünk oviba, elkísér apa is téged!” (3. nap hétfő)
„Felszállsz a buszra, mint egy igazi nagyfiú, aztán jól érzed magad az oviban és uzsonna után itt várlak a buszmegállóban.” (4.nap kedd)
„Igen, apa visz autóval és apa is jön érted uzsonna után.” ( 5.nap szerda)
„Nem, anya nem tud bemenni veled, nekem nincs benti cipőm. Menj csak, akaszd fel a törülköződet!”
(kis hüppögés, de probléma kezelve) ( több mint 1 hét után )

(„nem akarok óvodába menni”) „De, jó lesz, meglátod! Szuper napod lesz! („Te is gyere be velem”) Csak az üvegajtóig megyek, aztán elbúcsúzunk, uzsonna után jövök, szeretlek!” („de gyere velem mindenhova. Te is legyél itt, mert annyira nagyon szeretlek!”) „Én is szeretlek!” (szemtörölgetés, hüppögés, egyre nagyobb sírás, óvó néni kézenfogva beviszi) (én a kocsiban sírok -először) ( 1,5 héttel az ovikezdet után)
(„Gyere már apuci, mert elkések az oviból”) „Már indulunk is!” ( nem egészen két héttel ovikezdet után)

ezután kb. felváltva „nem akarok menni óvodába” ill. „de te is gyere be velem” azzal, hogy jókedvűen, szinte szaladva indul oviba.

Majd 3 héttel ovikezdet után először jött az üzenet apucitól: „Nem ment jól az elválás, úgy kellett bevinni az óvó néninek. Még mindig gyomorgörcsöm van…”

Ez még mindig normálisnak volt mondható. Sőt vártuk is. Na, de ami ezután jött, arra igazán nem számítottuk, főleg nem majdnem 4 héttel az ovikezdet után.

Óriási balhé, sírás, ordítás, vergődés és most Domi szavaival:

„Nem megyek oviba” ” Rossz az ovi” (3,5 héttel ovikezdet után)

„szinte egész nap sírtam az oviban” (két napot a negyedik héten)

„ki akarok szállni” ( és ekkor tényleg nem tudtuk bekötni az autóba és nem indultunk el az oviba, a Mihály napi vásárra. Érthetetlen volt számomra, hogy épp ezen a napon, amikor anya és apa is ott lehetett volna -amit eddig kért, hogy legyünk ott mi is- egyszerűen nem akar menni. Talán túl sok volt neki, sok újdonság, sok stressz, szereplés, idegenek.. -de ez már csak így utólag, akkor nagyon mérges voltam, de nem használt sem a kedves szó, sem a csúnya, ingerült beszéd )

Ezzel a nappal indult a java, az óriási hiszti. Mert erre tényleg nincs más szó. Tudtuk jól, hogy próbálkozik, a határait feszegeti. Tudtuk, hallottuk, hogy amint kilépünk az ajtón, máris abbahagyja. Csak nekünk szól a hiszti, a sírás-rívás, utána már jól érzi magát odabent. Iszonyú nehéz volt azonban kezelni, átélni, túl lenni rajta reggelente.

A Mihály napi vásár után kirándulásra mentünk, autóval, így ott nem volt gond. (bár előző este szintén mondogatta, hogy nem megyek…) Ezt követően viszont minden nap, azaz a vásár napit is beleszámolta 7! napot kellett kibírnia a férjemnek. 7 x végigjátszani, azaz inkább végigküzdeni azt, hogy cipő, kabát, sapka nélkül becipelni őt a kocsiba, birkózni vele, míg beköti őt az autósülésbe, majd hallgatni tovább a sírást, és amire itt váltott: „máshova menjünk” Én mivel sokszor 6-ra mentem dolgozni, néhányszor hallgattam csak végig a balhét, a műsírást és ezeket a mondatokat: „majd meglátod, hogy nem megyünk oviba” „megértettétek” „utoljára mondom”

Azonkívül, hogy zakatolt a fejemben, mit csinálunk rosszul? hol rontottuk el? mit kellene másképp tenni? cseppet sem örültünk, hogy ilyen szavakat hallunk, hiszen ezeket nem tőlünk ismeri. Hogy tudnánk segíteni neki? kérdésen való töprengésre időközben következő részmegoldás született:

ebéd után elhozzuk őt.

Ugyanúgy ment a hiszti reggel, a kocsiig, a kocsiban és az oviajtóig, majd az ajtóban. De délután, végre ráismertünk, újra olyan volt mint régen.

Úgy gondoltuk/gondoljuk, jó döntés volt (köszönjük ezúton is mamának a tippet! 🙂 )

Mit tettünk még a hiszti kezelésére? :

nem büntettük – megbeszéltük vele, hogy csúnya dolog ez a viselkedés, de tudtuk, hogy nehéz neki, nem gondoltuk, hogy szükség lenne még bármiféle retorzióra, egyébként sem jellemző a büntetés nálunk mint megoldás, inkább beszélgetünk
másik én – korábban is nagyobb sírások esetén elkezdtük keresni őt, hol van Domi? tudatosítva vele, hogy olyan mintha nem is ő lenne, és nem ismerünk rá… Elkezdtem mondani azt is, hogy képes rá, hogy elküldje azt a másikat.
még több közös minőségi idő – beszélgettünk vele, de egy idő után rájöttünk, hogy jobb ha nem faggatjuk őt az oviról, ha nem kérdezgettem, sőt azt sem mondtam, mesélj róla, akkor többet elmondott. Magától. Közös sütés-főzés, biciklizés közben, vagy épp a wc-n ülve.
játszva megismerni – játszottunk a plüss állatokkal ovisat. Domi volt az óvó néni. Így megtudtam pár momentumot a kis benti életéből.
beszélgettünk külön-külön az óvó nénikkel – segített tisztábban látni.
különböző álláspont – azt vettük észre, hogy mindenképpen ellent szeretne nekünk mondani a kisfiunk. Egyik este apa és anya másképp vélekedett a fürdéssel kapcsolatban ( mert az utóbbi pár napban máshol, máskor is volt már hiszti, nem csak az oviba induláskor sajnos) és mivel nem tudott ellentmondani, nem is lett balhé.
figyelem elterelés – amikor este rákezdett, hogy nem megyek oviba, akkor csak annyit mondtuk, most játszunk itthon/ vacsorázunk/ fürdés van, majd megbeszéljük. Még reggelinél is: most reggelizünk, most csak ezzel törődjünk. (a kocsiban aztán már nem működött. egyáltalán nem volt értelme a beszédnek, a kezét fogtam, amikor ott voltam.)
nem hagyni magunkat – tegnap reggel annyira sírt, hogy hányt az autóban. Kiszálltunk, átöltöztettem, de természetesen, akkor is elindultunk az oviba. Egyszer, valóban nem mentünk, akkor nem tudtuk kezelni a helyzetet. Azóta, azután is nehéz volt, de nem hagytuk magunkat. Oviba mindenképp menni kell. Hangzott el tőlünk egy nap százszor. (1. Nagyon szeretünk. 2. Oviba mindenképp mész. 3. Ebéd után megyünk érted. 4. Ebéd után alvás itthon. -ez a 4 fix pont van! )
motiválás – a legnagyobb dolgot a motiválással értük el. Be kell valljam nem én, hanem a férjem ötlete volt a következő: ha nem sírva indulunk reggel, akkor délután vezetheti apa ölében az autónkat egy kicsit. Először konkrétan úgy hangzott el, ha két egymást követő reggel nincs sírás.. de a kicsik még nem tudnak, nem szoktak ennyire előre gondolkodni. Amint módosítottuk a szöveget, és azt mondtuk ha reggel, akkor délután.. sikerült!!! Már tegnap este azt mondta nem sírok majd. (és ilyet eddig sose..! ) ma reggel pedig ismét, konkrétan: nem sírok többet sose. És tényleg így volt!! Nagyon izgultunk, nehogy olyat mondjuk, nehogy valami eszébe jusson, nehogy csak egy perc ideje is legyen az autóban gondolkodni, agyalni, kitalálni valamit, hogy elkezdhessen sírni. Végig beszélgettünk ezért és meséltem és : Mosolyogva ment oviba.

Jól meglepődött mindenki! 🙂

Remélem, már így marad… 🙂

Röviden összefoglalva a tapasztalataimat: vártunk és közben gondolkodtunk, figyeltük őt, és rájöttünk, mi is lenne a legcélravezetőbb nála. Közben folyamatosan javítottuk a hibáinkat. ( a buszozás még sok volt neki, autóval visszük, egyszer nem mentünk oviba, de ilyet többet nem lehet)

Az üzenetem, azoknak akik még nem estek túl az óvodai beszoktatáson:

Beszélgess vele sokat. De ne faggasd. Érezze jól magát veled otthon. Nevessetek sokat.

Dicsérd gyakran. Anya és apa szavai százszor többet jelentenek neki, mint egy bent elhangzó, vagy éppen nem hangzó mondat.

Türelem. Nyugodtság, higgadtság-amennyire lehet. De nem baj, ha érzi mérges, csalódott vagy. Sőt fejezd is ki, mondd el neki az érzelmeidet.

Ne bántsd. Ne mondd, hogy ilyen vagy olyan vagy, nem normális, vagy hasonlók. Ne mondd, hogy szégyelld magad. Nálunk szóba sem jöhet, de neked is azt tanácsolom, ne emeld rá a kezed. Nem oldasz meg vele semmit.

Segíts neki: Öleld meg gyakran. Hallgasd meg. Mondd el sokszor, hogy mindig-mindig nagyon szereted! Motiváld!!!