7 felismerés, amit a hosszú nyári szünet adott

Nem vettük elő a tankönyveket, de bízom benne, hogy sokat tanult kisfiam a hosszúra nyúlt nyári szünetben.

Különös nyár volt és nagyon-nagyon hosszú. Várom az iskolát és azt, hogy visszatérjen a korábbi menetrend, ami szerint éltük az életünket. Pár nap és kezdődik a szeptember, itt az ideje levonni a tanulságokat a nyárból.

 

Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon jól csináljuk-e szülőként. Hogy mennyire nehéz dió az, hogy minden majd csak később fog kiderülni, hogy milyen ember válik belőle, arra nagy hatással vannak a gyermekévek. Én bízom benne, hogy sikerül átadnom mindazt, amiről úgy gondolom, hogy fontosak, amik a segítségére, hasznára válnak a későbbiekben.

Teszek azért, hogy lássa és érezze a gyermekem, mennyi mindent kapunk az élettől és mindezt értékelje. Erre szeretném őt megtanítani.

Tanultunk a nyárból mindannyian. A gyermekem, a férjem és én is.

Elfáradtam. Szerintem ők is. Hosszú volt a nyár, hiszen március közepe óta tart. Nem mindig meleg és nyárias idővel, de együtt hárman minden nap. Fárasztó, de szép. Röviden így jellemezném.

Végigtekintve az elmúlt 6 hónapon, van jó pár dolog, amit megtanultunk és bízom benne, hogy egy életre megjegyezzük, hogy: 

 

Ha a dolgok jó oldalát nézed, minden könnyebb!

 

A digitális oktatás miatt hamarabb kezdődött az otthon töltött idő, ám ezért hálásak is lehetnek a kisiskolások szülei. Tudom, hogy a gyereknek az iskolában a többi gyerekkel a legjobb, és hogy a szülő nem jó tanítója otthon a gyerekének. Mégis, én valahol hálás vagyok azért a plusz időért, amit most nyertünk, a közös percekért, amiért büszkén figyeltem a tornamutatványait vagy a gyöngybetűk alakulását, a 100 %-ra írt matekteszteket és a rajzórára készült alkotásokat. Nem kívánom még egyszer ezt az időszakot, köszönöm, elég volt. Egyszer elég volt. Különleges volt az első év és még inkább maradandó élmény. Köszönöm a rugalmasságot, a kedvességet, a türelmet, a kreativitást a tanítóknak. (korábbi írásaimban bővebben a témában, itt és itt

 

Nem kell megsértődni, menni, csinálni kell és nem feladni!

 

Nem sokkal a suli bezárása után szünetet hirdetett a munkahelyem is. Majd még egy kis idő elteltével csoportos elbocsátás kezdődött. Mai napig úgy gondolom pont semmi értelme nincs megsértődni azon ki maradt, ki nem, ki került hova és ki került a nagyterembe, akinek azt mondták viszlát. Hosszú procedúra volt… , de ez van, el kell fogadnunk és a jelen helyzetből jól kijönni.

Azt gondolom a gyermekünknek példát mutatunk, és sokkal fontosabbak a tetteink mint a szavaink. Lehet, hogy nem beszéltük át töviről-hegyire, amik történtek, mert még nekem is sok.. Sok változás, sok olyan dolog, amit nem értek és nem is fogok megérteni és talán nem is kell értenem… Amit ő lát, az az, hogy nem otthon ülök sírdogálva vagy dühöngve, hanem amint lehetett, elkezdtem újra dolgozni.

A jogosítvány szerzés folyamatáról is írtam már (itt) – és gondolhatod, hogy lenne új írás, ha sikerült volna már – 🙂 Sajnos, még nem tartok ott. A 4. vizsgám után is az hangzott el, hogy nem vagyok felkészült. Így épp szünetet tartok, de nem adom fel, jövő héten kérek új vizsga időpontot és bízom benne, hogy ha újra a volán mögött ülök, érezni fogom majd az autót úgy, ahogy azt kell és a vizsgán összeszedett, figyelmes és  TÜRELMES leszek. Elsődlegesen magamnak, másodsorban pedig férjemnek és kisfiamnak szeretném megmutatni, hogy nem adom fel, meg tudom csinálni! 

 

A türelmet gyakorolni kell! 

 

Nemcsak a vezetésvizsgán, hanem a mindennapokban is gyakorolnom kell, mert még mindig nem elég, ez az amiből mindig több kell, türlemesebbnek kell lennem. Mert ha én kiborulok, akkor a család egész napja el van szúrva. A türelem szó alatt arra is gondolok, hogy egy feladat elvégzése előtt jobban járok, ha nem kezdek másik műveletbe.., hogy fontos, hogy tartsak egy fontossági sorrendet a házi teendőkben, hogy időben kezdjek el készülődni, nem kapkodva, mert akkor a másik türelmével játszom, ha nem indulunk időben.. 

 

Külön-külön mégis együtt- minden perc számít!

 

Észrevettem, hogy ha ketten vagyunk, akkor gyakran emlegetjük azt, aki épp nincs velünk. Például kisfiam alig várja, hogy elmesélje, megkérdezze, megmutassa apukájának “holnap”, amikor hazajön a munkahelyről, amit aznap nem tud. Engem is sokat emleget, hiányol, amikor dolgozom, furcsa volt neki újra megszokni, hogy vannak napok, amikor nem vagyok itthon, hiszen március és július között mindannyian elszoktunk tőle. Ha ketten túrázunk férjemmel, akkor gyakran a beszélgetésünk témája a kisfiunk. 

Jók viszont ezek a kettesben töltött idők és kellenek ilyenek is. Ahogy az egyedül töltött percek is, amikor a ház különböző pontjain a saját tevékenységünkbe mélyedünk, mint most, amikor írom ezeket a sorokat, miközben a férjem olvas, a kisfiam pedig lego-ból alkot valami motorral működő gépet a saját tervrajza alapján.

Ha együtt ülünk le mesét nézni, akkor annak a legjobb része az összebújás, pár perc múlva a férjem és én is alszunk,tehát a kisfiam végeredményben egyedül nézi végig a történetet. A közös bringázások alkalmával is imádom, ahogy belemerülhetek a gondolataimba és nem hangzik el 2 percenként, hogy Anyaaaa.( ami akkor is elhangzik ha ott állok közvetlen mellette és akkor is ha egy 5. mondatba kezd éppen bele..) 

Anya, nézd! – 3 tipp, hogyan ne őrülj meg ettől a mondattól! 

Meg kell találni azokat a tevékenységeket, amik feltöltenek. Ehhez kellenek olyan percek, amikor nem zaklatjuk egymást, együtt vagyunk mégis kicsit külön. Sokat fejlődtünk e téren, mert felismertük, hogy melyek azok a pillanatok, amikor sok, amikor kell egy kis kikapcs, amikor egyszerűen békén kell hagyni a másikat, amikor el kell indulni bringázni, amikor le kell ülni olvasni a kertben leterített plédre vagy begubózni a függőágyba esetleg túrázni egy jót!

 

 

El kell indulni!

 

Pihenni is kell nyáron. Ezt sokféleképen megtehetjük. A mi családunk inkább az aktív pihenés híve. Tapolcán nyaraltunk június közepén (rögtön az évzáró utáni napon elindultunk). Nem volt jó idő, minden nap esett az eső. Nem folyamatosan esett, így aztán bár láttuk a borús eget, elindultunk, belevágtunk a napi túrába, kirándulásba és ezért büszke vagyok magunkra. Lehetett volna sírni, bosszankodni, tévé előtt heverni vagy csak enni-inni egész nap, de élményekkel gazdagodva így térhettünk haza. Gyönyörű helyeken jártunk.

 

Zalahaláp- halápi tanösvény és Ébredő Vulkán Szoborpark

 

A Folly arborétumról írtam korábban egy cikket és mindenképp meg akartam nézni élőben és megmutatni a családomnak. Lehet, hogy sokaknak eszükbe sem jut egy arborétum látogatás, de itt különleges játszótér, csodás panoráma várja a látogatókat a sok növény mellett és szuper program ott barangolni és a mini-kilátóba felmenni.

A Haláp tanösvény is emlékezetes marad, mert bár megáztunk és a lélegzetelállító 360fokos panorámából pont semmit nem láttunk fent a kilátóban, a túra állomások között nyulat láttunk szaladni és csodás pillangókban, virágokban majd a bazaltoszlopok rengetegében gyönyörködtünk. Beszélgettünk, viccelődtünk a sétánk alatt.

Ezért is kérdeztem Norbit a csendben túrázásról. Én, mi olyan jókat tudunk beszélgetni túra közben, én azt szeretem, ha be nem áll a szánk, ha az élet kisebb-nagyobb kérdéseiről beszélgetünk és végigdumáljuk az egész utat. Persze a csendnek is van ereje és fontos szerepe.

 

Mobil vagy túrabakancs nélkül bírnád tovább a Mátrában? – Demecs Norbi túravezetővel beszélgettem

 

Kell a csend!

 

A nyár sok-sok itthon töltött pillanat után arról is szólt, hogy új munkahelyem lett. Ugyanaz a munkakör mégis teljesen más. Pörgős és én azt szeretem. Csend csak akkor van, amikor lekapcsolom a lámpákat, kinyomom a monitort és bezárom a szálloda főbejáratát. Csak én mászkálok már hajnalban, a lépteim kopogása hallatszik, semmi más. Elvégeztem a feladatomat és fáradtan, de elégedetten dőlök le pihenni éjszaka, -hogy aztán kezdjem reggel újra a mosolygást és a vendégek utaztatását. Recepciósnak lenni sokkal több mint az egy átlag ember gondolná. A sok szabadnap az egyik legjobb velejárója. Otthon miután kibeszéltük magunkból a történeteket, tudatosan, határozottan leállítjuk magunkat, „ ennyi elég a melóból” és csendesen belekortyolunk a sokadik kávéba, hátradőlünk olvasni vagy alszunk egyet mese közben. Nem kapcsolok már olyan gyakran rádiót,mint korábban, élvezem, ha csend van. Az az öröm, amikor üres az utcán, amikor vasárnap elhajt az utolsó nyaraló autója is. Szeretem, ha az egyetlen zaj az, ahogy a billentyűkön pötyögök. Esetleg aláfestésnek jöhet a brrrr, és dzzzzzs ahogy a kisfiam valami autósat, vagy harcosat játszik vagy az édes kuncogása, amikor Garfield belerúg a kutyába.

 

 

A retró jó!

 

Úgy alakult, hogy el tudtunk menni az alsósoknak szervezett táborba a nyáron. Mehettek a szülők is Sarudra és nagyon klassz pár napot töltöttünk a gyerekekkel és az osztályfőnökkel a Tisza-tónál. Retró szállás emeletes ágyakkal, menza-tea reggelihez, sok játék még több nevetés és felszabadult, felhőtlen percek vártak ránk. Hortobágyon is talán most először jártam életemben, szerettem a lovaskocsikázást és a puszta hangulatát. Örülök, hogy így alakult és ott lehettünk. Nélkülünk kisfiam nem indult volna el a táborba még, így viszont plusz élménnyel gazdagodott.

Az itthon töltött nyári napok alatt többször előkerült a Gazdálkodj okosan társas, (az én régi nagy-nagy kedvencem) és a jó öreg magyar kártya. A kisfiamat megtanította a nagymamája zsírozni és 66-ozni, velem pedig színre-színt játszott vagy egy másik paklival Fekete Pétert. 

Mamánál nyaralni örökre szóló élményt ad

 

Most épp szól a rádió és benne a Régi nyár c. sláger feldolgozott változata…..

Ízek, dalok, játékok, -sose feledjük a régi szép emlékeket, sőt elevenítsük fel őket. Bármikor megtehetjük!

 

 

Minden nap tanulunk, minden nap ad újat és pluszt, na meg sok felismerést.

Mutassuk meg gyermeinknek, hogy nem a könyvekből tanul a legtöbbet, hanem az életből. Tanítsuk meg, hogyan tudja értékelni az igazán fontos pillanatokat!

Rajtad múlik!

Csak csináld!

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük