Kimondhatom, hogy sínen van az életem?
Elgondolkodtatott egy a fotóm alá írt, úgy sejtem, viccnek szánt üzenet, mely szerint sínen van az életem.
Egyrészt, persze, igen!
Boldog család (kisfiam szerint: vicces, boldog család), szép kertes ház a nyugodt és mindig gyönyörű Mátrában, amit mindhárman imádunk. Férjem és én is dolgozunk, de közben bőven van szabadidőnk is, egymásra illetve magunkra szánt időnk is. Egészségesek vagyunk. Meg tudjuk egymást nevettetni. Kisfiunk kiegyensúlyozott, vidám, okos, várja a szeptemberi iskolakezdést. Még hihetetlen kicsit, még most volt pici, de nagyon büszkék vagyunk rá most is és mindig. Nem tervezünk még egy babát, jó így hárman.
Szóval. igen, szeretem az életem.
Örülök, és boldoggá tesz a kialakított rutinunk. A rutint pedig nem rossz értelemben mondom, mert bár biztosan lehetne sok mindent másképp és jobban meg ügyesebben, én továbbra sem vagyok az a tervezgetős típus. Fontosabbnak tartom megélni a pillanatokat, és játszani, jól érezni magam. A napi átlag 7 perc a szülő és gyermek közti minőségi együtt töltött idő adat sem vonatkozik ránk, az biztos. Hálás vagyok azért, hogy megteremtettük magunknak mindazt, amitől egy sima hétköznap nem a robotolásról szól, hanem felér egy nyaralással.
Mindemellett éppen lelkesen készülünk egy igazi nyaralásra, ami egy régóta elképzelt vágy vagy álom:
A szlovén hegyek között feltöltődni a gyönyörűszép türkiz tavak látványától, evezni a Bledi-tavon és megmártózni a tengerben, búcsúzásképp pedig Horvátország felé kanyarodva a Plitvicei-tavak mesevilágával zárni a nyaralást.
Ugyanakkor mégsem mondanám azt ki egyetlen kijelentő mondatban, hogy
sínen van az életem.
Azt gondolom, kisebb-nagyobb célok kellenek, nem lehet mindig csak egy irányba, a sínen menni, haladni. Nem baj, ha van útelágazás, ha van több lehetőségünk, annak örülni kell. Jó, ha néha dönteni kell, nem baj, ha vannak hibák, akkor van mit kijavítani. Előfordulhat letérés, kisiklás. Bármikor, bármi történhet. De tudnunk kell, hogy mi alakítjuk az életünket. Nem szabad természetesnek venni, nem szabad hagyni magunkat, hogy sodorjon az élet és csak úgy lenni.
Én – ez olyan bika tulajdonság- utálom a változásokat. Viszont, ha egy átlag napot, vagy a mindennapi tevékenységeket veszem alapul, a monotonitást se szeretem.
Sokszor akarok mindent egyszerre, amit persze nem lehet. Egyensúlyozni is nehéz.
Arra jutottam viszont, ahelyett, hogy csak egy irányba csak nagyjából ugyanolyan tempóval zakatoljon, döcögjön az élet, én inkább arra szavazok legyen az egy óriáskerék – sok fenttel és kevés lenttel- de pörögjön!
Mert úgy szép az élet, ha zajlik!
A fotók saját képek.
Olvasd el ezt is:
Ezeket is érdemes megnézni
5 mindennapos dolog, ami nem engedem, hogy kiakasszon, inkább a nevetést választom
Pocsolyába léptem… – fedezd fel te is a játékos énedet újra!
