Kérdeztetek és örömmel válaszoltam

Ismét fut a játék a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének Facebook csoportjában, amikor minden nap kisorolnak egy-egy jelentkezőt a nap bloggerének és kérdezhetnek tőle a többiek. A múlt héten nekem érkeztek a szuper kérdések. Nagyon örültem, hogy újra jelentkeztem, (előző poszt ITT) köszönöm, jól esett a sok érdeklődés, jó volt megfogalmazni a válaszokat!

Enikő (Kialakító) kérdésére hosszan válaszoltam:

Rengeteg motiváló dolgot olvasunk Nálad, mi van ennek a hátterében? Esetleg volt olyan időszak, amikor téged kellett motiválni? 
Nagyon tetszik a blogod neve (az pedig külön, hogy magyar), miért ezt választottad?  🙂

A kisfiam születése előtti idő jut eszembe. Nagy pocakos kismama voltam, amikor eléggé megijesztett az orvosom, azzal, hogy azt mondta, nem fogom tudni megszülni természetes úton a kicsit, mert kicsi a csípőm és nagy a baba. Császármetszésről beszélt, amitől én nagyon féltem. Mondtam neki, hogy biztosan előbb érkezik majd a baba. Ő azt felelte: nem fog. Mindig azt mondtam mindenkinek -de főleg magamnak-, hogy 3-4 óra alatt megszületik majd a kisbabám. Innentől kezdve még inkább, (csakazértis) folyamatosan ismételgettem magamnak: könnyű szülésem lesz. A kiírt időpont előtt két héttel megindult a szülés, a magzatvízelfolyástól kezdve 4,5, a szülőszobába érkezéstől számítva 3 óra alatt megszületett, természetes úton, érzéstelenítés nélkül a kisfiam. Nagyon büszke voltam és az orvosom is, azt mondta: ezt csak az tudja így végigcsinálni, aki ezt fejben eldönti. Számomra mindez egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a bevonzás létezik és egyáltalán nem mindegy, hogyan fogalmazunk. 

Anyaként az első időszakban rengeteg kérdés merül fel az emberben, folyamatos aggódás, kételyek…, jól jött volna a pozitív megerősítés. Magammal kellett azonban letisztáznom a dolgokat. Rövid idő alatt arra jutottam, oké, mindent nem lehet (mert mást mond/kér a védőnő, az orvos, anyukám, apukám, anyósom, a szomszéd, a piacon a néni, …) a lényeg, hogy csináljam. Úgy, ahogy a megérzéseim szerint jó neki és nekünk. Csak legyek ott és figyeljem az igényeit. Csak szeressem. Csak csináljam jól. Lehetőség szerint a legjobban.

Egyrészt a sok panaszkodó, lefelé görbülő szájú anyuka miatt indult a blog, mert szerettem volna tenni ellene, vagy legalább kiírni magamból, hogy másképp is lehet. Megtalálni az apró örömöket, mert minden nap van, több is és ezeket előtérbe helyezni és nem panaszkodni, puffogni, morogni, mert attól aztán nem lesz jobb senkinek.

Aztán a fenti fonalat tovább görgetve gondolatban, arra jutottam, ugyanez van a munkában is. Meg kell találni, mi az, ami örömet nyújt neked. Ismerned kell magad, tudnod, mi az, ami megy, amiben jó vagy. És ha mindez megvan, akkor ne foglalkozz mással, ez a cél lebegjen mindig a szemed előtt, tegyél érte, hogy valóra váljon és ne törődj a visszahúzó, negatív mondatokkal, emberekkel. Ha kell, ismerkedj emberekkel, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint te , mert a megerősítések mindig jól jönnek. Vagy írj és örülj, amikor írnak neked. ( 🙂 )

Sokszor mondtam akkoriban, hogy Go! -de ez rövid lett volna címnek.. ezután gondolkodtam a magyar címen. Tudtam, hogy nem csak az anyaságról akarok írni. És ez, hogy csak csináld – több témakörre igaz, így lett ez a cím.

Adrienn (Megvalósítás alatt) remélem, nem haragszik meg…:
Párod mivel foglalkozik a szépséges messzi Mátrában? (már ha publikus, nem találom sehol, de lehet, csak elkerülte a figyelmem) 🙂 Van valami, bármi (egyáltalán), ami hiányzik nektek a nagyvárosból?

Nem véletlen, hogy nem találtál semmit a férjemről és a foglalkozásáról. Nem szeretne semmilyen szinten a blogon megjelenni, így aztán bocsi, ezt kihagyom ezt a kérdést.

Mi hiányzik? A mi nem hiányzik kérdésre tudnék csak válaszolni, és hosszasan sorolni. Színházba szívesen elmennék már, de ez Pesten is több szervezést igényelt, most pedig még inkább. Nagyon néha elmennék csak úgy csavarogni, üzletekbe nézelődni, esetleg vásárolni, egyedül.

András ( Élményképek) rengeteg kérdése: 

Szerinted hány éves korig fiatal valaki? (Fényképed alapján még nagyon is az vagy, hiába a “30 év felett az élet?” bejegyzés…)
Rólad milyen sikersztori-interjút lehetne készíteni?
Tudatosan készültél arra, hogy lesz gyereked? És 3 év után is örülsz még neki?
Ha csak egy könyvet és egy filmet ajánlhatnál, melyik lenne?
Honnét vetted a bátorságot a 101-1001 kihíváshoz? (Én még 101 dolgot összeírni sem tudnék, nem betartani…)
A mátrai ház mennyire hasonlít arra, ami a blogod fejlécében van?

Mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok. Meglepődnek, hogy 31 vagyok. Igazából, a kor csak egy szám. Fiatal valaki, ameddig annak érzi magát. De komolyan. Én sokszor nem tudom megtippelni hány éves az illető, de úgy gondolom, nem is igazán számít, ha jól érzi magát a bőrében, akkor az látszik is rajta és az szuper.

Először majdnem azt írtam, hogy még várat magára a sikersztori…, de ugye, elégedettnek kell lenni azzal, amink van. És büszke is vagyok nagyon: a férjemre/ házasságomra, a gyermekemre/szülésre/gyereknevelésünkre, a házunkra, illetve úgy az egészre, hogy ennyi idősen, itt tartunk, azt és úgy csináljuk, ahogy szeretnénk.

Igen, tudatosan. Mindig úgy gondoltam, hogy 28-29 évesen lesz majd gyerekem. Már korábban is sokszor úgy gondoltam, hogy 1 gyermekem. Az nem kifejezés, hogy örülök neki, csodálatos dolog, hogy Ő van. Boldogabbá tesz minket.

Filmet könnyű választani: Életrevalók -már legalább 5x láttam és még mindig megtudnám nézni. Egy könyvet kiválasztani nehezebb, még olvasni is általában többet olvasok párhuzamosan. Mindből tanulok valamit, mindig más és más a megfelelő olvasmány egy ember adott hangulatához. Mondjuk az Erőleves a léleknek című könyvet nevezném meg, mert ebben minden van, sírni, nevetni, elgondolkodni egyaránt lehet a rövid történeteken. De a Szoba című könyv is tetszett nekem, sokszor eszembe jut, szeretnék is régóta írni róla, mert sokatmondó az anya-fia kapcsolat, amit bemutat.

A 101 dolog lehet vegyesen kisebb és nagyobb, így ültem neki és ha egyszer elkezdi az ember jönnek ám az ötletek, még több is mint 101. Itt is igaz: csak csináld! 😉

A házunk két szintes és két kéménye van. Sőt fehér a fala! 🙂 -de ez ideiglenes, ugyanis jövőre szeretnénk fával szigetelni. Van még mit dolgozni rajta és benne, de szeretjük.

Zsófi, Kittenish is érdeklődött:

Mindig is ilyen pozitívan álltál a dolgokhoz, vagy csak később alakult ki az életszemléleted? Szerinted meg lehet tanulni, fejleszteni az optimizmust, és ha igen, mi ennek a legjobb módja? Számodra mi a legnehezebb dolog az anyaságban?

Igen, mindig, amennyire emlékszem mindig optimista voltam. Fontos szerintem, hogy pozitív gondolkodású emberekkel vegyük körbe magunkat. Magamon is észreveszem, hogy ha morcos egyének vannak mellettem hosszabb ideig, én is ingerültebb leszek, lehúznak, fárasztanak stb. Ilyenkor, amint észreveszem magamon, hogy nem vagyok az igazi, igyekszem olyat tenni, amit élvezek, zenét hallgatok, énekelek például, vagy csak agyban átállni, próbálni viccelődni például, sőt ha kell, mosolyt erőltetni magamra. Csak pár másodpercig erőltetett maximum… Tehát az önismeret a kulcsszó szerintem. Ha ismered magad, tudod, hogy mivel tudod leginkább és leghamarabb túllendíteni magad az adott helyzeten, plusz, ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor jobban érzed magad, sőt egyre jobb leszel, azaz erősíted magad.

Nehéz átállni a dolgozó nőből anyuka üzemmódba esténként. Nehéz hallgatni, amikor nagyon sír. Nehéz, hogy nem vagyok ott az oviban és nem tudom, mi történik és még inkább nem tudom, ő hogyan fogja fel, rakja össze fejben. A legnehezebb, hogy bűntudatom van, amikor azt mondom mindjárt jövök, vagy “megszököm”, amikor már nem bírok a fenekemen ülni, mert csak annyi a feladatom, hogy néző legyek és ő nagyszerűen eljátszik egyedül és arra gondolok, csak egy kicsit megnézem a konyhát/mosdót/netet…, talán észre sem veszi, ha eltűnök pár percre… – de észreveszi és 1 perc múlva hallom is: Anyaaaa!!! 🙂

Viv (Sub Rosa és Beülős) egyetlen kérésére is szívesen reagáltam:

Most így pár hónap elteltével mesélj, milyen az új munkahely! 

Igen, közben le is telt a próbaidőm. 🙂 Már voltam ruhapróbán is, készül a munkaruhám. Tetszik továbbra is. Belerázódtam, úgy érzem. Még mindig eszembe jut, hogy sosem gondoltam volna, hogy recepciós leszek.. Szép helyen vagyok, jó érzés, hogy kedves emberekkel találkozom, dicséreteket hallok -nagyrészt-, vannak vicces mondatok, melyeken jókat nevetünk. Szeretem a nappali műszakot, mert beszélgethetek, nevetgélhetek a kollégákkal, érdeklődhetek a vendégeknél, és jól bírom az éjszakai műszakot is, kihívásnak élem meg, hogy minél tempósabban haladjak, hogy a munka végére érjek, vagy éppen lassabban, nyugodtabban dolgozom, mert hova siessek, úgyis buli van hajnalig… Viszont, rengeteg a feladat, és zavar, hogy nem mennek összeszedettebben a dolgok. A rend a pultban például, vagy hogy egy feladat befejezése előtt ne kezdjek másikba.

Zsuzsi (Egy egészségesebb élet) – köszönöm! 🙂

Szia! Mi az amit az anyaság adott Neked? Ui.: Szerintem nagyon szuper dolog, hogy a gyermeketek ezt a pozitív hozzáállást látja, ebben a szellemben nevelkedik!

Köszönöm, köszönjük! Tudatosabb lettem, mégiscsak kialakult egyfajta rendszer, mióta ő velünk van. Nem tűnt el sosem a gyermeki énem, de mellette még inkább újra gyereknek érezhetem magam. Imádtam a zászlóra, bogarakra, csigákra, .. csodálkozós időszakot és most nagyon élvezem az éneklős perceket, igazából ő minden nap ad nekem. És sokszor, nagyon sokszor tükröt tart, meg elgondolkodtat… A türelem még mindig nem a legnagyobb erősségem, de sokat javult szerintem, és az átfogalmazás, a mondataim pozitív hangneme, egyszerűsítése, a kreatív megoldókészségem, amit még az anyaságnak köszönhetek.

Alíz( Anyu zöldül) kérdéseire könnyen feleltem:

Szia! Vannak rutinjaitok, vagy inkább spontán vagy? Pacsirta vagy bagoly típusú (este vagy reggel vagy aktívabb)? Ha egy csettintésre felvehetnél egy új jó szokást mi lenne az? És mit hagynál el?

Együtt reggelizünk és vacsorázunk, bár ezt nem mondanám rutinnak. A nap többi része leginkább spontán alakul. Nagyjából vannak terveim, de van, hogy teljesen másképp alakul. Általában sokkal több mindent szeretnék, mint ami belefér az adott időbe, de olyan is sokszor előfordul, hogy máshoz lett kedvem időközben. Örülök, ha az a valami, amibe belekezdtem, elkészül. És boldogság, ha belefeledkezünk a játékba, mert olyat találunk ki, ami mindenkinek tetszik. Nem vagyok pacsirta, nehezen megy az ébredés…késő estig fenn bírok lenni, írni is akkor szoktam, régebben a mosást is hajnalban indítottam be (örülhettek a szomszédok.. 🙂 ).

Rendszeretőbb szeretnék lenni.

Mondjuk ezt, hogy nem bírok korán reggel kiugrani az ágyból.

Évi (Anyu tervez) azt hiszem direkt nem akart konkrétabb kérdést feltenni 🙂 :

Kiteljesedettnek érzed az életed? Ha igen, miért, ha nem, mi hiányzik?

Örülnék, ha lenne szekrényünk például a hálóban, szuper lesz, ha ki tudok ülni majd a kertünkbe a fűre, esetleg elmajszolni valami saját termesztésűt, .. de ezek igazából nem sürgősek. És nem is annyira fontosak. Szuper, hogy itt tartunk, ahol, hogy itt élünk, ahol szerettünk volna. Nem hiányzik igazán semmi. És senki. Már ha esetleg egy második gyerkőcre irányult volna a kérdés… 🙂 Mindketten úgy gondoljuk most, hogy jó így nekünk hárman, így aztán valószínűleg ez már így is marad, bár sohase mondd, hogy soha… 😉

Eszter (Trollmama és One Small Step) kérdéseit jó érzés volt olvasni:

Elképesztő páros lehettek, ilyen fiatalon, ennyi évvel mögöttetek. Szerinted van titkotok? Vagy ez a vakszerencse? Változott a kapcsolatotok a gyermek születése után? Ha akadt nehézség, hogy, milyen erőforrásaitokkal vészeltétek át?

Bevallom, sosem gondoltam úgy magunkra, hogy elképesztő páros vagyunk. Pedig hát.. tényleg, szuper, hogy ennyi idő után együtt és ráadásul tényleg jól megvagyunk. Úgy értem, egyszer sem ingott meg az egymás iránti bizalmunk, szeretjük egymást, számíthatunk a másikra. Nem szerencse kérdése az biztos. Figyelni kell a másikra. A titok talán abban rejlik, hogy ha kell, békén tudjuk hagyni a másikat. Tudunk úgy is együtt lenni, hogy csak egymás mellett vagyunk. Ugyanakkor szánni kell egymásra időt, és közös programokat is szervezni. Nyilván változik egy kapcsolat folyamatosan és főként akkor, amikor egy gyermek megszületik. Mi igazából egymást erősítjük, segítjük, váltjuk, de a közös játékokat, beszélgetéseket és persze a kiruccanásokat is nagyon élvezzük. Nagyon jó apuka és ez csak hozzáad a személyéhez. Változtunk, ő is én is, a kapcsolat is, de a lényeg nem. Amikor voltak viták, balhék, hagytuk, hogy lenyugodjanak a kedélyek.

Natulcien, Grafostylist azt kérte, meséljek:

Mesélj kérlek a vidéki életről. Ajánlanád-e és ha igen, miért? Gyerek mellett előnye és hátránya is érdekelne a kisvárosi életnek.

Azt hozzá kell tennem, hogy ha egy másik kis faluban élnénk, nem biztos, hogy így rajonganék érte. Itt a központban az áll, hogy a Mátrában vagyunk. A kristálytiszta levegőjű, csodás környezetben, ahol mókusokat látunk szinte naponta és más állatokat: muflonokat, őzeket, szarvasokat amíg autókázunk, illetve ma éppen egy róka sétált be a kertünkbe. 🙂 Csend van és nyugalom. Nincs szmog, füst, távoli a forgalom zaja, nincs szomszéd sem. Pár évvel ezelőtt még talán nem tudtam volna elképzelni. Most is kell néha egy kis más is, de a múltkor Pesten jártam és szinte sokkolt… A tömeg, a rohanás, a zaj, a büdös… A gyereknek a szabad levegőn játszás kell, ha lehet minden nap. Újpesten is megtettük, de ma már nagyon kicsi lenne a lakás, kevés lenne a játszótér, és sokszor több a rossz, amit látna és ami felől kérdezne… Élvezi ő is, hogy itt lakunk, úgy látom. Nem az a fontos, hogy különböző programokra, játszóházba, előadásra, stb vigyük őt, hanem, hogy vele legyünk. Ha így nézem, igazából mindegy, hogy hol. Annak ajánlom a vidéki életet, aki megérett rá, aki úgy érzi, nem hiányozna neki semmi a nagyvárosból. Ne a gyerek miatt, hanem önmaga miatt érezze úgy, hogy menne.
Írtam már hosszabban a költözésünkről : ITT és ITT (ahol egy kép is látszik a házról :))

Iza, (160 gramm) kérdése is nagyon tetszett, bár ezen kellett legtöbbet gondolkodnom..

Ha nem Mátra, akkor mi jöhetett volna még szóba? Ha nem lenne semmilyen akadálya (sem időbeli, sem földrajzi, stb), ki az a 3 személy, akivel legszívesebben interjút készítenél a blogodra?

Korábban a Balaton környékére is gondoltunk. A táj gyönyörű ott is, és nagyjából egy óra onnan is a fővárosba jutás. Viszont mivel hosszú távú terveinkben szerepel egy kisebb panzió megnyitása, a Mátra mellett szólt, hogy itt nincs holtszezon. Szeretjük a Balatont, -főként az északi partot, de a Mátra szerelem.. 🙂

Az interjús kérdésen sokáig töprengtem. Hiszen épp azzal a céllal indult a sorozat, hogy a környezetemben élőket, azaz hétköznapi emberek sikereit, történeteit mutassa be. Nem vagyok egy rajongó típus és a történelem sem volt a kedvencem. Gondolkodtam, de csak odáig jutottam, ami talán nem elérhetetlen és talán egyszer, ha veszem a bátorságot majd meg is valósulhat egy-egy interjú: D. Tóth Krisztával, Ördög Nórával valamint Fördős Zével. Hogy mégis-mégis legyen egy elrugaszkodott válaszom: egy interjú Oprah-val biztosan motiváló lenne mindenkinek… 🙂

Remélem, tetszettek a válaszok, köszönöm még egyszer. Ha még kérdeznétek, hajrá! 😉

Szépséges napot!  

Ági