Fogjunk össze! – Én és a blogolás

Olvasom Gretchen Rubin könyvét, a Boldogságtervet. Amikor annál a résznél tartottam, hogy írjunk blogot, mosolyogva nyugtáztam magamban: én már írok! 🙂

Írok már régóta… Megnéztem otthon a naplómat, az első lapján ott a dátum, bizony, 11 éves voltam, amikor elkezdtem. Voltak kisebb-nagyobb szünetek, de amikor írtam, minden fontos történést (és kevésbé fontosat) leírtam. 3 naplót írtam tele. Jó volt kiírni magamból minden örömömet, bánatomat. Ma pedig emlékek gyűjteménye.

Vezettem esküvői blogot, -ami sajnos eltűnt, írtam egy babanaplót, magamnak és a családtagjaimnak, és belekezdtem egy utazásos blogba is, ahol kirándulásokhoz adtam tippeket, és úti beszámolókat töltöttem fel sok-sok képpel a helyekről, ahol jártunk.

A mostani blogomat már anyaként kezdtem el. Úgy éreztem, az engem körülvevő kevésbé mosolygós anyukát látva, és úgy általában az emberek panaszkodását hallva, hogy szeretném egy kicsit felrázni őket. Annyi szép dolog van, ha felnézünk, ha nyitott szemmel és füllel járunk. Igenis találjunk ki magunknak valamit és csináljuk! Az apró sikereknek is lehet örülni, majd egyre nagyobbakat és nagyobbakat kitűzni. Ha nem a kifogásokkal törődünk, ugye…

Ha csináljuk, akkor elérjük a célunkat. Így jött a blogom ötlete és neve : Csak csináld!

Ott van még egy gondolat kötőjellel a cím után: Magadért.
Szintén tavaly, a 30. szülinapi ajándékom részeként voltam egy tréningen, ahol az előadó többek között arra hívta fel a figyelmemet, hogy önmagamat kell az első helyre tenni. Ez nehéz, de igaznak gondolom, hogy ha önmagunkkal rendben vagyunk,  csak akkor érünk el máshol, vagy másnál is sikereket. Bármit is teszünk, magunk és ne más miatt tegyük. Én magamnak is írom a blogot: amikor a blogommal foglalkozok, azaz nem csak, amikor éppen bejegyzést írok, hanem, ha feljegyzek egy -két gondolatot, kulcsszót, ha képeket válogatok, szerkesztek, ha mások bejegyzéseit olvasom, hogy inspiráljanak, hogy kikapcsoljanak, az igazi énidő számomra. Feltölt. Csak én vagyok és a gondolataim. Szeretem.

Már egy éve nagyjából heti két poszt jelenik meg, és minden hónapban egy interjú. Épp, ahogy elterveztem. Mert tervek kellenek. Jó érzés kipipálni a célokat, vagy részcélokat. Sikerélményt jelent a blog vezetése. Magamért írom, ugyanakkor meg szeretném mutatni másoknak is, hogy így is lehet. Tanácsokat hozok, melyek segíthetnek pozitívnak lenni és az önbecsülést a helyére tenni, buzdító sorokat írok anyaság témában, személyes beszámolókat is megosztok és motivációs bombának szánom a közzétett sikersztorikat. Az interjúkat, olyan környezetemben élő emberekkel készítem, akik elhatározták, hogy megteszik és meg is valósították, legyen az mesterfodrászat, paleo étkezés, virágüzlet, étterem, fél maraton, Camino, ékszer webshop, vagy fitnesz verseny és így tovább. Sikeresek abban, amit maguknak választottak, amivel nap mint nap örömmel foglalkoznak. Azt gondolom, inspirálóak lehetnek bárki számára a soraik. Élvezettel szerkesztem és örömmel hozom mindig a kérdéseimre adott válaszokat.

Szeretném, ha többen gondolkodnának pozitívan. A fent említett írónő azt állítja: „mogorvának lenni könnyű, vidámnak lenni nehéz.”

Én azt gondolom, nem így van. Ha például esik az eső, oké, lehet, morcosabb vagyok, de zenét hallgatok, táncolok vagy éppen blogot írok vagy olvasok és ezek jobb kedvre derítenek.

Rengeteg jó blog van, szuper írásokkal, okosan megfogalmazott gondolatokkal, remek ötletekkel,  – nagyszerű emberektől! Örülök, hogy egy csapat része lehetek, több kedves levélváltásom volt már bloggerekkel és akikkel találkoztam, azokkal is csak nyújtottuk volna még tovább a rendelkezésünkre álló időt…mert bár mások vagyunk, más-más témák érdekelnek minket, sok közös van bennünk.

Szóval köszönöm! Nekik is és ezt a lehetőséget is Nikinek, az Emlékbuborékok blog írójának!

Fogjunk össze! – és rázzuk fel az embereket! 😉

Akik még csatlakoztak és leírták a véleményüket a blogolásról (katt. a kis békára): 

Jó olvasgatást! 🙂