…vagy elrepült. Nem tudjuk, mi történt, de tegnap hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy péntek van. Teljesen biztosak voltunk benne, hogy az majd a következő nap lesz, így váratlanul ért minket az infó. Percekig gondolkoztunk rajta a férjemmel, hogy de akkor hová lett a csütörtök?! Eltűnt a szerda vagy a csütörtök ez egészen biztos. Legalábbis nekünk.. Aztán belegondoltunk, hogy ez mennyire jó már! Repül az idő, amikor élvezed azt, amit teszel. Itt vagyunk és teszünk-veszünk a ház körül, kertészkedünk, kerítést, korlátot festünk, biciklizni vagy játszótérre megyünk, játszunk, locsolunk, vizet fröcskölünk egymásra, bablevest főzünk, meg pörköltet készítünk, palacsintát vagy sütit sütünk és így tovább… Szeretünk itt lakni. Együtt vagyunk és élvezzük.  Ajj, hogy…

Mindenki tudja a folytatást. Vajon hányan tartjuk be a szavunkat?  Egyrészről ott van, amikor mondunk ( és nem is kell, hogy megígérjük) valamit valakinek, aztán az utolsó pillanatban meggondoljuk magunkat. Nagyon nem szép dolog, hiszen az illető számít ránk. Vár, számol velünk. Nem fair dolog borítani a programot, a megbeszélteket egy nappal előtte, aznap és még rosszabb, ha nem is szólunk róla. Azt gondolom, bár sok mindentől függ ( adott progam, mennyire szoros a kötelék a két ember között, stb.) és talán 1-2 alkalommal elnézhető a dolog, egyszer eljön az a pont, amikor azt mondja a másik,hogy elég. Amikor tele az a bizonyos hócipő. Amikor többről van szó, mint sértődésről,…