A bölcsi dilemma

bölcsiben
Egy évvel ezelőtt a gondolataim a bölcsőde körül forogtak. Menjen, vagy inkább maradjon, melyik a jó döntés? A következő gondolatokat akkoriban írtam, amikor eldöntöttük végre, hogy mi legyen.

Lassan óvodai nyílt napra megyünk. Már nincs kérdés.
Olvasd el a következő sorokat, hátha tudok segíteni, hogy neked is könnyebb legyen dönteni.

Tegyük fel, hogy a határozott álláspontod az, hogy a gyermeked bölcsibe megy majd.

Hiszen vissza kell menned vagy szeretnél visszamenni dolgozni a munkahelyedre.

Úgy gondolod -vagy legalábbis győzködöd magad- , hogy a bölcsi jó dolog. Tanul majd új dolgokat, szélesedik a látóköre. Nem baj, ha más nevelést is kap, vagy érzékeli, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Segíti a kicsi szociális fejlődését, hiszen gyerekek között van, sok olyan élmény, inger érheti, amik otthon nem és ezek később hasznára is lehetnek.

Jó előre be kell iratkozni, így megteszed és fel is veszik a gyermeket az állami bölcsődébe.

Te viszont időközben elbizonytalanodsz, már nem tudod eldönteni, mit tegyél, menjen -e bölcsibe a gyerek, vagy maradjon. Hiszen eljön az 1-1,5 éves kor, amikor a legédesebbek. Már jár a kicsi és már nagyon sok mindent tudtok játszani, egyre okosabb, ügyesebb. Minden érdekli és issza a szavaidat, figyel rád, utánoz, már mindent ért. 1,5 -2 éves kor körül pedig ismételget, szavakat mond. Minden nap történik valami vicces, vagy megható, vagy olyan , ami elmondva már nem ugyanaz. És persze nem szeretnél semmiről sem lemaradni. Szeretnél minden vele töltött időt kihasználni. Szeretnéd, ha tőled tanulna. Jó néven vennéd, ha nem alakulna át a megszokott napirendetek és így tovább…

Amennyiben az anyagiak is közrejátszanak, nagy eséllyel a bölcsi lesz a választás. Ebben nincs is semmi rossz. Sőt! A legfontosabb, azt hiszem az, hogy ezt hogyan kommunikálod. És bizony, nem csak a szavak számítanak. Ha könnyes szemmel mondod, hogy minden szuper lesz, az nehezen hihető. Sokszor mondják, hogy ők kicsik, de nem hülyék. Értik a magyarázatot, amit adunk, és érzik, nagyon jól megérzik, hogy őszinték, határozottak vagyunk -e vagy sem. Ez a két dolog a legfontosabb. Biztosnak kell lenned magadban és a döntésedben.

Mert TE döntesz! Akkor is, ha azt mondod, a pénz miatt mész vissza. Ebben az esetben is Te döntöd el, hogy hogyan állsz ehhez a kérdéshez. Próbáld meg a jó oldalát nézni! Próbáld a legtöbbet kihozni a helyzetből. A gyermeked tényként kezeli, hogy dolgoznod kell, rajtad múlik, hogyan indulsz el reggel és hogyan érkezel haza. Tedd a dolgod a munkahelyen és tölts utána minőségi időt a gyermekeddel! (ne a házimunkával foglalkozz rögtön hazaérkezésed után)

Lehet, hogy úgy érzed, neked egyszerűen szükséged van a váltásra, arra, hogy kiszakadj a peluscserék, etetések, mondókázások sorából. Arra, hogy visszatérj a kollégáid közé (szép ruhában és a babanyelvet elfelejtve), és azt tedd, amit szintén szeretsz és szintén jól csinálsz, amiért elismernek és megfizetnek. Ez is teljesen rendben van. A kicsi is érezni fogja, mert ha jól érzed magad a munkahelyeden és feltöltődve érkezel haza, az neki is sokkal jobb, mint egy szomorkás anyukával otthon lenni.

Ha pénzügyileg nem szorultok rá, akkor előáll a bölcsi dilemma. Vagyis, hogy menjen vagy maradjon a gyerek?
Szereted a munkádat, de félsz, hogy sok lesz a heti 5 nap a gyermeked nélkül? Önző vagy -e , ha minden időt szeretnél kihasználni és vele tölteni? Lehet, hogy többet tanulna ott a gondozóktól, vagy a társaitól, mint amennyit otthon meg tudsz neki tanítani? Talán könnyebb lenne a bölcsi után az oviba szoktatás? Sérül -e lelkileg, ha nem a megfelelő bölcsibe, nem kedves, türelmes, segítőkész gondozónénikhez kerül?

Ilyen és hasonló kérdések zakatolnak a fejedben?

Látod a bölcsi előnyeit és a hátrányait is és nem tudsz dönteni. Mert dönteni nehéz. Ez egy fontos korszak a gyermeked életében, a továbbiakra is nagy hatással lesz. És nem másnak, csakis neked és az apukának kell eldöntenie a kérdést.

Fontos a következetesség. Ha elindultok a bölcsibe, akkor már nem mondhatod, hogy rendben, ma nem megyünk, kicsim. Hagyj magadnak időt, gondold végig ezeket jól, mert utána már nincs visszaút:

  • Írd fel az érveket, ellenérveket. Egyik oszlopba az előnyöket, a másikba a hátrányokat, így könnyen láthatod majd a felsorolás végén, hogy merre billen a mérleg.

  • Vedd sorra az összes lehetőségedet! Azt mondják, mindig minimum 3 lehetőségünk van. Biztosan mindent sorra vettél? Apukával váltani egymást, nagyszülők segítsége, magánbölcsi, vagy napközi csak 1-1 napra egy héten, babysitter, stb.

  • Nem kötelező! A bölcsi nem kötelező, 3 éves kortól az ovi majd az lesz. Addig elhúzhatjuk, azt ami az ovival, sulival elkezdődik, vagyis hogy reggel indulás, délután haza és csak kevés jut nekünk a szülőknek a gyermekből.

  • Nem lesz könnyebb! Az óvoda egy teljesen új környezet, új emberekkel, várhatóan nem lesz tehát könnyebb annak, aki előtte bölcsibe is járt.

  • Járj utána! Fórumokon illetve játszótéri anyukáktól valamint személyesen is mindenképp mérd fel, hogy milyen a bölcsi, ahova készülsz beíratni a gyermeket. A legfontosabb, hogy olyan emberek legyenek vele, vigyázzanak rá, akik szeretik őket, kedvesen, segítőkészen bánnak velük.

  • Minden gyermek más! Vedd figyelembe azt, hogy a Te gyermeked milyen. Könnyen barátkozik, szívesen játszik más gyerekekkel és már nehezen tudod lekötni a figyelmét ? Vagy inkább anyával, apával érzi jól magát és jól elvan otthon?

  • Az első 3 év nagyon fontos. Ezt gondolom, nem kell mondani, ez az első időszak lesz kihatással az egész életére, jellemére. A legtöbbet minden esetben Tőlünk, a szüleitől tanulja. Élvezd a vele töltött időt – bármennyi is az!

Dönts átgondoltan, okosan. De ne feledd, hogy nincs rossz döntés. Amíg nem hozod meg a döntést, addig viszont egy állandó stresszforrás ez a hétköznapjaidban.

„Bízz benne, hogy bárhogy is döntesz, az a helyes választás. “

bölcsiBár először akartam, a kisfiam végül nem kezdte el a bölcsit. Szerencsések vagyunk, mert főnökömmel meg tudtam beszélni, hogy heti két napban számíthatnak rám, de többet nem tudok jönni. Ezeken a napokon pedig vagy mamánál van Domi vagy apa-fiú nap van. Mindenki jól járt ezzel a megoldással. Nekünk ez volt a jó döntés.  

3 hozzászólás

  • Pink Dust

    Nekem még nincs gyerekem, de már most dilemmázok ezen, úgyhogy jókor jött az írás, köszi! 🙂

  • Deák-Ember Ágnes

    De jó, hogy ezt írod,Lexi! 🙂 Én is ezt mondom, gondolkodtam, mikor tegyem közzé az írást, de ez kb.mindig aktuális.. mindig dilemmázunk rajta! 🙂

    Viv, nem várom én sem az ovit. De mivel kis településen fogunk lakni,még csak azon sem kell gondolkozzam, melyik ovi legyen.. Remélem, azért jó lesz! 🙂 (majd jövő héten beszámolok, mert épp pénteken megyünk be megnézni )

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.