Miért akarjuk mindig jobbá tenni magunkat, ahelyett hogy jobban lennénk?

Az önelfogadás, a lelassulás és a magunkkal való törődés fontos. Elméletben persze tudjuk, de aztán a megvalósítás mégis nehezen megy. Vagy csak nem jól állunk hozzá? Az a helyzet, hogy nem megjavítani kell magunkat, hanem gondoskodni magunkról.

Nemrég hallgattam egy podcast beszélgetést, amiben elhangzott egy kérdés, ami azóta is velem maradt:

(Érdemes végighallgatni, sok-sok elgondolkodtató mondat van benne:
https://www.youtube.com/watch?v=cB6JzikficE

ezt az írást is ez a tartalom ihlette)

Mit hozol te a világba? Mi az, amiért jó, hogy itt vagy?

És akkor itt az lenne a jó, ha nem arra gondolnánk, mennyire vagyunk sikeresek, különlegesek vagy mennyi mindent értünk már el.

Hanem valami sokkal egyszerűbbre.
Adunk-e valamit másoknak? Hozzáteszünk-e valamit a körülöttünk lévő világhoz? Odafigyelünk-e a természetre, aminek mi is részei vagyunk?
Jobb lesz-e vajon egy kicsit a világ attól, hogy benne vagyunk?

Ma egy olyan korban élünk, hogy szinte mindenhol azt halljuk, hogy legyél különleges, tűnj ki, mutasd meg magad, építs márkát, legyél egyedi!

De nem kell mindig különlegesnek lennünk. Nem kell folyamatosan bizonyítanunk az értékünket.

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy mennyire vagy különleges. Hanem az, hogy mennyire vagy jelen. Mennyire vagy ott igazán a saját életedben.

Nem kell mindenkinek bizonyítanod!

Természetesen mindannyian szeretnénk fontosak lenni valakinek. Fontosak lenni a családunknak, a párunknak, a barátainknak. Jó érzés tudni, hogy számítunk másoknak.

De mi lenne, ha nem akarnánk folyamatosan bizonyítani, hogy értékesek vagyunk?
Mi lenne, ha egyszerűen elkezdenénk úgy élni, hogy mások azt érezzék, hogy értékesek vagyunk, fontosak vagyunk, jó, hogy vagyunk. 

Mert figyelünk. Mert segítünk. Mert jelen vagyunk, és nem csak rohanunk egyik feladattól a másikig, hanem valóban kapcsolódunk.

Sokszor azt hisszük, hogy akkor leszünk jobban, ha még többet teszünk.
Még egy cél. Még egy feladat. Még egy elért eredmény. Még egy pipa azon a bizonyos listán.

Pedig néha éppen az hiányzik, hogy megálljunk.

Hogy észrevegyük: lehet, hogy már most is elég sok mindent adunk a világnak.

Csak közben magunkról megfeledkez(t)ünk.

Sokszor észre sem vesszük, hogy elfáradtunk

A kimerültség nem egyik napról a másikra érkezik. Nem úgy történik, hogy egyik reggel felébredünk, és azt mondjuk: „Mostantól teljesen elfáradtam.”

Inkább alattomosabban: Egy kicsit kevesebb energia. Egyre több halogatás. Nehezebb reggelek.
Feszültebb napok, kevesebb türelemmel, több kiabálással.
Azt érezzük, hogy minden sok, túl sok.

És közben megszokjuk. Elkezdjük magunkat nyugtatni olyan mondatokkal, hogy:
„Most ez ilyen időszak.”
„Majd ha vége ennek a projektnek.”
„Majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek.”
„Majd ha több időm lesz.”

Csakhogy az élet ritkán ad magától üresjáratot.

Ha mindig csak várunk arra a bizonyos nyugodtabb időszakra, lehet, hogy sosem érkezik el.

Néha nekünk kell helyet csinálni neki.

Az önelfogadás és a fejlődés nem egymás ellentétei

Sokszor halljuk: „Fogadd el magad úgy, ahogy vagy.”

És ez valóban fontos.

De van egy másik véglet is:

„Még nem vagyok elég jó. Még változnom kell. Még többet kell teljesítenem.”

Ez egy állandó belső harccá válhat. Miközben talán a kettő között van az igazi egyensúly.

Nem azért szeretnénk fejlődni, mert nem vagyunk elég jók. Hanem azért, mert fontosak vagyunk, fontosak saját magunknak!

Nem azért teszünk magunkért, mert elégedetlenek vagyunk önmagunkkal. Hanem azért, mert törődünk magunkkal.

Ez így egészen más érzés. Óriási különbség.

Nem kell megjavítanod magad

Talán sokszor úgy tekintünk magukra, mintha egy hibás gép lennénk, amit meg kell szerelni.

Valami nincs rendben. Valamit ki kell javítani. Valami még hiányzik.

Pedig lehet, hogy nem javításra van szükségünk.

Hanem figyelemre, odafigyelésre.

Imádtam a beszélgetésben ezt a mondatot:

Mindenki a saját gondolatainak a kertésze.

Nagyon szemléletesen lehet erről mesélni. És így mindenki értheti, hogy rajtunk múlik…

Tehát van egy kert. A saját gondolataink kertje.

Vannak benne gyönyörű növények: azok a gondolatok, amelyek támogatnak, erősítenek, előre visznek.

És vannak gyomok is. Ezek a félelmek. Azok a régi mondatok, amiket másoktól kaptunk.
A „nem vagyok elég jó”, a „nekem ez úgysem sikerül”.
Folyamatosan aggódunk azon, hogy mi lesz.

A kertész, azaz a mi feladatunk azonban nem az, hogy haragudjunk a gyomokra. Hanem az, hogy észrevegyük őket.
És ne öntözzük tovább őket. Pontosabban: eldöntsük, mit szeretnénk tovább öntözni.

Mert aminek figyelmet szánunk, az növekszik.

Mikor voltál utoljára igazán jelen?

A legtöbb napunk úgy telik, hogy fejben máshol vagyunk. A múlton rágódunk, „azt kellett volna…”. Pedig semmi értelme már. A jövő miatt aggódunk. Ami sokszor meg sem valósul, mert persze mindig a legrosszabra gondolunk…

Állandóan kattogunk a feladatainkon:
-Mit kell még elintézni?
-Mit felejtettem el?
-Mi lesz holnap?
-Mit kellett volna másképp csinálnom?

Közben pedig elszalad mellettünk a pillanat. Amit jó lett volna észrevenni.

Az erdő illata.
A napfény.
Igazán érezni az ízeket.
Egy jót beszélgetni, egymásra odafigyelve.
Egy mély levegőt venni.
Teljesen kikapcsolni és csak bambulni, tudatosítani az érzést, hogy egyszerűen csak vagyunk és jó, hogy vagyunk.

A jelenlét nem valami nagy, elérhetetlen dolog. Sokszor egészen apró pillanatokban találunk rá.
Amikor sétálunk és nem a telefonunkat nézzük. Amikor figyelünk arra, aki velünk szemben ül.
Amikor végre meghalljuk saját magunkat.

Néha ki kell lépni a megszokottból

Talán ezért van olyan nagy ereje annak, amikor néhány napra kiszakadunk a hétköznapokból.

Nem azért, mert el akarunk menekülni az életünk elől. Éppen fordítva, azért, mert szeretnénk újra kapcsolódni hozzá.

Ha más a környezet, más a ritmus, kevesebb a zaj, akkor jobban tudunk figyelni. Könnyebb kikapcsolni, egyszerűbb átváltani egy olyan üzemmódba, amiben talán többször szeretnénk létezni.

A természet ebben különleges társ. Az erdő nem sürget, nem kér számon, nem vár el semmit. A fák, a hegyek, vagy akár egy tó látványától is, valahogy mi is könnyebben visszatalálunk saját magunkhoz.

Ezért született a Mátra Esszencia Élményhétvége

Amikor szervezem a Mátra Esszencia Élményhétvégét, az jár a fejemben, hogy pontosan ezt az érzést szeretném megadni. Nekem, a Mátrában élve, talán egy kicsit könnyebb a fentieket megvalósítani. De bárki megteheti, hogy szán magára egy hétvégét.
Amikor egy kicsit megállhat. Amikor sem megfelelni, sem teljesíteni, sem bizonyítani nem kell.

Csak megérkezni. A Mátra, az erdő gondoskodik a tökéletes környezetről. Ahol könnyebb megélni a jelen pillanatot. Ahol könnyebb lelassítani és kapcsolódni, nemcsak a természethez, hanem önmagunkhoz.

Három nap, ahol a feltöltődést többféle módon átéljük. Együtt. Egy kis csapatban. 

Egy séta az erdőben. Néhány igazán mély lélegzetvétel, amikor végre nem sietünk sehová.
Egy túra, ahol újra érezzük a testünk erejét, a kitartásunkat, és közben rácsodálkozunk a Mátra szépségére.
Egy nyugodt jógaóra, hogy testileg és lelkileg is töltődjünk.
Egy hangtálas relaxáció, ahol elcsendesedhetünk, és egy kicsit befelé figyelhetünk.
Egy kis idő a gyógynövények világában, egy illatos tea mellett megállni néhány percre, és felfedezni a természet apró kincseit.
Egy-egy mély beszélgetés, vagy éppen vidám nevetésekkel teli csevegés.
Egy pohár bor egy jó hangulatú kóstolón, ahol nem csak az ízekhez, hanem egymáshoz is kapcsolódunk.

És közben talán valami sokkal fontosabb is történik.
Újra meghalljuk azt a belső hangot, amit a hétköznapok zajában sokszor elveszítünk.

Nem kell megvárnod, amíg teljesen elfáradsz

Nem csak akkor érdemes megállni, amikor már nem bírjuk tovább. Nem csak akkor kell tölteni magunkat, amikor már teljesen lemerültünk.

A feltöltődés nem jutalom. Hanem része annak, hogy hosszú távon jól legyünk.

Mert abból tudunk adni másoknak, amiből nekünk is van.

Ha van bennünk türelem, energia, vidámság, nyugodtság.

Nem az a cél, hogy tökéletesek, vagy tökéletesebbek legyünk. A cél az, hogy jobban legyünk.
Magunkkal. Egymással. És az egész világgal.

Talán néha nem újabb célokra van szükségünk. Hanem egy kis időre magunkkal.

Néhány napra, amikor megállhatunk, feltöltődhetünk, és újra kapcsolódhatunk ahhoz, ami igazán fontos.

Szeretettel várlak a Mátra Esszencia Élményhétvégén.

Egy kis idő a Mátrában.
Egy kis idő magaddal.