Minden felgyorsítva – de tényleg nyerünk vele?

Mostanában mindig 1.5x vagy 2x sebességen hallgatom a podcastokat. Nem azért, mert unom. Épp ellenkezőleg. Azért, mert érdekel. Mert szeretnék minél többet befogadni, megismerni több gondolatot, nézőpontot, történetet és tapasztalatot.

Persze, mindent nem lehet. És sokszor ebbe a hibába esem. Ott van bennem valami folyamatos vágy:

• tágítani a komfortzónámat
• új dolgokat megismerni, megérteni
• másképp gondolkodni, más nézőpontokat is megvizsgálni
• és talán leginkább: saját magamat jobban megismerni

Így aztán napközben többször, akár munka közben, akár főzés közben, akár kint a teraszon pihenés közben, nem a csendet élvezem, nem egy dologra koncentrálok – pedig hatékonyabb lenne-, hanem elindítok egy beszélgetést. ( Egyik kedvencem mostanában Az Én Kék Zónám c. podcast) 

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy még egy könyv, még egy podcast, még egy inspiráló riport majd közelebb visz ahhoz, akik lenni szeretnénk. Hogy majd pont ott lesz a válasz, a segítség, a megoldás.

Ez azonban nem így működik. Valószínűleg nem az információ hiányzik. Sőt, abból van túl sok. Szűkíteni kell, szelektálni és amire leginkább szükség van:

A csend utána.

Mert végig lehet hallgatni heti 20 órányi tartalmat úgy is, hogy közben semmi nem épül be igazán. Csak halmozódnak a gondolatok, idézetek, felismerések, akár a megnyitott böngészőfülek, csak épp a fejünkben.

Az érdeklődéssel, a kíváncsisággal nincs gond. Sőt azzal sem, ha nem is tanulni, inkább csak szórakozni akarunk, ezért ilyen tartalmat keresünk. Kicsit mindig ott áll a szándék szerintem, hogy hallok majd egy mondatot, amit valaki kimond, amit én is érzek, csak még nem tudtam megfogalmazni. Ami előrébb visz, vagy ami még inkább elgondolkodtat. 

Ezért gyorsítok. Nem türelmetlenségből, hanem keresés, kíváncsiság, még több tapasztalás a cél.

Szeretném minél több ember fején keresztül látni a világot. Megérteni, hogyan gondolkodnak, hogyan élnek, mitől félnek, hogyan találták meg önmagukat.

Csak éppen olykor annyira “sok a zaj”, hogy néha nincs időm meghallani a saját gondolataimat.  

Pedig azt is halljuk, olvassuk, tudjuk, hogy szükség van a bambulásra, sőt az unalomra is. Ezekből születnek gyakran a kreatív ötletek. A beszélgetésekből – amit szintén nem lehet, vagy nem igazán, ha podcastet hallgat az ember.., vagy a csendből – mondjuk egy erdei séta közben, vagy után. A Mátra Mánia ötlete is egy hosszú utazás közben született. Szinte végig ment az ötletelés az autóban a férjemmel, és jó visszagondolni arra, mennyire természetesen állt össze akkor minden.

Szeretek olvasni is. Egyrészt kiszakít, mert akkor máson nem gondolkodom, a történetre figyelek. Közben ugyanúgy egy másik nézőpont, megismerem a főszereplő gondolkodásmódját, hozzállását. Most a Manon virágai c. könyvet kezdtem el – a Musso könyvek után ( És azután…, Ments meg!) , amiket nagyon szerettem, csak most kell egy kis szünet – és épp ott tartok, hogy említi a főszereplő hölgy, hogy az új házának előző tulajdonosa minden apróságot felírt -kézzel! – egy falinaptárba. Apró napi örömöket, meg terveket.

Eszembe jutott, hogy írtam régebben hálanaplót. Sőt, írtam régen naplót. Sőt! Milyen régen írtam bármit kézzel ( a német- és angolórákat kivéve). Pedig szeretek kézzel írni. 

Lehet, hogy nem „még egy kis tanulás” oldja meg a következő szintet az életünkben.

Hanem a mélyebb önismeret.

Ez utóbbi gondolat Vavrek Balázstól származik. Már bejelentkeztünk a következő marketing meetupra , amit ő és Losonczi János szokott tartani. Izgatottan várom! A téma most az önismeret lesz. 

Nekem már 3. meetup eseményem lesz, férjemmel mentünk eddig is, megyünk most is, hiszen mindketten marketing területen dolgozunk. Nagyon klassz megismerni mások kihívásait, kicsit felmérni, hol is helyezkedünk el mi magunk jelenleg ezen a területen, elgondolkodni, mi mit tennénk adott helyzetekben. Mindig jó hangulatú az egész, öröm részt venni rajta és elrepül az idő, de aztán Pestről hazafelé az autóban mindig jól átbeszélünk mindent. 

Aztán jön a pár perc csend. Ahogy egy podcast után, ahogy egy könyv után, egy cikk után, egy szakmai vagy bármilyen beszélgetés után. 

Illetve jó, ha jön. 

Mert ekkor érkezhet meg az a felismerés, ami nem biztos, hogy hangosan kell hogy “szóljon”.

Itt jöhet a kérdés, amit nem más tesz fel, hanem mi magunknak. Amin tovább gondolkodhatunk. Ami elindíthat valamit. Körülöttünk, velünk. Vagy bennünk. 

Erre kell időt szánni. Ezt gyakorolni kell. Ez belső munka.

Ezért érzem egyre fontosabbnak, hogy ne csak külső inspirációk legyenek, hanem olyan terek is – és erre szánt idő –, ahol mindez lecsendesedhet.

Pont erről szól az is, amit ősszel újra szeretnék megvalósítani a Mátrában.

Tervezem újra megtartani a tábort, ahol a természet, a csend és a beszélgetések együtt segítenek abban, hogy ne csak halljunk dolgokat – hanem valóban meghalljuk magunkat is.

Mert inspirációból ma már végtelen van. A csendből viszont egyre kevesebb.