Könyvek, amik meglepően passzoltak az ágyneműmhöz – és még jobban hozzám

Nyilván, nem a színük miatt választottam ezeket a könyveket, de véletlenül pont olyan árnyalatúak a borítóik, mint amilyen az ágyneműm. Ezért – és nem csak ezért- meg kell mutatnom nektek őket! Meglepően jó olvasmányok voltak, szórakoztatóak, fordulatosak, elgondolkodtatóak, az ilyeneket szeretem igazán.

 

Guillaume Musso: Mert szeretlek 

Már annyit láttam ezt a borítót, mielőtt olvastam végre! Sokan ajánlották Musso több kötetét is csoportokban, amiket követek, így nagyon szerettem volna én is olvasni tőle, ugyanakkor nem tudtam, mire számítsak, – és ez pont így volt jó. 

Valójában nehéz spoiler nélkül írni erről a könyvről, így csak egy kicsit fogok mesélni:
A történet úgy kezdődik, hogy egy sikeres házaspár 5 éves kislánya, Layla eltűnik egy bevásárlóközpontból. A szülők teljesen összeomlanak, mindketten másképp próbálják feldolgozni a veszteséget. Nicole továbbra is híres hegedűművész, de az apa, Mark népszerű pszichológusból hajléktalanná vált. Aztán – ez még nem igazán spoiler, mert viszonylag hamar, a könyv elején kiderül- Layla napra pontosan 5 év múlva előkerül, pontosan ott bukkan fel, ahol korábban eltűnt. Ám a kislány nem beszél, így nem sokat tudunk meg arról, mi történt, mi történhetett.

Az apa utazik el a kislányért, és visszafelé a repülőúton két érdekes útitárs is a képbe kerül, akiről már előtte is ejtett néhány szót a szerző. A szereplők élete több ponton is összekapcsolódik, mindig egyre több információmorzsát kapunk, aztán minden összekuszálódik, de azért a könyv végére kiderül az igazság Layla eltűnésével kapcsolatban. Hatalmas fordulattal.

Nem lövöm le a történet csattanóját. Tényleg izgalmas és érdekes volt a könyv, olyan, ami könnyen beszippantja az olvasót.

Számomra új volt, de nagyon tetszett a csavar a történetben, és ahogy írják mások, általában ez jellemző Mussora, hogy mindig van valami plusz az írásaiban. Fogok még tőle olvasni szerintem. Ha picit komolyabb, de fordulatos, meghökkentőre vágyom.

Ez a könyv tehát nem egy romantikus történet, veszteségről, kilátástalanságról, gyászról, reményről, barátságról szól, és arról, hogy a saját és embertársaink lelkét hogyan lehet megmenteni.

És még amiért választottam, ez a sor, ami a borítón is szerepel, ez olyan szép…:

 

„Ahol szeretet van, ott nincs sötétség”.

 

Colleen Hoover: Heart Bones – A szív csontjai 

CoHo könyveit már úgy veszem le a polcról, hogy el sem olvasom a hátlapot. Engem ő már meggyőzött. A könyvei mindig zseniálisak. A témái általában nem hétköznapiak, és szeretem a karaktereket, akiket alkot, mert szinte látom őket magam előtt, együtt lehet velük érezni, át lehet élni velük, mint most ebben a kötetben, a fájdalmaikat…

A szív csontjai ( és olvasás közben kiderül, miért ez a cím …) egy fájdalmas, szívszorító regény. Az egyik téma a mélyszegénység. Nagyon durván kezd az írónő, de sajnos nagyon is elképzelhető (még számomra is, aki hajlamos vagyok olykor rózsaszín szemüveg mögül nézni a világot..), hogy nagyon-nagyon szomorú, de vannak, akik így, ilyen körülmények között élnek… 
Aztán szól a reményről, a megbocsájtásról, a kapcsolatokról. A bizalomról, a barátságról, a szerelemről.

A romantikus könyv borítója összeségében szép, de azért furcsa volt számomra a két koponya.. (és érdekes, hogy pont Halloween környékén olvastam), – mint kiderült az írónő húga alkotta a rajzot. (és nagyjából az olvasmány közepén érthető válik az is, hogy miért ilyen a borító.) 

Picit a történetről: Beyah egy 19 éves fiatal lány, akinek szörnyű, nehéz gyermekkora volt, egy nagyon kemény lány, aki megtanult életben maradni a függő anyja mellett. Aztán az apjához utazik, és az óceán partján egy egészen más életbe csöppen: új család, új barátok, sosem kapott ölelések… A lány, akivel eddigi élete során senki sem törődött, megismerkedik egy fiúval, aki fontos lesz számára. Aki hasonlóan sérült, mint ő. Akiről le kell fejteni a rétegeket, de akihez szeretne közelebb kerülni. Akivel nagyon összepaszolnak és egymást támogatva egyre jobban kinyílnak és fejlődnek.

Fiatalok és szerelmesek, ám ez nem egy könnyű kapcsolat közöttük. Ami nyári románcnak indul, az hamar méllyé és megindítóvá válik. Az írónő hitelesen ír az érzelmekről és bár az egész történetből süt a fájdalom, azért szól romantikáról, közös napfelkelte nézésekről, szól a parton bulizásról, tábortűzzel, úszással fűszerezett, barátokkal töltött estékről is. Továbbá szól saját magunk kereséséről is. A főszereplő lány és fiú küzdelme szépen bemutatja, hogy a szeretet és a támogatás, valamint a bizalom rendkívül fontos szerepet játszanak az életünkben.

Van egyfajta feszült hangulat is, a sok titkolózás, a családi kapcsolatok hiánya, a nehéz gyermekkorok miatt elszenvedett lelki sérülések miatt, de szépen épül az egész, ahogy bemutatja a szerző az új családba való beilleszkedést, a bizalom lassú kialakulását. Reménykeltő és csodás a regény, amiben még néhány vers is helyet kap. A vége happy end és nagyon meseszerű, de örültem, hogy így zárult le, így alakult a a két lelki társ sorsa. 

 

”Talán nem muszáj ismerned egy ember történetét ahhoz, hogy lásd, ki ő a jelenben.”

 

Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert 

Egy igazi romantikus könyv, pont olyan rózsaszín belül is, amilyen kívül. Néha ilyet is szeretek olvasni, amikor a kikapcsolódás, a szórakozás a cél. Pont az fogott meg a könyvben, amit a hátlapján olvastam, hogy a szerző célja megnevettetni, jobb kedvre deríteni az olvasót. Egy ajánlás szerint pedig: „Örökre ott akarok maradni ennek a regénynek a lapjain.”

Ez megtetszett, és kíváncsivá is tett.
Valóban aranyosak voltak a karakterek, és csodálatos kisvárosi hangulatot mutattak be a sorok. Ugyanakkor a romantikus sztori mellett nekem fontos mondanivalója is volt. 

Igazából, azt csak most olvasom, hogy ez egy folytatás-regény, a „Ha Rómában jársz” című sorozat első kötetét nem olvastam, de nem volt hiányérzetem. A kentuckyi Rome-ban, egy kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer játszódik a történet. A főszereplő pedig Annie ( ahogy most olvasom az előzőben meg Noah volt, aki az ő egyik testvére), akinek nehezen megy a randizás, és így kerül képbe Will…

Egy játéknak indul az egész, a gyakorlott randizó, testőrként dolgozó, tetkós, vagány srác segít a fiatal, cuki, félénk, introvertált, virágboltos csajszinak randizási tippeket adni. Miközben „gyakorolnak”, rájönnek persze, hogy nagyon vonzódnak egymáshoz, aztán már elég követni hogy akkor most ez csak „edzés” vagy valóság… A lényeg a lényeg, hogy nagyon szórakoztató, édes, kedves, bájos történet. 

 

”De az a helyzet a csendes emberekkel, hogy csak azért vagyunk azok, mert az agyunkat túlságosan is leköti az, hogy mindent túlgondoljunk.”

 

Ami pedig külön megfogott, hogy az introvertált, félős, mindent túlgondolós csajsziban eléggé magamra ismertem… Iszonyat nehéz Annie-nek kitörnie abból a szerepből, amibe mindenki beskatulyázta, hogy ő a cuki, mindig mosolygós, kedves lány. És egy darabig úgy tűnik, mindenki jobban tudja a családjában, hogy mit szeretne ő, sőt az egész kisváros félti őt, és egyáltalán ezzel az egéssszel, hogy még mindig gyereknek kezelik, szeretne ő leszámolni. Ez a kicsit komolyabb szál is örültem, hogy kibontakozott a könyvben.

A történet végére a főszereplőnk magabiztosabb lesz és sikerül elsajátítania kicsit a spontaneitást, sikerül kiállnia magáért, és megtanul kitörni az édes és kedves szerepköréből, megmutatja, hogy ő több ennél.

Will már az elejétől nem tartja őt unalmasnak, sőt…  Neki saját magával kell kibékülnie, rájönnie, hogy nem a menekülés a megoldás, és elfogadnia, hogy nem a múltja határozza meg őt, igenis tökéletes társ válhat belőle. 

Semmi titkot nem árulok el, mert az elejétől egyértelmű, hogy ők összejönnek, de jó volt olvasni, ahogy egymásra találnak, a humoros és a szexi jelenetek jó arányban voltak. A végén pedig egymásban elveszve végre szabadon önmaguk lehettek. Imádtam! 

 

”Ha arra várnék, hogy magabiztosnak érezzem magam ahhoz, hogy éljem az életemet, és azokat a dolgokat tegyem, amelyeket szeretek, akkor sohasem élnék.”

 

Melyik olvasmányhoz hoztam meg a kedvedet? Te milyen könyvet ajánlanál még nekem a téli estékre?