A vezetés kőkemény meló 

A vezetés nem egyszerű… Amikor behajtottunk a rutinpályára és megláttam azt a rengeteg bóját, arra gondoltam, ó te jó ég, mit fogok itt művelni…! Oktatóm egy másodperccel később pedig megjegyezte, ha felboritod, te fogod felállítani…! Azt válaszoltam, dehogy fogom! és nevettünk. Szóval jól kezdődött. 

 

Vagyis akkor még azt hittem. Életemben először ültem a volán mögött. Élveztem a rutinpályán rótt köröket, már amikor sikerült a kanyarodás és nem adogattam a kormányt, amit tilos. A tolatás meg jobban is ment mint az előrehaladás. Iszonyatosan meglepődtem viszont, amikor már a második (egyszerre két órát veszek, összesen 1.5 órát vezetek, szóval igazából ez már a 3. vagy 4. óra volt) azt mondta az oktatóm, hogy na, akkor kapcsoljam be a biztonsági övet, megyünk a forgalomba. Azt hittem, szórakozik… De nem! A következő alkalommal pedig már  Gyöngyös-Parádsasvár-Gyöngyös közötti utat vezettem le, na itt aztán gyakorolhattam a kormánykezelést..

Máig  sokszor nem tudom, hogy viccel – e… Pl. amikor nemrég azt mondja: – hoznom kellett volna kispárnát… mert az a jó, hogy olyan jó nyugodtan vezetsz… mennyivel mész? – Százzal – válaszoltam. Persze csak kilencvennel lehetett volna, itt esett le végre az ironizálása…Na, de előre szaladtam… 

 

Szóval, az igaz, hogy úgy lehet megtanulni valamit, ha csináljuk, élesben, tehát irány a mélyvíz, a forgalom! 

 

Mondtam már viszont, hogy mennyire nem szeretem Gyöngyöst? Semmilyen szempontból, egyszerűen nem tudok vele megbarátkozni… És az a rengeteg körforgalom…, hát ők sem a barátaim… Azt mondják, majd megszeretem.., mert tökjó…, háát.., várom a pillanatot. Az a bajom vele, hogy mondja az oktató, hogy majd balra hagyjuk el a körforgalmat, ezt ugye még azelőtt mielőtt egyáltalán a körforgalomig eljutnék…, azután én arra figyelek hogy lelassuljak, balra nézzek, elinduljak, jobbra kanyarodjak, nem indexelve, mert itt nem kell.., és aztán mire ezt mind megcsinálom, már rohadtul nem emlékszem, mit mondott, merre kell majd kimennem.. Aztán kérdezek, és fejben rajzolok, aztán valahol kimegyek. Ilyen vagy sikerül, vagy nem alapon vezetek. Ami vicces -is lehetne. Végülis, azt mondta az oktatóm, hogy a lényeg a vizsgán nem az lesz majd, hogy merre megyek, csak hogy szabályosan vezessek. Hát, valami lesz. 

 

Azért volt már a nevetés mellett sírás is. Sajnos. Mert én nem bírom, ha kiabálnak velem… én olyankor sírok. Az oktatóm aznap többször rám szólt, persze jogosan. Nem is igazán kiabált, kivéve amikor azt hitte, ki akarom kerülni a gyalogost és átmenni előtte a zebrán. Akarta a túró…, se kikerülni, se elütni nem akartam én, csak annyi történt, hogy nem sikerült a piros lámpa után a kis ívű kanyarodás, ahol rögtön jobbra ott a zebra. Sok baj van a gyalogosokkal…. Viccelek persze. Mondjuk, mikor csak úgy átszaladnak ott, ahol zebra sincs, ráadásul egy tanuló vezető előtt…, na akkor tudnék szépeket mondani… Az oktatómnak is néha szívesen beszólnék… De legtöbbször nem teszem. A nyelvembe mélyesztem a fogamat, összeszorítom a számat meg harapdálom úgy, hogy az óra végére rendesen fáj.., de végül összeszedem magam, tudom, hogy úgyis megcsinálom, illetve, basszus, már most is csinálom, végülis vezetek!  

 

Oké, tisztában vagyok vele, hogy nem megy jól.., vagy mehetne sokkal jobban, de majd belejövök!  Nem vagyok könnyű eset sem, de leginkább nevetünk azért az oktatómmal. Ma például azt mondta: erre nem tudok mit mondani… amikor nem raktam egyesbe az autót, és csodálkoztam, hogy nem indul az autó a tankolás után…  De azt gondolom, akkor jogosan háborodok fel, amikor kanyarodj balra utasítás után azt mondja, semmi dolgod nem volt!.. Szerintem meg ezer dolog van!! ! Tükör, holttér, irányjelzés, lelassulás, kuplung, fék, de ne állj meeeeg! kivéve persze, ha jönnek szemből, na ha jönnek: kuplung, fék, megállni, várni, és most már egyes és nem kettes, ó anyám, és akkor még nagy ívben kanyarodni, nem menni neki sem a padkának, , sem a többi autónak…

 

Nem zavar semmi, csak a forgalom… ezt szokták mondani a kezdő vezetőkre…, hát igen!

 

És az is egy nagy… hogyismondjam szépen… , szóval nem állja meg a helyét, amit mondunk mindig, hogy a nők több helyre is képesek figyelni. Nekem legalábbis nehéz, nagyon-nagyon nehéz! Iszonyatosan elfáradok agyilag a 1, 5 óra végére és mindig totál leizzadok, jobban, mintha tekertem volna fél órát a biciklin.. A múltkor konkrétan két teljes napig be volt állva a vállam, mert olyan hülyén ültem a kormány mögött, totál befeszülve.. 

 

 

Nehéz még lazítani… Ez még nem az az idő, tudom.. Azért mikor egyenesen kell menni és nyomhatom a gázt, azt élvezem! Sőt a kanyargós hegyvidéki úton vezetés is tetszett!

Persze, ha gyorsan kellene menni, akkor lassan megyek általában, ha meg lassan kellene, akkor túl gyorsan. Gáz, Ági, gáz, haladjunk! – ezt is sokat mondogatja az oktatóm. 

 

És a kedvenc mondata :

Melós, mi? –   és erre csak bólogatni tudok. 

Kőkemény meló – egyelőre – a vezetés, csak néhány perc van, amit tényleg élvezek.

Amikor érzem igazán, hogy az én kezemben van az irányítás, az nagyon klassz érzés, illetve nem utálom a piros lámpát sem, mert jó egy icipicit szusszanni, és remélem, egyre többet lesz olyan, hogy lesz rá érkezésem, hogy észrevegyem azt is mi történik mondjuk az út mellett. Ahogy ma, amikor láttam egy  fekete kiscicát, aki a mancsaival úgy hadonászott, mintha el akarna kapni egy pillangót.. Édes volt, mosolyogtam.

Fog ez menni. Azért mindig arra gondolok, nehogy már ne tudjam megcsinálni..! Naná, hogy meg tudom, meg fogom szerezni a jogosítványt és nem csak fogok, jól fogok vezetni!! Addig is:

Csak csinálom! 🙂