• Egyéb kategória

    Csak csinálom -pusztán szeretetből és hitből

    Olvasni jó. Egy közösséghez tartozni, ahol önmagad lehetsz, még jobb. Csak egy szabály van, magaddal vinni egy könyvet.  A következő vendégposzt egy Ifjúsági Olvasóklub létrehozásáról szól. A kezdetekről és a jelenről, arról, miért nagy élmény ez az alapítók számára, miért nem gondoltak sosem arra, hogy feladják, abbahagyják.  Csinálják, mert szeretik. Vendégíróm a blogjában (https://maszi.cafeblog.hu/) mesél arról is, hogy a statisztikával ellentétben, vannak a mai diákok között, akik igen is szeretnek olvasni és lelkesen osztják meg egymással a tapasztalataikat.  ITT  (érdemes elolvasni!) Nagyszerűnek tartom, hogy ilyen élményt kaphatnak. Csak így tovább, Eszter és kedves Olvasóklub! 🙂   Horváth Eszter vendégposztja Idén nyáron lesz három éve, hogy megálmodtuk, megterveztük, aztán elindítottuk a TÁMasz – Ifjúsági Olvasóklubot…

  • Egyéb kategória

    Csak csinálom – a halott lányok nem sírnak

    Igaz történet következik egy lánytól, aki fura kisgyerek volt, akit kinevettek, csúfoltak és aki átírta a mesét. A “pótbarát” és aki élvezte, ha gonosz lehet. Amikor elveszítette azt a valakit, aki hitt benne és aki miatt ő is hinni kezdett magában, leült és megírta az életének folytatását. Aztán pedig csak csinálta, amit mindig is szeretett.Milyen volt a kezdet és mi történt azután?  Most elmeséli nektek. Érdemes figyelni! Köszönöm, Annie, hogy megosztottad velem a “csak csinálom” – történetedet.  Vendégposzt következik.